Nemzetgyűlési napló, 1945. VII. kötet • 1947. március 20. - 1947. június 20.
Ülésnapok - 1945-127
779 A nemzetgyűlés 127. ülése 1947. megvalósította az új üzemi alkotmányt. Az üzemi bizottságok kétéves tapasztalatai alapján történt ennek megalkotása. Az új üzemi alkotmány mgnyitotta az utat arra is, hogy a dolgozók a vállalat vezetőinek sorába emelkedjenek. Ezen az úton a minisztérium tovább kíván menni, amidőn törvénybe akarja iktatni a munkakódexet, amely demokratikus szellemű modern foglalata lesz, az ipari munkafeltételeknek és biztosítéka a dolgozó nép, további gazdasági, politikai és szociális érvényesülésének. Az államosítás ügyét is állandóan felszínen tartja az iparügyi minisztérium, a kezdeti hibákat az illetékesek folyton orvosolják és az államosítást a nemzetgazdaság más életfontosságú területére is ki fogjuk terjeszteni. Ez a törvényjavaslat már készen is van és ugyancsak készül a villamosenergiagazdálko diA-í államosításáról szóló t'>vcny végrehajtási utasítása is, minthogy államosítási politikánk alapja változatlanul a kártalanítás elvének szem előtt tartása. A kereskedelem- é& szövetkezetügyi minisztériumi munkássága nagyjából három részre oszlik: belkereskedelmi, külkereskedelmi és iszövetkezetügyi részre. Belkereskedelmi vonalon a legfontosabb az árukészlet üzleti kifejlesztése annak érdekében, (hogy a dolgozók közszükségleti cikkeiket részletfizetés mellett is beszerezhessék. A kiskereskedelemnek és a kisiparnak hitelekkel való intézményes támogatása is a kormányzat egyik főfeladata. Az áruelosztás a jövőben az egész ország területén a lakosság létszámának figyelembevételével fog történni. Árpolitikai vonalon általános irányelvként tűztük ki azt, hogy a kereskedelem számára oly üzleti haszon biztosíttassak, amely a kereskedő számára a tisztességes megélhetést lehetővé teszi. A folyamatban lévő iparre víziónak az a célja, hogy az'inflációs időikben konjuktúrális okokból felduzzadt kereskedői számot a szükséges ikeretek közé szorítsa. Külkereskedelmi téren a legfontosabb külkereskedelmi kapcsolataink további tervszerű kiépítése. Külkereskedelmii politikánk talapvető I'd ad at a az, hogy az "újjáépítéshez, továbbá mezőgazdaságunk és iparunk fejlesztéséhez szükséges és csak külföldön beszerezhető nyersanyagoknak és készáruknak a behozatalát biztosítsa. Jelenleig a kereskedelemügyi miniszter igen fontos tárgyalásokat folytat Moszkvában a imagyax-szovjet külkereskedelmi kapcsolatok lényeges kibővítéséről. A szövetkezeti programm a szövetkezeti törvényben foglalt, alaptételeknek és intézkedéseknek a gyakorlatba való átültetése^ s ennek alapján az igazi népi szövetkezeti hálózat kiépítése. Gondoskodás történik »arról» hogy a nép fiai a szövetkezetek elemi ismereteit már a népiskolákban és a középiskolákban elsajátíthassák. Felállításra kerül a törvény értelmében a szövetkezeti iskola is. A törvény értelmében bite Unt ézetet fogunk" felállítani, amelynek feladata a szövetkezeteknek hitellel való ellátása lesz. A kereskedelem- és szövetkezetügyi minisztériumban két törvénytervezet áll tárgyalás alatt. Az egyik törvénytervezet a magántulajdonban lévő vásártartási jogok megszüntetése» illetve az ilyen vásártartásli jogoknak közséf-i'sítése tárgyában készült, a másik törvénytervezet pediír az üzlethelyiségek bérletének fokozottabb védelméről szól. évi június hó 10-én, kedden. .780 A demokratikus művelődéspolitika középpontjában az általános iskola fejlesztése és ezzel kapcsolatban a nevelőképző főiskolák megszervezése áll- Ezt a célt szolgálja az egységes iskolaii tankönyvek használatáról szóló, már elkészült törvényjavaslat is, amelyet a kormány a> legrövidebb időn belül a nemzetgyűlés élé terjeszt. A tankönyvkiadás anyagi feltételei már biztosítottnak tekinthetők s a tankönyvkiadás munkálatai már meg is indultak. Ugyianosiak az általános iskolák fejlesztése tekintetében) a hároméves terv keretében többszáz új tanterem és tanítólakás építésének költségeiről is gondoskodás történt. A paraszt- és munkásszármazású szegény és tehetséges gyermekek kollégiumi nevelésének biztosításáról szóló törvényjavaslat is uigyancstak elkészült. Az önhibájukon kívül iskoláztatásban nem részesült dolgozók iskoláinak számát az eddiginek többszörösére kívánjuk felemelni. Ezekben az iskolákban jelentősen emelni kívánjuk az oktatás színvonialát. Gondoskodni kívánunk a középiskolák arányos elosztásáról és az új gimnáziumi tanterv mielőbbi életbeléptetéséről. A felsőoktatás terén elsőrendű feladatnak (tekinti a kormányt az intézmények helyreállítását és zavartalan működésük anyagi feltételeinek biztosításátAz 1948. jubiláris év folyamán nagyszabású kiállításokat óhajt rendezni a közoktatásügyi kormányzat és már erre való figyelemmel is sürgősen helyre kívánjuk állítani megrongált és szétlőtt múzeumainkat és egyéb itudományos intézményeinketA szabad művelődési ligen erélyes ütemű fejlesztésére különös gondot fordít a közoktatásügyi kormányzat. Minden előkészület megtörtént az 1948-ban Londonban megrendezendő olimpiai játékokon való eredményes részvételünk érdekében. A töiiwegsport fejlesztése céljából számos vidéki sportnapot kívánunk rendezni. Külföldi művelődési kapcsolataink újjászervezése érdekében. egész sorát szándékozunk megkötni a kulturális egyezményeknek elsősorban szomszédainkkal, valamimt a nagyhatalmakkal/ A közelmúltban éppen azok, akik ,q felelősségrevoinás elől gyáván megfutamodtak, — akkor, miint a kormány felelős tényezői, minden ok és cél nélkül — beledobták a magyar politikai életbe a fakultatív hitoktatás^ kérdését. Ezzel felzaklatták népünk vallásos rétegeinek lelki nyugalmát, tápot adtak különböző találgatásokra és szakadást okoztak a magyar népben. Nyíltan és őszintén kijelentem, hogy ezt a kérdést a kormány az arra illetékes egyházi hatóságokkal egyetértve közmegelégedésre akarja és fogja •megoldani. Erre reményt és biztosítékot nyújtanak azok a tárgyalások, amelyeik a kormány megalakulása óta máris folynak az erre illetékesek között. Az igazságügymiinisztériium által elkészített népbírósági novella a népbíráskodás terén ia jogegvség biztosítására, továbbá a Népbíróságok Országos Tanácsának 'tehermentesítésével *az eljárás meggyorsítására irányuló rendelkezéseket fogj a tartalmazni. A legsürgősebb feladatok közé tartozik a hároméves terv büntetőjoigi védelmének törvényes szabályozása, különösen az esetleges szabotálás megelőzése, illetőleg megtorlása céljából. A magyar büntetőtörvénykönyv életbelépése óta eltelt hosszú idő, s az azóta végbement