Nemzetgyűlési napló, 1945. VI. kötet • 1947. február 27. - 1947. március 19.
Ülésnapok - 1945-110
772 A nemzetgyűlés 110. ülése 1947. évi a kis [háztartása körül mindazokat, a, munkálatokat, amelyek a női munkáihoz tartoznak: a főzést, a varrásít, a gyermeknevelést, a haromfinevelést, szóval uiindazt, amit a férfi csak nagyon végszükség esetén, és olyan kivételes alkíálimiakkor szokott elvégezni, hogy az szinte számba sem vehető. (T/ips a kisgazdapárt és a szabadságpárt oldalán) Fontosnak tartanám, hogy a leány és fiú közötti, illetve a nő és a férfi munkaterülete közötti különbséget az általános iskola munkaterve faluhelyen legalább _a nyolcadik esztendőben vegye figyelembe. A városban természetszerűleg sokkal jobban elmosódnak a határok a munkaterületek között Városi ..asszonytársaim és nőtársaim felé csak egy a magánvéleinényem, ne akarjanak, ne kiyánjanaik a nők mindenképpen férfifotókópiákká- válni. (Lelkes taps a kisgazdapárt soraiban. — — Hajdú Ernőné (szd): Kényszerítve vannak rá! — Egy hang a kisgazdapárt oldaláról: Dehogy vannak kényszerítve! Tanulhatnának!) Nekünk nőknek szellemi tekintetbén, lelki tekintetben éppen olyan értékeink vannak, mint a férfiaknak: Végeredményben az, Úristennek megvannak a maga céljai azzal, hogy férfivá és nővé teremtette az emberiségei (Helyeslés a kisgazdapárt soraiban.) Vannak nekünk ; tudományosi téren, gazdasági téren, kulturális téren olyan speciális munkatér üle, teink, ahol — merem állítani — a férfi ál ta' lános viszonylatban soha úgy nem áUja meg a helyét, minit a nő. (Helyeslés és taps a kisgazdapárt és a szabadságpárt soraiban. — Pásizthory István (amsz) à kommunista-- és a szociáldemokratapárt felé: - Hallgatnak, neon tetszik nekik!) Az általános iskolával kapcsolatban egyet szeretnék még itt megemlíteni. Az általános iskola és- az egész kultúrprogramm azt hiszem •annak érdekében készült, — hiszen ez egyik, célunk és ebben reménykedünk — hogy a munkásrétegekből 1 és a paraszti rétegekből termelhessük ki a jövendő Magyarország úgynevezett középosztályát,' az értelmiséget. (Taps a kisgazdapárt soraiban,) Az ipari munkásságnak, a nyári- munkásságnak, amely városokban lakik, sokkal több lehetősége van erre, mint a parasztságnak. Mit adták eddig a 6-^8—10 holdas kisgazdaságok? Adták-— sajnálattal kell megemlítenem — az egykét. A régi úgynevezett nadrágszíj földek szorították őket arra, hogy az egykéhez meneküljenek. Ma már ' ennek vége . van, de tudjuk azt, hogy a kényszerhelyzetből sokszor szokás váUk. Mikor tudunk ezen változtatni? Mikor remélhetjük azt, hogy a paraszti rétegből tényleg feltöltődhetik ez a magyar középosztály? A paraszt, ha van neki 6—8 hold földje, T- merem állítani — 99 százalékban az ő 6 holdját, 8 holdját, 10 holdját semmiféle ügyvédi irodáért, semmiféle orvosi rendelőért oda jiem adja. (Ugy van! Ugy van! Taps a kisgazdapárton és a szabadságpárt soraiban.) Mit láttunk a múltban faluhelyen elsősorban? Az iparosréteg, t az iparososztály honnan . kapta" a maga utánpótlását, a paraszti rétegből? A nincstelenekből vagy onnan, ahol' több gyermek volt, ahol nem fért el az a háromnégy-öt gyermek azon a három-hat, vagy esetleg csak két hold földön. ' V ' Mi a helyzet a továbbiakban? Az a helyzet, hogy meg kell nyugtatnunk a magyar anyákat arról, hogy amikor ők gyermeket hozmárcius hó 13-án, csütörtökön. 771 nak a világra, nem nyomorra hozzák. Meg kell tehát őket valamikép gazdaságilag nyugtatnunk, hogy az.a második-harmadik vagy negyedik gyerek is jöhet, nyugodtan hozhatják a vüágra, ' mert itt meglesz a lehetőség© annak, hogy ha nem tud elférni, megélni a földjén, akkor ipari területen vagy tudományos téren meg fogja, tudni találni a maga elhelyezkedési lehetőségét. Meg fogja találni nemcsak az, ingyenes oktatást, de közben az ingyenes eltartást is és az ingyenes egyetemi tanulmányoknak, 'az ingyenes ipari kiképzésnek lehetőségét- (Felkiáltások a szociáldemokratapárt oldalán: Ezt akarjuk!) Valóban a dolgozók iskolája vagy a különböző esti tanfolyamok, akármeddig tartanak, ha tartanak egy félévig, vagy tartanaik' egy évig, csak átmeneti megoldások lehetnek. (Igaz! Ugy van! à szociáldemokrata- és a kom~ munistapárt oldalán.) Ezek .kényszerhelyzetek lehetnek csak. Egy év aliatt, két év alatt nem lehet évtizedek vagy évszázadok mulasztását pótolni. A pii célunk mem lehet más, mint • megadná minden épszellemű magyar embernek vagy magyar gyermeknek, akárhonnét íött is, hogy ^kiképeztethesse magát és komoly szakértőként léphessen a magyar élet akármelyik területére és ott meg fogja tudni állni a helyét (Helyeslés a Ház minden oldalán-) A továbbiakban! a következőket szeretném még csak . megeimláteni. ' Pillanatnyilag mi a legnagyobb akadály?. Az, hogy itt most vitatkozunk ilyen vagy olyan módszereken — ez végeredmény ben mindegy — majd kitisztulnak à fogaknak. Pénz,, pénz és pénz kell, ez az első. Akkor tudunk majd valóban egészen nagyszabású dolgokat meg is valósítani», tha erre először is meglesz az N anyagi fedezetünk. Másodszor pedig elegendő ós jól kiképzett tanerő kell! (Felkiáltások a szociáldemokratapárt soraiból: Igaza van! — Pászthory István (unsz): Ne sajátítsák ki! Nem a maguké! — Juhász István (szd): Epeszüekről beszélt! — Pászthory István (mez,): A képviselő úr nem ért ehhez! — Zaj, — Az elnök csenget.) Mindenesetre igen, nagy Örömmel hallottam a kultuszminiszter úrnak azokat, a szavait és teljes egészében csatlakozom hozzá, amikor azt mondta, hogy a magyar iskoláké ban magyar gyermeknek magyar szellemű tankönyveket kell adni, amelyek lelkivilágágának, (Ugy van! Ugy van! a szociáldemokrav tapárt oldalán.) gondolkodásmódjának, egész beállítottságának legjobban megfelel. Mi voit régebben a helyzet? Beszélhetnénk itt 'olvasókörökről, vagy a felnőttek oktatásáról. Mik voltak régebben az olvasókörök? Semmi egyebek, mint olyan helyek, ahová elmehettek a parasztemberek politizálni, kártyázni, vagy inni. Olvasni nagyon ritkán szoktak.. ' Az olvasástól elriadtak bizonyos tekintetben. Miért? Elriadtak azért is, mert hiszen olvasni. az iskolában tanultak meg négy vagy hat évük 'alatt, de ennek elvégzésével a könyvet legnagyobbrészben ott is hagyták, nem szívesen forgatták, mert idegen szellemiséget, idegen lelkiséget sugároztak s távol álfltak tőle. A gyermekek 12—13—14 éves.korukban nagyon nehezen vesznek könyvet a kezükbe. Rá akarok mutaltni most itt egy nagyon fontos realitásra, amelynek következtében . faluheHyen az ifjúság oktatása nagyom .nehezen megy. Miért mennek faluhelyen sokszor