Nemzetgyűlési napló, 1945. VII. kötet • 1947. március 20. - 1947. június 20.

Ülésnapok - 1945-127

781 A nemzetgyűlés 127. ülése 19Í7, társadalmi és gazdaságii változások időszerűvé teszik új büntetőt örvénykönyv alkotását. Addig is,, aimíg, ez a nagy munkát és megfontolást igénylő alkotás elkészül, ikülön törvény fogj^ orvosolni a hatályos büntetőtörvónykönyv leg­kirívóbb fogyatkozásait. Az elhagyott javak problémáját az e tárgy­ban elkészített rendelet végleges megoldáshoz fogja juttatni. Sürgős törvényhozási rendezést igényeli a valorizáció kérdése, amelynek nehézségeivel ezidőszerint a bírói gytaikoTlat igyekszik meg­birkózni. Szociális szempontból különös jelentőségű a munka törvénykönyvének megalkotása. Ez a hatalmas mii fel fogja ölelni a munka jogviszo­nyaira vonatkozó összes magánjogi és közigaz­gatási jogi szabályokat. A kódex (megalkotásán is külön bizottság dolgozik és a törvényikönyv általános részét, továbbá a munkaügyi bírás­kodásra és a kollektív szerződésekre vonatkozó fejezeiteket már el ig készítette. A fiatalkorúak bűnügyeinek intézésére Budapesten külön törvényszéket szervez az igazságügyi kormányzat. Honvédségünk fokozatos 'fejlesztése is a hároméves tervbe van beiktatva. Honvédsé­günknek jelenleg hármas feladata van. Leg­fontosabb feladata határaink biztosítása, ami abból áll, hogy megakadályozza az orszá­gunkba jövő és kimenő csempészek káros tevé­kenységet s hasonlóképpen gátat vet különböző nemkívánatos elemek be- es kiszivárgásának; második feladata a katonai épületek, vagyon' tárgyak és honvédségi értékek őrzése, míg a harmadik feladat a honvédség keretében a ikatonai kiképzés biztosítása és ezzel kapcso­latban részvétel az újjáépítés, nagy munkájá­ban. A fejlesztés során elsősorban arra törek­szik a honvédelmi kormányzat, hogy megfelelő ruházattal lássa el a honvédeket, mert a ma­gyar demokrácia nem tűrheti, hogy a honvéd a demokrácia rongyokban járó számkivetettie legyen. (Ugy van! Ugy van! a kisgazdapárt oldalán.) A fejlesztés, amely tervbe van véve, szigorúan ragaszkodik az ország pénzügyi helyzetéhez és az elkövetkezendő költségvetési évben a polgári alkalmazottakkal együtt a honvédség az engedélyezett 20.000 fő helyett mindössze 18.000 főt fog számlálni. A honvéd­ség féltő gonddal őrködik afelett, hogy a hon­védség fejlesztésiére előirányzott pénzt az utolsó 'fillérig rendeltetési helyére juttassa, de még féltékenyebben vigyáz arra. hogy soraiból Trirekessze mindazokat! akik a honvédségbe furakodva akarták kifejteni káros működésü­ket a demokráciával szemben. (Taps.) A volt hadsereg tisztikarának körülbelül 80 százaléka nyugatra menekült s ezzel tanú­jelét adta német- és fasisztabarát érzelmeinek. Ezek helyett a honvédség új tisztikart fog nevelni és a tisztképzés már októberben meg­kezdődik a Kossuth — volt Ludovika — Hon­véd Akadémián. Céltudatos és fokozott mun­kával a hiányokat rövidesen pótolni tudjuk és a lefektetett alapelvek szerint a munka fo­lyamatosan tovább halad a demokratikus hon­védség fejlesztése terén. A népjóléti tárca feladatkörében a kor­mány gondosikodni kivan arról, hogy segítsé­get nyújtson mindazoknak, akik betegségük, előrehaladott koruk, háborús sérülésük, vagv eltartójuk elvesztése következtében nem tud­nak munkájukból megélni. Ugyanakkor azon­évi június hó 10-én, kedden. 782 ban a kormány a betegségek és a nyomor megelőzésére is törekszik. A népbetegségek, a gümőkór, a nemibeteg­ségek, a trachoma és a malária elleni küzde­lem nehéz és rendkívül költséges feladatát igyekszünk az adott pénzügyi lehetőségek mel­lett a legeredményesebben megoldani. Továbbfejleszti a népjóléti kormányzat az Országos Közegészségügyi Intézetet, hogy egészségvédelmi feladatait az orvostudomány haladásának megfelelően folytathassa tovább. Kórházi ágyaink száma a háború követ­keztében 27.000-re csökkent, amit az újjáépítés folyamán sikerült már eddig 37.000-re emelni, A nyugatra hurcolt egészségügyi anyag haza­szállítása folyamatban van. Most várjuk az első vonatokat, ezekkel többszáz vagon egész­ségügyi anyag hazahozataláról van szó. A gyermekvédelem terén- célunk, hogy a már elhagyottá vált gyermekek helyzetét gyö­keresen megjavítsuk és hogy az étkeztetéssel egybekötött kisdedóvóintézetek és napközi ott­honok hálózatának kiépítésével a jövőben a gyermekek elhagyottá nyilvánítását lehetőség szerint megelőzzük. A népjóléti tárea fokozatosan megszervezi a szociális tiitkari állásokat; az Országos Szo­ciálpolitikai Intézetet pedig az állami szo­ciálpolitika központi tudományos adatgyűjtő és feldolgozó intézetévé fejleszti ki. A külföldi segélyakciók áldásos működését úgy kívánjuk befolyásolni, hogy azok elsősor­ban aft ínséges vidéket és- az új gazdákat támor gassák. A hadifoglyok tömeges hazatérésének lebo­nyolítása olyan kormány feladat, amelynek meg­oldása ma a legjelentősebb kérdések közé tarto­zik. Ez alkalommal engedtessék meg nekem, hogy úgy a maigam, mint a magyar kormány, valamint a nemzetgyűlés és az egész magyar nép nevében őszinte és igaz hálánkat fejezzük ki a Szovjetunió vezetőjének. Sztálin marsall­nak, aki lehetővé tette, hogy a béke ratifiká­lása előtt megkezdődjék hadifoglyaink haza­szállítása, (Nagy taps a kisgazdapárt, valamint a kommunista; a szociáldemokrata- és a pa­rasztpárt oldalán.) mely — remélhetőleg — karácsonyra befejezést nyer és karácsony szent ünnepén idehaza lesz már minden fiú, apa és testvér, aiki jelenleg hadifogságban van. A kormány gondoskodik arról, hogy a haza­tértek mielőbb eljussanak otthonukba, a hazar térő betegeket ingyenes gyógykezelésiben, kór­házi ápolásban részesíti, a rászorulókat segé­lyezi, részükre munkalehetőséget és földet juttat. A hadigondozás feladatkörében a járadék­ellátás fokozatos felemelését, a gyógykezelésre szoruló hadirokkantak részére új gyógyintéze­tek létesítését és egyéb szociális segítségeket tervez a népjóléti kormányzat. A mezőgazdasági társadalombiztosítás to­vábbfejlesztését a kormány egyik legfonto­sabb feladatának: tekinti és ennök érdekében máris folyik a gyakorlati tapasztalatok és adatok gyűjtése. Az Országos Tisztviselői Betegsegélyezési Alap szolgáltatási rendszerének fokozatos ki­építése szintén folyamatban van. Törekvésünk az, hogy a közalkalmazottak ugyanolyan szo­ciális elbánásban részesüljenek, mint a dolgo­zók. Tervbevettük még a földreform végre­hajtása során nyugellátás nélkül maradt volt gazdasági alkalmazottak nyugellátásának in­tézményes megoldását, az orvosok nyugdíjbiz-

Next

/
Thumbnails
Contents