Nemzetgyűlési napló, 1945. VIII. kötet • 1947. június 24. - 1947. július 25.

Ülésnapok - 1945-134

65 A nemzetgyűlés ÍM. ülése 1947. cikkbe foglalt szerződést következetesen békediktátummak nevezték és valóban magán viselte egy diktált békének minden bűnét, hibáját és ismérveit. A páriskörnyéki békék a »vae victis« elv alapján épülitek. Mintha a we&tphaliai békét megihlető Hugo Grotius, a nagy humanista szelleme kiveszett volna <a'z emberiségből: háromszáz év óta először töntiént meg az, hogy győző és legyőzött nem ugyanannál az asztalnál ülve és nem az európai népek közösségében alko titlak békét, hanem úgy adtaik át azt a békét, mint egy itléletet, mint egy meg nem fellebbezhető ítéletet» ahol elfelejtetitek megidézni és meghallgatni a vádlottat. Ezekben a szerződésekben teljes egészében elveszett a wilsoni elv, -a népek önrendelkezési ' joga, a biztosított kisebbségvédelem és helyüket a gyűlölet foglalta el. Nyugodt, higgadt és az ^ események történelmi távlatában is gondolkozni tudó diplomaták helyett ezeket a szerződéseket gyűlölködéstől elvakult agyú politikusok csinálták, politikusok, akik a béketárgyalások asztalánál elhangzott szavaiknak nem a történelmi következményeit, hane"ni a választóknál való visszhangját figyelték és az újságok tömjénezését többre tartották a maguk felelősségénél. (Uay van! Ugy van!) Délkelet-Európára olyan békéket kényszeritettek rá, amelyeknek a hibáit, és eljövendő szerencsétlenségeit mindenki világosan látta- Politikailag kuszált, de gazdaságilag egységes területtömböket kis parcellákra törtek szét, amelyek gazdaságilag életképtelenek voltak, viszont a maguk kicsiségében a nép" rajzi elveknek ugyanazokat a hibáit rejtették magukban mint korábban a nagy egész. Az alkotók felelőtlenségét egy szervezetre, a Népszövetség felelősségtudatára akarták áthárítani. A wilsoni népszövetségi elgondolás szép volt és nagyvonalú. Egy egész világot átfogó, olyan szervezetet alkotni, amely egyszersmindenkorra kiküszöböli a háborút és a népek közötti ellentéteket a véres csatamezőkről a tárgyalások zöld asztalához helyezi át. Ez a nagyszerű elgondolás amely renaissanceát napjainkban éli, első pillanatban halálra volt ítélve, mert Wilson és a kivitelezők között ki nem mondott, de át nem hidalható ellentétek voltak. A wilsoni elgondolás egy népeken felüli, önálló és pártatlan zsűrit képzelt el. Ehelyett a nagyhatalmak és a hozzájuk tartozó és a békét haszonélvező kis hatalmasságok a zsákmánynak és a jognak mindenkori megtartóját látták ebben a szervezetben. Ilyen körülmények között nem is lehet csodálni, hogy a kulisszák előtt harcoló é& a kulisszák mögött intrikáló politikusoktól megundorodott Amerika otthagyta, magára hagyta a Népszövetséget és ezzel Európát is. Most talán felesleges arról beszélni, hogyan alakult volna a világ sorsa, ha Amerika bennmarad a Népszövetségben és a maga politikai, erkölcsi és anyagi súlyával és távolságadta objektivitásával befolyik az európai ügyek intézésébe. Nem kétséges azonban, hogy enélkül a Népszövetség az első pillanattól kezdve halálra volt ítélve. A népek elfogulatlan Ítélőszéke helyett a nagyhatalmak é& az ezek rövid pórázán tartott és járószalagán vezetett kis hatalmasságok politikai játszóterévé vált. A világ közvéleménye felé a Népszövetségről gyönyörű, hangzatos frázisok hangzottak el. amelyek azonban szótpukkanNEMZETGYŰLÉ^T NAPLÓ VITT. évi június hő 25-én j szerdán. 66 tak, mint az üres szappanbuborék, mert az ügyeket nem a tárgyalóteremben intézték el, hanem azon kívül, négyszemközti megbeszéléseken. Az érdekellentéteknek ez ,a konglomerátuma megmutatkozott akkor, amikor a Népszövetségnek komoly, elhatározó munkát kellett volna végeznie, mert a Népszövetség minden alkalommal meghátrált a feladatok elől. Az első ilyen komoly vereséget az 1931. évi japán-mandzsukuói kérdésben szenvedte el, amikor Japán nyiljt agressziója ellenére nemi alkalmazták ,az alapokmány 16. cikkét, amely kimondta, hogy minden jogtalan támadás egyben alkalmazták a 16. cikkely gazdasági fegyveres támadásnak is minősül. Ugyanilyen eredményre jutott a Bolívia és Paraguay közötti viszály is és csak Etiópia esetében, 1935ben alkalmazták a 16. cikkely gazdasági szankcióit, talán azért, mert az Etiópia ellen indított támadás Anglia vitális érdekeit is érintette. De a szankciós hatalmak mellett eltűrték a támogató hatalmakat is és így a szankcióknak semmi értelmük és eredményük nem volt, legfeljebb azt az egy eredményt érték el véle, hogy a fasizmus és a demokráciák között tátongó szakadékot még mélyebbé és áthidalhatatlanabbá ásták. A Népszövetségnek ez a tehetetlensége, a, tárgyalásoknak ez a szóáradatba való befullasztása arra kényszerítette a hatalmakat, hogy megpróbáljanak külön, egymás között eredményre jutni. Talán a legeredményesebb és legszebb ilyen kísérlet a Briand—Kellogg-féle paktum volt 1928-ban, amelyhez 1934lig 64 állam csatlakozott, közöttük Magyarország is az 1929: XXXVII. te. törvénybe iktatásával. Ez a paktum egyszersmindenkorra'ki akarta zárni a háborút és az összes kérdések békés elintézését tűzte célul maga elé. Megfogalmazása, sajnos, nem volt elég határozott, mert nyitva hagyta a kérdéseket, például a védelmi háború problémáját. Tudjuk azután, hogy a védelmi -háború címén, milyen súlyos Visszaélések következtek később. . A Népszövetségnek ez a teljes és tökéletes csődje arra kényszerítette az államokat, hogy problémáikat önmagukon belül próbálják megoldani. És-ebben ,a tekintetben talán Magyarország volt a legszerencsétlenebb helyzetben. Egy vesztett háború után, területének legnagyobb részét elvesztve, elvágva nyersanyagforrásaitól, egy infláció örvényében — amely azonban messze elmaradt az 1945—46-os évek inflációs tébolyától — állt itt ez a kis ország, a kisantant szorító politikai gyűrűjébe belekényszaerítve. Az a politikai feszültség,. amely Délkelet-Európának ezen a részén megnyilvánult, arra kényszerítette ezeket a kis államokat, hogy autarchiára rendezkedjenek be, és ahol még a normális feltételek nem is lettek volna meg, ott is próbálták a maguk önállósá"* gának biztosítására önellátókká tenni magunkat. Ennek közvetlen következménye volt, hogy védővámokkal és más módon favorizálták a mezőgazdaságot, ami a mezőgazdasági államok teljes elszegényedésére vezetett. Ebben az időpontban jelentkezett az európai piacon a hitleri Németország, mint a mezőgazdasági cikkek felvevő állomása. Ha akkor a világ nagy demokráciái. _ elsősorban a ny.u-< gáti demokráciák, felismerik azt, hogy mit jelent egy ilyen kis ország szempontjából az a gazdasági kiszolgáltatottság, amelybe Magyar-