Nemzetgyűlési napló, 1945. VII. kötet • 1947. március 20. - 1947. június 20.
Ülésnapok - 1945-116
265 A nemzetgyűlés 116. ülése 1947. gazdapárti képviselői létszámát eleget csökkentik! — Élénk derültség.) Bocsánatot kérek, az összes nemzetgyűlési képviselőkről van szó. (Pfeiffer Zoltán (pk): Ja. az más! — Taksonyi János (kg): Arányosan kellene csökkenteni! — Lévay Zoltán (msz) tréfásan: A népszerűség arányában!) Természetek hogy arányosan kellene csökkenteni. (Taksonyi János (kg): Deitt csak a kisgazdapártot csökkentik!) Megállj már! (Élénk derültség.) Ha ez a kívánság indokolt volt annakidején, akkor ma még inkább indokolt- inert .hiszen ma majdnem minden fontos, «öt mondhatnám minden fontos kérdésben pártközi értekezleten döntenek. (Lévay Zoltán (msz): Pártvezérin!) Hát legyen pártvezéri; én tudok esetet, amikor pártközi értekezleten döntöttek. Ha mindezt figyelembevesszük, akkor igazán nincs szükség arra, hogy ilyen nagy tábor, amely most kivételesen meglehetősen megtöltötte a padsorokat, asszisztáljon a pártközi megállapodások mellett. (Élénk helyeslés és taps a kisgazdapárton és a szabadságpárton.) Istenem, hát olyat mondtam, ami a szabadságpártnak is tetszik 1 ? (Derültség. — Apró Antal (kn): Akkor baj van! — Kiss József (szd): Eddig majdnem minden tetszett nekik!) Várj, te ellened még nem tettek kizárási indítványt. n Ezek az országhoz igazán nem méltó fényűző kiadások joggal váltják ki a dolgozók ellenérzését. (Ugy van! Ugy van!) Hogyan kívánhatjuk meg például az ipari dolgozóktól, hogy az 1938-as életszint 40%-án élve végezzék hihetetlenül nehéz, áldozatos munkájukat akkor, f amikor az államháztartásban a legelemibb jeleit sem látják a zsugoriságig menő takarékosságnak? (Helyeslés.) Avagy nézzük meg a haladó értelmiséget, különösen a közalkalmazottak nagy tömegét, (Earaeró László íszdi): Az értelmiség, deinem haladó!) akik valóban éhbér mellett küzdenek az élettel, akik súlyos idegtépő munkájukat igazán olyan fizetés ellenében végzik, amely fizetésért legtöbbször még a tizedrészét sem tudják beszerezni havi élelmiszerszükségletüknek; természetesen azokról beszélelki, akiknek 90—100—120 forint a havi fizetésük. Elképesztő, hogy a békebeli állapotokkal szemben milyen nagy a magasabbrangú központi tisztviselők létszáma. A költségvetési vita során már egyszer említés tétetett arról, hogy az 1938ias létszámhoz képest egészen csillagászati számok alakulnak ki. Például 1938ban 144 miniszteri osztályfőnök volt!... (Révai József (kp): Ki akadályozta a 'létszámcsökkentést?) Én semmiesetre sem. (Derültség. — Pfeiffer Zoltán (pk): Ki akadályozta? — Zaj. — Az elnök csenget.) Egyezzünk meg abban, hogy egyelőre én beszélek. (Zaj. — Lévay Zoltán (msz): Húszezerrel több tiisztviselő van. mint békében! Most veszik fel őket! — Révai József (kp): De amikor létszámcsökkentésről volt szó, akkor felléptek ellene! Pfeiffer államtitkár volt az egyik — Zaj. — Lévay Zoltán (msz) gúnyosan: Létszámf okozlak! — Halljuk} fi álljuk! — Az elnök csenget.) Engedjék meg, hogy az aránylag elég rövidre szabott felszólalásomat zavartalanul elmondhassam. Nem hinném, hogy ezek olyan súlyos dolgok volnának, amelyek a nemzetgyűlés egyik-másik csoportjának ellenérzését válthatnák ki, mert a tény, az igazság az, hogy az 1938-beli 144 miniszteri osztályfőnökkel szeml)on ma 780 van. (Révai József (kp): Tessék évi március hó 27-én, csütörtökön. 266 javasolni a létszámcsökkentést! Elfogadjuk!) Vagy miniszteri tanácsos volt 1150, ma van 2120. Miniszteri osztálytanácsos volt 2126, ma van 5143. (Révai József (kp): Botrány! Ugy van!) A különböző tiszteletdíjas, szerződéses és egyéb hasonló alkalmazottak száma 610-ről 11.651-re emelkedett. (Felkiáltások: őrület!) Ehhez járul még az a körülmény, hogy egyes minisztériumokban egyes tisztviselők évente, sőt vannak olyanok, akik évente többször is előlépnek. (Ugy van! Ügy van! — Mozgás. — Pfeiffer Zoltán (pk): Ha jó a párili gazol ványa, akkor többször is!) Bocsánatot kérek, én nem pártról, én tényekről beszélek. Egyébként ezt bizonyítani is tudom. (Mozgás.) A dolog lényege az. hogy mi i«rtörténik, hogy több rangosztályt is átugorva lépnek elő kivételes, kiváltságos egyéniségek. (Felkiáltások a szabadságpárton: Dobi titkára! — Lévay Zoltán (msz): Műugrók!) Bocsánatot^ kérek — véletlenül az egyik ugrás éppen a mi pártunk emberével történt meg. Annyira vagyok lojális, hogy ezt is beismerem. T. Nemzetgyűlés! Valóban itt volna az ideje, hogy ezeket a jelenségeket jegy szakbizottság vizsgálja felül és» a kormányzat erélyesen intézkedjék, hogy mindaddig, amíg az ország teherbíróképessége az előléptetéseket az •egész vonalon igazságosan lehetővé nem teszi, az ilyen kirívó és a közalkalmazottak tömegeiben méltó elkeseredést', sőt felháborodást kiváltó és a letűnt rendszer protekciós eljárására emlékeztető igazságtalanságok (Slachta Margit (pk): Méer azt is túlszárnyal ják!)^ a magyar demokráciából kiküszöböltessenek és végleg számüzettessenek. (Taps a kisgazdapárt, a szabadságpárt és a pártonkívüliek soraiban.) Ezzel kapcsolatosan meg kell említenem az * állásba lmozások kérdését, (Halljuk! Halljuk!) Nagyon sok ember van, aki a demokrácia szűkreszabott kenyérfejadagjából lényegesen többet kap, mint sokak, «kik a demokrácia mostoha gyermekei. (Ugy van! a kisgazdapárt soraiban. — Piros László (kp): Például Drózdy!) Addig, amíg a demokrácia minden részese, minden dolgozója hozzá nem jut az őt megillető kisebb karéj kenyérhez, a demokráciában nem szabad senkinek sem nagyobb karéj kenyeret biztosítani. (Ugy van! Ugy van! — Taps a kisgazdpárton.) Itt fel kell hoznom a közalkalmazottaknak azt az óhajtását, — vagy nevezzük követelésnek — hogy végre egyszer maximálni kell az állami tisztviselők javadalmát. Meg kell állapítani egy határt, amelynél magasabb összJetget ne kaphassanak egyesek akkor, amikor :i legalacsonyabbak még mindennapi kenyérrevalót sem kapják meg. (Ugy van! Ugy van!) Itt eszembejut, hogy 1931-ben Békés vármegye törvényhatósági bizottsági ülésén, régi harcostársam és kedves barátom, Filó Sámuel, javaslatba hozta, hogy a kormányzat kerestessék meg, hogy az állami tisztviselők fizetését 500 pengőben maximálja, mert az ő nem egészen szalonképes kifejezése szerint: aki 500 pengőből nem tud megélni, az dögöljön meg. (Derültség. — Igaz! Ugy van! a kisgazdapárt soraiban.) Én ezt a drasztikus, vagy — mondjuk — durva kifejezést nem akarom alkalmazni, én csak azt mondom, hogy a mai nyomorúságos körülmények között az 500 pengő mai értékének 40%-ából — azért 40%-ábók mert az ipari
