Nemzetgyűlési napló, 1945. VIII. kötet • 1947. június 24. - 1947. július 25.
Ülésnapok - 1945-137
301 A nemzetgyűlés 137. ülése Î947. évi július hó 1-én, kedden. 302 elfogadni. 'teliá4, a kormány nyújtsa be a hároméves tervet és azután fog a nemzetgyűlés dönteni a felhatalmazás tekintetében. (Acsay László (pk): A Bencze-féle javaslat!) Ezek azok a látszatok, amelyek engem annak megállapítására késztetnek, hogy a független kisgazdapárt nem nagy lelkesedéssel ment bele ebbe a törvényjavaslatba- De netm is mehetett, merít miért menjen bele? El tudok képzelni koalíciót és demokráciát, el tudom képzelni, hogy a független kisgazdapárt — de most ne beszéljünk pártokról — a polgári többség, amelynek én is tagja vagyok, ha ellenzéki vonalon is — belemegy egy olyan megoldásba, amely nem teljesen és híven fedi elveit és felfogását, de az; az éateése, hogy (átmeneti időben átmeneti jogszabályokat kell hoznunk, átmeneti nehézségeket nem lehet tiszta absztrakt felfogással elintézni, tehát engedményt kell tenni. Az a koalíciós légkör azonban, amely jelenleg fennáll, nem lehet megnyugtató a polgári többségre. Ha ugyanis olyan helyzetbe juit az a hároméves terv, mint amilyen helyzetbe jutott például a közigazgatásban a polgári többség, amely teljesen kiszorult, vagy olyan helyzetbe jut a polgári többség, minit a rendőrségben, ahol .94 százalékos a kommunista többség (Derültség a kommunistapárton-) és miár a szoeiiáüdemoknatapárt is kénytelen volt több alkatonitmal kijelenteni, hogy ezen az arányon pedig változtatni f oignak.. • (Gryurkoviits Károly (szd): Kifogásolja a képviselő úr?) En sajnálom» hogy a szociáldemokratapárt nem érvényesül tömegeinek megfer lelő arányban, (Kissi Roland (szd) államtiílkár: Majd eat mi elintézzük együtit!) Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Pfeiffer Zoltán (pk): Tisztelettel kérek megbcísiszaibbítást. Elnök: A házszabályok szerint meghosszabbításnak nincs helye! Pfeiffer Zoliián (pk): A polgári többség részéről azért nem látom: 'én ezt a megoldást megnyugtatónak, mert a polgári többség 'ám szeroppan nemcsak a karhatalom, neimcsak a közigazgatás, nemcsak a rendőrség^ kérdésében, hanem minden egyéb vonatkozásban is: a szövetkezeteknél és a gazdasági élet minden területién. Tessék nekem ezek után megmondani, nyugodt lehet-e ez a polgári többség a tekintetben, hogy a baloldali blokk neimi használja-e! ki ugyanolyan módon agilitását, politikai és szellemi fölényét, hogy a hároméves terv végrehajtása során olyan többséget, olyan túltengő hatalmait szerezzen magának, amely véleményem szerint nemcsak a koaliciót 'veszély ezlteti, hanem veszélyezteti a de' nroïîVfiiCitï/fc ás A javaslatot nem fogadom el- (Nagy taps a pártonkívüli képviselők csoportjában és 1 a szabadságpárton.) . Elnök: Az, előadó iir kivám szólni, Harmathy Lajos (kg) előadó: T. Nemzetgyűlés! A törvényjavaslat 4. Vahoz benyújtott kiegészítő javaslatomait visszavonom. Engedjék meg nekem, hogy egy pár kiegészítő megjegyzést tegyek Pf eitler holtan igen t képvisielőtátrisiam beszédére.. f - / Ugylátszik, amiig a képviselő uií partunk tagja, volt, keveset foglalkozott a part «/étének azzal a részével, amelyben -- azt lehet mondani - a munka folyt. Emlékeztetem a képviselő urat arra, nagyon ;jol tudta o esc. hogy munkánkat mi már a nyár végén kezdtük el. 1947 január végén kérte el tőlem a képviselő úr azt az összesítő kimutatást, amelyet egy példányban készítettem el, hogy lemásolja. Ez az egyik megjegyzésem. (Peiffer Zoltán (pk): Tehát egy képviselő tudhatott róla!) En sem öntől, sem mástól megbízást neimi kaptáim; arria, hanem magam tudtam, hogy ennek a nemaeltnek az érdekeiért r lol^ozni keíl (Pfeiffer Zoltán (pk): Igaza van!), és azt a munkáit azért .végeztem el, hogy pártunknak terve legyen. (Derültség a szabadságpárton.) Ez a másik megjegyzésem. De azt is tudja, igen ifc. képviselő úr, hogy képviselőcsoportunkhoz körözvényt adtunk ki arról, hogy a párt minden délelőtt: a kupolacsarnokban ismerteti a hároméves tervet. Két héten keresztül tartott ez az ismertetés és nem tudom, miért nem vett részt azon .igen */ képviselő úr, aki akkor még tagja volj- pártuknak? . Szíveskedjék megengedni képviselő úr annak a kijelentését, hogy amikor pártunk vállalta a törvényjavaslatot, tettük azért; mert tudtuk, hogy a magyar munkásság, a magyar parasztság, a szellemileg felkészült magyar demokratikus polgárság együttműködésével lehet csak ezt a nemzetet a romokból újjáépíteni, (ügy van! Ugy van! — Nagy taps a\ kommunista- és a szociáldemokratapárt oldalán. — Taps a kisgazdapárton.) Elnök: Szólásra^követkiezik-a feliratokozott szónokok közül? Pásztor Imre jegyző: Danes József! Dancs József (kg): T. Nemzetgyűlés! Az előadó úr módosító javaslatának visszavonása után indítványozom, hogy a javaslat 4. §-ának (2) bekezdéseként a következő szöveg iktattassék be (olvassa); »E felhatalmazás alapján sem lehetséges a nemzetgyűlés által alkotott törvényektől eltérő, továbbá közjogi vonaltkozású rendelkezést tenni, vagy a közigazgatás szervezetét megváltoztatni.« Indokolásul előadom, hogy a törvényjavaslatnak 'a bizottsági jelentés szerint is ez az értelmezése. Ezért kérem ennek a bekezdésnek a javaslat szövegébe való .felvételét. (Vásár y József (msz): Minden órában jön egy-egy újítás!) Elnök: Szólásra következik a feliratkozott •szónokok közül? (Vásáry József (msz): Fejlődik a javaslat!) Pásztor Imre jegyző : Felvinczi László ! Felvinczi Lás z ló (msz): A házszabályokhoz kértem szót. Elnök: Milyen címen? Felvinczi László (msz) : "Nem most, hanem még az előbb. Azóta nem történt semmi más, mint hogy az előadó úr visszavonta benyújtott javaslatát, amelyet mindannyiunk előtt <te#. Ehhez joga volt. Ennek következtében a házszabályokhoz való szókérés emtől elállók. Elnök: Szólásra következik a feliratkozott szónokok közül? Pásztor Imre jegyző: Jármay Gyula! ! (Felkiáltások: Nincs itt!) Elnök: A képviselő úr nines jelen, szólásjoga töröltetik. Következik? Pásztor Imre jegyző: Reicher Endre! (Reicher Endre (pk): Futó Dezső! Cseréltünk! — Zaj.) Elnök: Kíván még valaki szólni az alta-