Nemzetgyűlési napló, 1945. VI. kötet • 1947. február 27. - 1947. március 19.

Ülésnapok - 1945-112

927 A nemzetgyűlés 112. illése 1947 egyes számú csoport az előny ösebb helyzetben lévő állami kezelésben tlevő vállalatok csoportja, az állami ipar, a második számú, a másodrendű, á magánkézben levő vállalatok csoportja. Ha a miniszter úr költségvetésének indokolásában szereplő második ponttal foglalkozom, a termeléspoliitikával, a termeléspolitikának három főbb pontjával kell foglalkoznom: első az árpolitika, második a hitelpolitika, harmadik az adópolitika- Sajnos, meg kell állapítanom, hogy mind a három kérdésnél olyan igen átlátiszó és a magánipar terhére menő intézkedések vannak az állami ipar javára, hogy szinte roskadozik igen sok iparág az összeomlás alatt. T. Nemzetgyűlés! Nagyon jól tudjuk, hogy a mai nehéz viszonyok mellett az árakat egy elviselhető szinten kell megállapítanjiv de neon lehet az ipart oly módon sorvasztani, hogy az ár még a termelési költségeket sem tudja fedezni. Nagyon sok iparágban a termelési költség jóval felette vian az árnak, amely a minimális szükségleteket sem tudja fedezni Erre vonatkozólag legyen szabad azt megállapítom, hogy vannak az országban újonnan alakult magyar és külföldi érdekeltségű ve gyesi részvénytársaságok. Nem tudom, a miniszter úr vagy más. közhivatal megkapta-e azt az átiratot ezeknek a részvénytársaságoknak itteni hivatalos szerveitől, amelyben kérik a minisztériumiot, hogy az árakat emeljék fel illetve revideálják, mert a termelési kültsiégek nem fedezik a kiadásokat, és reflektálnak az ármegálilapításnáll a tisztességes haszonra is. De továbbmennek ennél, és az állammal szemben az 1946, nem tudom pontosan hányadik hónapjától kezdve történt szállításokra vonatkozólag kártérítési igénnyel is lépnek fél, ami súlyos milliókat jelentene. Most nézzük meg a hitelpolitikát. A hitelpolitikánál, a második pontnál ugyancsak azt kell látnunk, hogy a magángazdaság nem rendelkezik azzial a szükséges forgótőkévei sem, amely a mindennapi termelést biztosítani tudná. Nagyon jól tudom, hogy van egy bizonyos plafon a bankjegyforgalom megállapításánál és a stabilizáció érdekéibein a kormány ehhez igen helyesen igyekszik mereven ragaszkodni. Dei ennek a merevségnek :neim szabad a termelés kárára történnie. Nézzük meg, hogy ezt az egy millMlrdot tulajdonképpen hogyan igyekezett beosztani a pénzügyi kormányzat? 30%-ot az állami kiadásokra akart fordítani, 5%-ot deviza beváltásokra és 65%-ot a magángazdaság! hitelekre. Ezzel szeműben december 31-éig ia> helyzet ligy alakult, hogy a magángazdálkodásnak a 65% helyett 50% jutott, ez, utóbbi tételek azonban túlnyomórésze deficites yáHalíatok pillanatnyi pénzszükségletének; ; a kielégítésére kellett, hogy fordíttassék, (Vásáry József (msz): igmvyosan: Nagyszerű vezetés!) úgyhogy termelési célokra a magángazdaságnak alig jutott 25 szá&alék. Az állami vagy állami kezelésbe vett vállalatok pénzügyi gazdálkodása a magánipar helyzetét annyira megnehezítette, hogy à pénzügyi kormányzat nem tudja ezt összhangba hozni a bank jegymennyiség megállapított legfelsőbb határával és így merem állítani, hogy elérkezett az az időpont, amikor ia; termelés frontja veszélyben van, holott a stabilizációt nemcsak a bankjegy&zaporítás fenyegeti, hanem a termelés csökkenése is. évi március hó 19-én, szerdán. 928 Elnök: A képviselő urat figyelmeztetein, hogy beszédideje lejárt. Halter Béla (msz): Befejezem ezt a részt, azután majd folytatom. Az első címet nem fogadom el. Elnök: Az iparügyi miniszter úr kíván szólni. Bán Antal iparügyi miniszter: T. Nemzetgyűlés! Mindazzal kapcsolatban, ami itt elhangzott, valamint azzal a kötelességemmel kapcsolatban, amelyeit mint la, (koalíciós kormány minisztere érzek, engedtessiék meg nekem, hogy a tárcámat érintő kérdésekről; «tattól» is* amit a szónokok kiemeltek, elfogadtak, vagy visszautasítottak, valamint arról is. ami ezen kívül van, hacsak vázlatosan is, de igyekezzem önöknek, a magyar nemzetgyűlésnek kerek képet adn

i. ' Az első költségvetésiről tárgyal a magyar nep nemzetgyűlése az összeomlási óta. A második vesztes világháborút követő helyzet egy tökéletes káoszhoz hasonlított, s amikor nekem a magam imunkaterüleitéről kell beszámolót tartlanom, ezt különiöisképpen alá! kell húznom*, mint ahogyan azt tette az előadó úr is, aki arra mutatott rá, hogy a veszteségek, a háborús károk az ipajrban mekkora százalékot értek el a különböző területeken. Azt kell mondanom, hogy a hiadi cselekmények, amelyek az országon keresztülmentek mintegy háromnegyed: esztendőn kérészül, lépésről lépésire béna ipari tevékenységet hagytak vissza maguk után. Tefhlájt azt, amit elindítottunk, amit kibontottunk], amit újíbói ipatrrá tettünk mindnyájunk munkájával, akik ebben az országban élnek és akik, közvetlenül vagy közvetve erre befolyást gyakioiroltunk, egy tökéleteis káoszból, egy ködgomolyíból bontottuk ki ési teremtettük meg újból. A pillanatnyi, első, legsürgősebb munkák elvégzése tulajdonképpen azt jelentette, hogy emberek, jószándékű emberek, lelkiismeretes és a felelősségtől áthatott emberek szaladtak oda, ahol^úgy lécrezték, hogy a nemzet életének egyik ütőerét kelll begyógyítani, hogy Iá vérkeuingés megindulhasson, israaladtak a termelő helyükre, a gyáraikba és a műhelyekbe és [megkezdték w romeltakarítást. Ennek az első mun* kának nyomán keletkezett azután

1 a kerekek első forgása, amelyet követett — ha nagy vonalakban akarunk végigszaladni azon, amit eddig a fejlődés számunkra jelent — a hiánygazdiálkodás és az ötletsizerű megoldások üdeje\ Az ötletsizerű megoldások mindig egy bizonyos holtpontnak látszó helyzeten voltak hivatva, bennünket átsegíteni, hogy a ma után a holnapot is megéirijük és hogy imieigteremtsük óriási küzdelem közepette a lehetőségeket, hogy egyszer tovább jutunk és az általános nagy holtponton is átdobjuk az

1 ipar kérdéseit. Azután következett a

1 kívánság, amelynek eleinte eleget tenni nem is^ tudtunk, amely azonban teljesen körvonalozódott, ami a nagy szükség közepette, m háborűsi leleisettiség közepette az egész néipben született meg: kötött gazdálkodást kívánt a nép, a. nemzet. Kötött gazdálkodást kívánt <azért, mert lehetetlenség volt egy rakásra összehloirdaini megmaradt javainkat, hogy abból azután úgjr teremtsük meg az egységes elosztást, hogy ámle ez maradt m&g a nemzetnek és ebből most — eny; nyien és ennyien vagyunk — kiileínic millió részt úgy osztunk el, hogy mindenkinek egyformán jusson. Miután erre lehetőség nem