Nemzetgyűlési napló, 1945. VII. kötet • 1947. március 20. - 1947. június 20.

Ülésnapok - 1945-113

79 A nemzetgyűlés 113. ülése 1947. kapcsolatban. Közhely, hogy a magyar• mező­gazdaságot belterjesebbé kell tenni és át kell állítani a kertgazdálkodásra. Ebben párt­különbség nélkül egyetértünk és egyetértünk abban is, hogy ehhez mezőgazdasági szakokta­tásra, nevelésre, iskolára van szükség. Ez nem vitás. Szerintem is igen fontos és minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy azt a leg­eredményesebben és a lehető leggyorsabban szorgalmazzuk és fejlesszük. De ezen túl meggyőződésem az, hogy a magyar mezőgazdaság átállítása, belterjesebbé tétele nemcsak szakoktatás kérdése, hanem árkérdés, értékesítés kérdése, nemzetközi piac­kutatás kérdése is. Én bátran merem állítani, hogy a magyar parasztság van annyira szor­galmas és tanulékony, hogy mindig megtanulja, hogy mit hogyan kell termelni, csak érdemes legyen. Ennek alátámasztására leg-yen szabad egyoár kérdést felvetnem. A két világháború között többször meg­indult a parasztság körében az ipari növények termelése, a kertgazdálkodás, a; belterjes kert­gazdálkodás, mégpedig úgy, hogy vállalkozó szellemű parasztok valamilyen ipari terményt termeltek. Szomszédjaik óvatosan figyelték és egy kicsit irigykedve és lenézéssel várták, hogy mi lesz 'ebből. Persze első esztendőkben ezeknek a vállalkozó kedvű parasztoknak jól sikerült az ilyen kezdeményezés és így jóval többet kihoztak a földből, mint szomszédjaik, akik a régi szemtermeléssel foglalkoztak továbbra is. Ezen okulva szomszédjaik és ba­rátaik a következő esztendőben egyre többen termeltek ipari növényeket. Es ha nem is any­nyira, mint az első esztendőben, de még akkor is jónak mutatkozott az ilyen próbálkozás. A további esztendőkben ezen eredmények láttára már igen sok paraszt nekibuzdult és termelte a különböző ipari és kerti terményeket, de mi­vel ezzel a megnövekedett termeléssel nem tar­tott lépést sem a mezőgazdasági ipar, sem a piaökutaitás és az értékesítési lehetőség, mindig bekövetkezett a csőd, egészen annyira, hogy sokszor egyszerűen nem lehetett eladni az ilyen különleges ipari terményeket, hanem ott ro­hadtak a paraszt nyakán, és így egész évi munkája, földjének hozama odaveszett, az adót pedig továbbra is fizetnie kellett. így tehát igen súlyos anyagi kár érte ezeket a kezdemé­nyező embereket, akiket ráadásul még a többi párasai gúnyolódása kisért. egészen annyira, hogy sokszor évekig viccelték és nevettek őket az óvatosabb parasztok és ezen okulva, minden paraszt óvakodott és óvakodik ma is minden termelési újítástól. Amikor ezek így megjárták és a többiek ezt látták, hiába próbálták őket oktatni a leg­jobb iskolákban, a legjobb gazdasági szak­értőikkel is, mert azt látták, hogy nem érdemes mindezeket megtanulni, mert hiszen a fenti példa szerint csak bajt hoz a nyakukra. Meg kell mondanom, hogy nekik volt igazuk akkor, amikor óvatosan a szűkös, de biztos szemter­melésnél maradtak, ami — úgyahogy — mégis biztosította a mindenkori szűkös megélheté­süket. És hogy mennyire az értékesítés és a piac kérdése a probléma a mezőgazdasági átállítás­nál, azt láthatjuk onnan is. hogy akár a kecskeméti gyümölcstermelés, akár a makói hagymatermelés, akár a szegedi paprikaterme, lés mindenütt a parasztok saját erejéből, saját kezdeményezéséből jött létre, majdnem minden ­szakoktatás nélkül. (Felkiáltások a szabadság- I wi március hó 20-án, csütörtökön. 80 párt oldalán: Ez a külügyi tárca! Másik lapot olvas!) A hajtóereje mindenütt az volt, hogy a parasztok egymás után és egymástól tanulva belátták, hogy ezeket érdemes termelni, ezek­kel érdemes foglalkozni, mert így többet ki lehet hozni földjükből. Éppen ezért mi, a Nemzeti Parasztpárt igen fontosnak tartanánk a magyar mezőgazdaság, a magyar parasztság, így az egész nemzet­gazdaság szempontjából... (Vásáry István (msz): Ez talán a földmívelésügyi tárcához tartozik!) Várjon, kedves képviselőtársam. (Kondin- Imre (pp) a sfz aadságpárt felé: — Nemcsak maguknak van joiguk mellébelszélni. Ezt szabadalmaztatta a szabadságpárt? — Zaj. Egy hang a szociáldemokratapáHról: Ez a ma­guk parasztpoliitikája?) Ha mindenkor bele­szólok, amikor maguk másról (beszéltnek, ma­guk sohasem fognak beszélni ebben a parla­mentben. Éppen ezért mi, a Nemzeti Parasztpárt igen fontodnak tartanánk a magyair mezőgaz­daság, a »magyar parasztság. így az egész nem­zetgazdaság szempontjából, hogy a külföldi követségek mellett, lennének mezőgazdasági szakemberek, (Nemes Júlia (szd): Lá«sák, meg kell várni a nyolcórás vonatot. — Derültség.) olyanok, akiik 'különböző országok mezőgazda­sági kultúráját, termelés-irányát figyelnék és a különböző agrárországokban is — főképpen az olyan országokban,* ahol mezőgazdasági ki­viteli lehetőségre kilátásunk van — a piacot és aiz értékesítés lehetőségeit kutatnák és ál­landóan tájékoztatnák a magyar gazdasági életet arról, hogy hova, mit, milyen mennyi­ségben lehetne termelni és kivinni, hogy a termelést idehaza ennek megfelelően irányít­hatnánk. Ezt annál is inkább merem javasolni, mert már a két világháború között Svédor­szágnak voltaik ilyen; mezőgazdasági attaséi, és ha egy ilyen gazdag országnak, mint Svéd­ország, erre szüksége volt. akkor szerintem még sokkal fokozóttabban szüksége van erre Magyarországnak, amely kényszerül agrárter­mékeit kivinni. A másik feladat szerintünk — főképpen a környező államokban — az, hogy a magyar diplomáciai kar ne csak vendégeskedő ári kar legyen, mint a múltban volt, hanem igyekezzék a legszorosabb és a legközvetlenebb kapcsola­tokat (kiépíteni a dolgozó »népek, az egyes or­szágok parasztjai között, hogy a régi kölcsö­nös úri politikával egymás ellen uszitott né» pek parasztsága végre megbékéljen a kölcsö­nös megusmérésen keresztül. Ezt úgy gondol­juk, hogy minél több tanulmányi látogatáson és úton cserélnénk ki a szomszédos államok dolgozóit, parasztjait, hogy így közvetlenül is­merjék meg egymást, mert ez szerintünk nagyban hozzájárulna ahhoz, hogy a kölcsö­nös bizalom, kölcsönös egyetértés, a népek egymásközötti megbékélése valóra váljék és így a dunavölgyi népek igazi barátsága és. szö­vetsége megszülethessek. Végezetül: szerintem a diplomáciai kart szervezetében is át kell alakítani. En ugyan elismerem a külügyminiszter úrnak azt az ál­láspontját, hogy a diplomácia nívóját fenn kell tartanunk, de mégis, idejét látnánk már annak, hogy a népi erőkből is emeljenek be a diplomáciai karba, a diplomáciai szolgálatba embereiket, (Bölöni György (pk): Helyes!) munkásokat és parasztokat és kezdjük el a képzését a népi diplomáciánknak, mert a ma-

Next

/
Thumbnails
Contents