Nemzetgyűlési napló, 1945. VII. kötet • 1947. március 20. - 1947. június 20.
Ülésnapok - 1945-125
/Sí A nemxeigyülés 125. ülése 1Ù47. Helyesen állapítja me/? a miniszterelnök úr, hogy az internálás szükségintézkedés. Az első háborút megelőző időkben egy reakciós/ rendszer hozta és tartót a fenn az internálás intézményét, de azok a szabadságjogok, amelyeket törvénybeiktattunk, lassankint véget fognak vetni e reakciós expediens további alkalmazásának. Én tehát ezt a választ, amely mindenesetre a belügyminiszter úr válasza is, nemcsak tudomásul veszem. Hanem ebből a szempontból üdvözlöm is. Teljesen kongruens ez a válasz Nagyiván János képviselőtársam tegnapi megállapításával — méltóztassanak a kettőt összehasonlítani — mert nyilvánvalóan látszik belőle, hogy az új magyar demokráciának a kormányzat vezetésére hivatott miniszterelnök szerint mi az iránya. Ez az irány — amint ugyancsak le van szögezve — elsősorban a humanitárius szempont követése. Igen, az új demokrácia nem akar szuronyokon nyugvó demokrácia lenni, hanem a humanizmustól áthatott és demokratikus elvek alapján berendezeti demokrácia lesz. Ezért üdvözlöm ezt a választ, amelyet a miniszterelnök úr nekem adott, és végtelenül sajnálom, hogy Nagyiván János képviselőtársamat; félreértették. (Éljenzés és taps a szabarlsóanárt olfíalán.) Elnök: Kérdezem a t. Nemzetgyűlést, méltóztatnak-e a miniszterelnök úrnak az interpellációra adott válaszát tudomásul venni Î (lijen!) A nemzetgyűlés a választ tudomásul veszi. Következik a miniszterelnök úr írásbeli válasza Lévay Zoltán képviselő úrnak az interpellációs jog tiszteletbentartájsa tárgyában folvó évi március 12-én előterjesztett interpellációjára. Kérem a jegvző urat, szíveskedik a miniszterelnök űr válaszát felolvasni. Hegyesi János jegyző (olvassa): »T. Nemzetgyűlés! Lévay Zoltán nemzetgyűlési képviselő a nemzetgyűlés f. évi március 12-én tartott ülésében interpellációt intézett hozzám az interpellációs jogról. A képviselő úr a következő kérdést vetette fel: »Hajlandó-e a kormány az interpellációs jogot — ezt a fontos alkotmánybiztosítékot — parlamentáris szellemben kezelni és a reávönatkozó irott és Íratlan szabályokat tiszteletben tartani?« A képviselő úr felszólalásában kifogásolta azt, hogy bár a klasszikus parlamenti jog szerint n miniszter, akinek interpellációs válaszát a t. Ház nem fogadja el, tárcájáról lemondani tartozik, ÍÍ szokás a magyar nemzetgyűlésben nem érvényesül. Kifogásolta továbbá, hogy egyes miniszterek az interpelláció kielégí/tő megválaszolása elől azon & címen térnek ki, hogy csak általános közérdekű ügyben hajlandók választ Mílni és a kon'kvét ügyet magánügynek minősítik, és végül kifogásolta, hogy laz interpellációk megválaszolása tekintetében nem tartja be a kormány a határidőt 1 . T. Nemzetgyűlés! A kormány és a koalíciós pártok tisztában vannak az interpellációs jog fontos alkotmánybiztosító jelentőségével, és ennek érvényesítését soha nem akadályozták. Az interpellációs jog olyan meszszemenő értelmezésé elől sem) jÁ^kózáak el^ hogy egy miniszter interpellációs válasza a bizalmi kérdés felvetését vonhatja maga után. A bizalmi kérdés felvetése azonban a képviselő úr által előadott esetben nem történt meg. Természetszerűen ezzel az esettel a pártközi értekezlei is foglalkozott és az ügyben elfő évi április hó 18-án, pénteken. 73a gadta a miniszter magyarázatát. A Pártközi értekezletnek ezen álláspontja nyilvánvalóan közrejátszott abban, hogy a nemzetgyűlésben a bizalmi kérdést egyik párt részéről sem vetették fel, ez azonban a pártfegyelem természetes következménye volt és nem tulajdonítható neki olyan jelentőség, mintha a pártközi értekezlet a Nemzetgyűlés jogkörét igyekezne kisajátítani, i Ami a képviselő úr által felvetett további kérdést illeti, a helyes állásporit csak az lehet, hogy minden közérdekű ügy, tehát komoly közérdeket érintő magánügy is interpelláció tárgya lehelt» Mivel azonban minden magánügybe belemagyarázható a közérdek és minden közügybe beleszövődhetnek magénérdekek, könnyen előfordulhat, hogy az interpelláló képviselő és az érdekelt miniszter között, az ügy jellegének megítélése tekintetében nézeteltérés merül fel, amit a nemzetgyűlés hivatott eldönteni azzal, hogy a miniszter válaszát elfogadja-e vagy nem. Egyet kell értenem & képviselő úrral abban, hogy az interpellációs jog természetéből folyólag a »közérdek« jelleget kiterjesztőleg kell értelmezni. Ami végül az interpellációs válaszok körüli késedelmet illeti, elsősorban meg^ kell állapítanom, hogy a kormány tagjai a válasz megtagadásának jogával alig éltek, tehát a felvete't kérdéseket nem hárították el maguktól, hanem azokat érdemi vizsgálat alá vontákEz a vizsgálat azonban számos esetben több hatóságot érint, sőt több tárca közreműködését teszi szükségessé és így valóban sajnálat»' pan sok esetben előfordul, hogy a meginterpellált miniszternek nem állt módjában a választ az előirt^ határidőre a nemzetgyűlés elnökéhez benyújtani. Van szerencsém bejelenteni, hegy a, kormány »tagjaihoz átiratot intéztem, felkérvén őket a házszabályok 100.. 101. ós 102. 8 aiban előirt rendelkezések fokozottabb figyelemmel tartására. Kérem a tisztelt Nemzetgyűlést ,Jiogy válaszomat tudomásulvenni szíveskedjék. Budapest, 1947. évi március hó 24-én. Nagy Ferenc s. k.« Elnök: Lévay Zoll'án képviselő urat a viszonválasz joga megilleti. (Felkiáltások: Nincs it!) A képviselő úr nincs jelen, szólásjoga töröltetik. Kérdem a t. Nemzetgyűlést, méltóztatike a miniszterelnök úrnak az interpellációra adott válaszát tudomásul venni! (Igen!) A nemzetgyűlés a választ tudomásul vettet Következik a pénzügyminiszter úr írásbeli .válasza Farkas Imre képviselő úrnak Szabó István makói lakos dohányárudai jogosítványa ügyében folyó évi február hó o^én) előterjesztett interpellációjára. \ Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a pénzügyminiszter úr válaszát felolvasni. Hegyesi János jegyző (olvmsa): »Tisztelt Nemzetgyűlés! Farkas Imre nemzetgyűlési képviselő úrnak a Nemzetgyűlésnek folyó évi február hó 5-én tartott 90. ülésébea Szabó Istváni makói lakos dohánynagyárudai jogosítványa ügyében előterjesztett interpellációjára válaszomat az alábbiakban terjesztem elő: Szabó István makói lakos a dohányárudai jogosítványát nem most, hanem jnég 1920-ban, mint 50%-os féllábú hadirokkant kapta Nevezettet a most folyó igazolási eljárás során az igazoló bizottság nagyárudai jogosítványáuak gyakorolása tál 3 évre eltiltotta, ezt a határoz«-
