Nemzetgyűlési napló, 1945. VII. kötet • 1947. március 20. - 1947. június 20.

Ülésnapok - 1945-128

803 A nemzetgyűlés 128. ülése 1947. évi június hó 11-én, szerdán. 804 kezdve a rendőrségtől és a közigazgatástól a gazdasági és külügyi posztok betöltéséig. Népünket a demokráciára nevelni kell. (Ugy van! Ugy van!) A nagyferenci politi­kának egyik legnagyobb bűne, véleményünk s /cri ut éppen abban áÜ, hogy tűrte és elő­mozdította, hogy parasztságunkat demokrácia­ellenes szel lein lton neveljék és ezen a téren igen «ok mulasztást kell jóvátenni. De ne felejtsük el. hogy a demokráciára való neve­léshez hozzátartozik demokráciánk hibáinak nyílt feltárása is. Népünkben sok az elkesere­dés és az elégedetlenség, elsősorban persze a gazdasági helyzet, az életszínvonal alacsony­sága miatt. Jó demokrata az, aki megmagya­rázza a népnek, hogy az életszínvonal elégte­lenségének l'őoka az elvesztett háború, és ezért nem a demokrácia, hanem a régi rendszer a felelős. De egyben jó demokrata az, aki nem fé) a nép kritikájától, sőt ő maga .mondja meg a népnek, hogy bizony követtünk el mi is hibákat, elsősorban abban, hogy túl türel­mesek és elnézők voltunk azokkal szemben, akik nyomorúságunkat is meggazdagodásra használták fel. (Ügy van! a pártonkivüliek­nél. — Pfeiffer Zoltán (pk) közbeszól.) r És a régiekkel szemben! (Pfeiffer ,Zoltán (pk): A régieket elintéztük már. az újakat nem! — Ellentmondások a kommunistpárton.) Sajnos nem egészen. (Orbán László (kp): Fellner Púi 41 yo mo ro g, s z egem y ! ) T. Nemzetgyűlés! Szólanom kell röviden külpolitikai kérdésekről is. Természetesen ebben a vonatkozásban is egyetértek a miniszterelnök úr által kifejtet­tekkel, mégis hozzá kell tennem pár szót pár­tom névéiben. A magyar kormányrekonstrukcióval kap­csolatban, mint tudják, a magyar demokrácia ezekben a napokban a külföld érdeklődésének homlokterébe került, sőt nyugodtan elmond» hatjuk, bizonyos rosszakaratú sajtó had járat­nak a pergő tüzébe került. Nagyon örvendetes, hogy ez a hadjárat már alábbhagyott, hogy a rémhírek helyébe lassan a józan megítélés és a tények tárgyilagos megismerése lép. De azért a jövő és az okulás szempontjából nem hagyhatjuk szó nélkül ezt a tényekei elferdítő és rosszakaratú sajtó- és diplomáciai hadjá­ratot. Engedjék meg, hogy egyetlenegy, de ki" rívó példát említsek. Előttem fekszik egy olasz lap június á-i száma, cime La Patria Firenzében jelenik meg. A lap egy magyar tudósítást közöl bécsi forrás alapján, meg is nevezi a forrást, amely az amerikai zóna pa­rancsnokságának hivatalos németnyelvű lapja, a Wiener Kurir. Engedjék meg, hogy néhány sort idézzek ebből az elrettentő tudó­sításból demokráciáinkról (olvassa): »A buda­pesti pokolból a Wiener Kurir a legdrámaibb híreket kapja. Az amerikai parancsnokság hi­vatalos lapja értesül, hogy tegnap reggel óta a magyar főváros az egyre növekvő kommu­nista terror és megtorlás rémületében él. A kommunista politikai rendőrség valamennyi középületet katonailag ;iifoglalt. A hatalom átvétel pár órája történt meg és a nagyváros ostromállapotban van. A börtönök telve vau nak. Kegyveres őrjáratok cirkálnak az utcá­kon, mögöttük teherautók, ahová százával zsú­folják fel mint az állatokat a házaikból el­hurcolt embereket. Erős szovjet katonai rend­őrség és Bulgáriából és Lengyelországból vir.v./aiérő szovjet gyalogság árasztotta el az országot. Menekült magyarok ezrei érkeztek Bécsbe ...« És így tovább. Ezeket a sületlenségeket természetesen felesleges cáfolni. J)e nem felesleges., t. Nem­zet gyűl éis, megkérni annak rendje és módja szerint, szerényen, de határozottam a külföldi sajtót és a diplomáciát, hogy a magyar demo­krácia belső ügyei iránt legalább annyi tár­gyilagosságot és — ha szabad ezt a kifejezést használnom — ténytiszteletet tanúsítsanak, mint saját országaik eseményei, belső ügye iránt. Elvégre Magyarország ,neni valahol Pa~ tagóniában fekszik, >nem valami ismeret­len földrész felfedezetlen országa, amelyről mindent lehet állítani, ami az embernek az (eszébe jut, hanem egy civilizált ország Európa kellős közepén, amelynek kapui tárva­nyitva állnak minden objektív megfigyelő és -~ tegyük hozzá — minden nem objektív meg­figyelő számára is. T. Nemzetgyűlés! Ismerik azt a hírt, amely".a válság első napjaiban érkezett hoz­zánk és amely szerint a magyar belpolitikai eseményekkel kapcsolatban az Egyesült Álla­mok kormánya állítólag azt a határozatot hozta volna, hogy felfüggeszti az áruvásárlási hitel fejében számunkra folyósítás alatt álló 15 millió dollárt. Nem lehet tudni ma még' hogy ebben a sajnálatos határozatban — vagy talán csak hírről és nem határozatról van szó — mennyi volt a része hazaárulóvá lett washingtoni követünknek. Hinni akarjuk, hogy az Egyesüli Államok kormá.nva nem volf helyesen informálva arról, ami Magyar­országon történt és hinni akarjuk, hogy a tények tárgyilagos incgismerése után ez a sajnálatos és szerencsére csak ideiglenes jel­legű döntés revízió alá fog kerülni. A leg­utolsó hírek máris, arról szólnak, hogy az Egyesült Államodvbaii is kezd felülkerekedni a magyar események megítélésében a józan be­látás és hisszük, hogy nem fog t fennakadás beállni az áruvásárlási hitel folyósításában. •Sfe Ezzel kapcsolatban engedjéik meg, hogy pártdm nevében leszögezzem: mi kommunis­ták korántsem vagy inuk szószólói egy olyan politikának, amely a legkisebb mértékben is barátságtalan vagy pláne ellenséges a nagy Egyesült Államokkal szemben. Nem. Mi való­ban azt szeretnénk, hogy Magyarország a leg­jobb barátságban legyen a nyugati .nagyhatal­makkal és kiépíthesse velük élénk és szoros kulturális és-gazdasági kapcsolatait. Azt sem akarom ma behatóan hangsúlyozni, hiszen ezt már számtalanszor leszegeztük, hogy szívesen és örömmel fogadnánk el minden gazdasági segítséget vagy kölcsönt, ha kapnánk. Nincs magyar párt — legalábbis elképzelhetetlen, hogy legyen — amely viszautasítaná azt a külföldi (segítséget, amely előmozdítaná ha­zánk gazdasági talpraállását és ezzel meg­valósíthatná népünk életszínvonalánafk elke­rülhetetlen és szükséges megjavítását. Ugyanakkor azonban meg kell mon­danom egy kis országhoz illő szerény­séggel tie egy régi történelmi nemzet­hez iilő önérzettel is, hogy belső ügyeink intézése, felelős kormány férfin ink kiválasz­tása, annak eldöntése, hogy ki legyen és ki m> legyen magyar miniszterelnök, egye­dül é- kizárólag ránk. magyarokra tartozik. (Zsedényi Béla (pk): Helyes! — Helyeslés és taps a kommunistapárt. a szociáldemokrata­párt, a parasztpárt és a kisgazdapárt oldalán.) Hogy Nagy Ferenc marudjotre vagy ne ma-

Next

/
Thumbnails
Contents