Nemzetgyűlési napló, 1945. VII. kötet • 1947. március 20. - 1947. június 20.

Ülésnapok - 1945-114

183 A nemzetgyűlés 114. ülése 1947 zattól, hogy jól megnézze, mire és milyen mér

1 tekben folyósítja a póthiteleket és a kiadásokat a bevételek emelkelése által megengedett keretben növelje, illetve gondoskodjék arról, hogy a növekvő szükségleteket ia bevételek emelésével fedezze. Annál inkább meg kell követelnünk, hogy bármennyire indokolt kérésnél, bármennyire fontos részletnél se veszélyeztesse a legfontosabbat, gazdasági talpraállásunk alapját: a forint szilárdságát. Sajnos, meg kell mondanunk, hogy ezen a terén a pénzügyminiszter úr az elmúlt négy hónap alatt távolról sem képviselte ezt a szempontot, ezt az elvet olyan mértékben, «mint azt a demokrácia érdeke megkövetelte volna- Az utóbbi időkben a póthiteligények terjedelme egyre inkább növekedett. Minden igényt kielégíteni lehet igen népszerű dolog, de a jelen helyzetben ez nemcsak veszélyes, hanem könynyelműség is, a könnyelműség pedig ezen a terén merénylet a stabilizáció ellen, aas engedékenyiség ezen a t térten elkerül'het étiemül a stabilizáció megdöntéslére törekvő reakcióval való együttműködés lejtőjére juttat. A magyar munkások, akiket a 70—80 forintos hetibér mellett a szükség kényszerít arra. hogy minden fillért megnézzenek, akik sokszor a legszükségesebbről kénytelenek lemondani, a parasztság, amely terményei beszolgál'atásával a stabilizáció másik oroszlán, részét vállalta, (Vásáry József (msz): Kétszáz százalékos agrárolló!) nem azt várja a demokrácia pénzügyminiszterétől, hogy könnyű kézzel veszélyeztesse a már meglevőt, hanem azt, nogy a rendelkezésre álló erőket a legfontosabb szükségletek kielégítésére összpontosítva,^ biztosítsa az elért eredmények kiszélesítését. Szerintünk nem az a jó pénzügyminiszter, aki minden igényt igyekszik kielégíteni, hanem elsősorban az. aki mint a takarékos jó magyar Sazda, vagy a józan magyar munkás vagy a 250—300 forintos havi fizetését) beosztani kénytelen köztisztviselő, mindenkinél jobban megnézi, hova teszi a forintot. T. Nemzetgyűlés! Ezt természetesen a maftyer nép nemcsak a pénzügyminiszter úrtól, hanem az össze minisztériumoktól is méltán fi várja. A túlzott igények kielégítésénél alig ««ebb bűn a stabilizációt számba, nem vevő túlzott igények támasztása. De rá kell mutaitnoin arra, hogy éppen a könnyű póthitelszerzéa az, amely a pénzügyminisztériumból kiindulva, arra vezet, hogy ai pénzügyminiszter ér engedékenysége fellazítja az egyes tárcák. Pénzügyi politikáját is, s ahelyett, hogy szififorú Takarékosságra szorítaná as. egyes mi"i>/i ériuniokat, ezeket is a könnyű pénzkezelés lejtőjére juttatja. Ennek köszönhető az ai helyzet, hogy a minisztériumok egy része a. k,iiulások vonalán nem érvényesíti a szükséges takarékosságot, költségvetési alapjának jóPészél elkölti olyan kiadásokra, ahol megvolna a lehetőség a megtakarításra., és amikor jelentkeznek az elkerülhetetlen szükségletek, ezekre póthiteligény formájában kér fedezetet-Itt van például a.z autó-ügy. Egyáltalában nem ezen fordul meg a költségvetés sorsa» de & mi véleményünk szerint sem szükséges, hogy Hindun miniszteri tanácsos számára külön a

ntó álljon rendelkezésre. (Ügy van! a szabadfar/párt soraiból.) Nekünk az a véleményünk, nogy ezen a téren, de mindenütt a pénzügyniinisztérium szorosabb pénzügyi politikájának kell meggondolásra és körültekintő, a statin március hó 21-én, pénteken, 154 bilizációt s népünk nagy tömegeinek nélkülözését szem előtt tartó pénzügyi kezelésre kényszerítenie iaa egyes minisztériumokat is. T. Nemzetgyűlés! Röviden szóvá kell tennem a hitelpolitika kérdését is. Már említettem, hogy a gazdasági reakció első offenzívája a stabilizáció ellen ezen a vonalon fejlődött ki. A reakció a mi korlátozott pénzforgalomhoz ragaszkodó álláspontunkat mint a termelő erők megbénításának politikáját tüntette fel, de hogy ez mennyire nem túlzofít, hanem a stabilizáció érdekeit védő álláspont volt, azt a.z elmúlt hónapok tapasztalata mindennél világosabban megmutatta- A hitelpolitika # lazítása, a forgalomban levő pénzmennyiség, növelése elkerülhetetlenül e gazdasági reakciónak a készletek visszatartására irányuló törekvéseit segítetlte elő. Mi •ÍV magunk részéről — mint «Bt számtalanszor hangsúlyoztuk — a korlátozott pénzforgalomhoz távolról sem azért ragaszkodunk, mert azt mint egy fétist tekintettük, hanem azért, mert iaa volt a, meggyőződésünk, hogy a termelés és a piacon rendelkezésre álló jarvak mennyiségének növelése nélkül elkerülhetetlenül új inflációra vezet a pénzmennyiség növelése. Az volli a véleményünk, hogy éppen a pénzszűke etz a fegyver, amely a készleteket a piacra kényszeríti, Ez a politika egészében helyeisnek bizonyult. Ezen a fontos védelmi vonalon a tőke támadását általában sikerült visszaverni. Egy dolgot azonban mégis szóvá kell tennem, ez pedig az MSzK-hitelek kérdése. Előre kell bocsátanom, hogy magunk is természetesnek tartjuk, hogy a terményfelvásárlással kapcsolatban ,aa MSzK-t elsősorban kellett megfelelő hitelekkel elláltni, hogy a parasztság megkaphassa terményeinek amúgyis alacsonyan megállapított ellenértéket, de rá kell mutatnunk arra is, hogy a szorosabb kéz itt sem árto/'t, hnem használt volna a stabilizációnak. Az MSzK ugyanis nagy tömeg olyan árut tárol, amelynek piacradobásával egyrészt maga segíthetett volna pénzügyi nehézségein, másrészt pedig jelentékenyen enyhítette volna a» feszült piaei helyzetet- Reméljük, hogy a pártközi megegyezés alapján létrejövő egységes szövetkezet keretében a demokratikus ellenőrzés ezt az üzletpolitikát meg fogja akadályozni s az új egységes szövetkezetek forrásait ellentmondás nélkül fogja egyesíten*i gazdasági felépítésünk általános érdekeivel. T. Nemzetgyűlés! Amilyen mértékben erősebb kezet kívánunk a költségvetés kiadási oldalán, különösen a póthitelek elbírálásánál, ugyanúgy több határozottságot és mozgékonyságot kívánunk a nagyjöyedelmek lefölözésében és az államháztartás pénzügyi forrásainak kifejlesztése terén is. Mi örömmel látjuk a forgalmi adóból, az illetékekből, a fogyasztási adókból származó jövedelmek emelkedését is, mert ez az emelkedés azt mutaitja, hogy a forgalom és a fogyasztás is emelkedik és gazdasági életünk erősbödik, örömmel látjuk, hogy bizonyos tekintetben máris van némi javulás a közvetett és az egyenesadók arányában, de az a nézetünk, hogy a demokráciának pénzügyi politikájában az eddiginél sokkal határozottabban kell az irányt arra vennie, hogy szükségleteit a vagyonos rétegek, a nagyjövedelműek megadóztatásából fedezze. Vannak, akik azt kérdik, hol van ma ez a vagyonos és nagyjövedelmű réteg,' amelynek