Nemzetgyűlési napló, 1945. VI. kötet • 1947. február 27. - 1947. március 19.
Ülésnapok - 1945-109
A nemzetgyűlés 109. ülése 1947. Kondor Imre (pp): Ebben az összefüggésben nézvén, a kultusztárca költségvetését, minthogy a jövő fejlődését ebben a keretben is biztosítva látom, a tárca költségvetését elfogadom. (Taps a parasztpárt és a szociáldemo kratapárt soraiban. — Vásáry István (msz): Akkor kár votfc ilyen sokat beszélni!) BlnÖk: Szólásra következik a kijelölt szónokok közül 1 ? Hegyesi János jegyző: Bálint Sándor! Bálint Sándor (dn): Mélyen t. Nemzetgyűlés! A demokrata néppárt nevében szeretnék a kultusztárca költségvetéséhez hozzászólni(Halljuk! Halljuk!) Felesleges a t. Nemzetgyűlés előtt a politika és a közművelődés összefüggéseit fejtegetnem, nem szükséges rámutatnom azokra a szoros kapcsolatokra, amelyek a demokrácia és a demokratikus kultúrpolitika között vannak. Nyilvánvaló, hogy a demokrácia nagy csatáját nem csak a földeken, nem csak a gyárakban, nem csak a gazdasági, politikai újjászületés terén, hanem elsősorban a nevelésben fogjuk megvívni és megnyerni. Ebből a szempontból — mint már az előttem szólók is rámutattak erre — kétségtelen, hogy a közműveltségnek, a kultúrpolitikának jelentősége a legfontosabbak egyike az újjászülető Magyarországon, az új magyar demokráciában. Ha röviden visszatekintünk a magyar kultúrpolitika múltjára, azt látjuk, hogy a művelődés évszázadokon keresztül az egyházak feladata, szinte privilégiuma volt. Ezektőli az egyházaktól — akár a katolikus egyháztól, akár a protestáns egyházaktól — nem lehet elvitatni a kultúrdemokrácia törekvéseit, nevezetesen azt a szempontot, hogy a magyar művelődés ügyét osztályokon 'felül, is szolgálták. Egészen a XVIII. századig az egyházak feladata volt tehát az iskoláztatás, a közművelés, amikor a nevelésügy középpontjában az erkölcsi humanista embereszmény állott. A XVIII. század eszmeáramlatai következtében az állam is felismeri a kultúrpolitika gyakorlati jelentőségét A felvilágosult abszolutizmus — nagyon jól tudjuk — Európaszerte, itt Magyarországon is Mária Terézia alatt a Ratio education is-szál igen sokat áldozott egy átfogó iskolapolitikai és nevelési programm kiépítésére és ezzel tulajdonképpen -elindította hazánkat is a modern iskoláztatás és közművelődés útján. M s A felvilágosult abszolutizmus szellemeiből következik — amit azután később a francia forradalom eszmevilága is megerősített —. hogy különösen a népoktatásra volt gondja. A népoktatás jelentőségét a XIX. század folyamán előbb a 48-as törvényhozás, Eötvös József kultuszminiszltérrel az élén, majd a kiegyezés utáni közoktatási törvény hangsúlyozta. Legyen szabad itt megjegyeznem, hogy ez a közoktatási törvény, amely 1868-ban elrendelte az általános iskolakötelezettséget, az egész világon a legelsők közé tartozott. A XIX. századnak főleg Eötvös József nevéhez fűződő liberális kultúrpolitikája kétségtelenül páratlan lendülettel és szakértelemmel építette ki a magyar közoktatásügy euró pai rendszerét és vetette meg a modern kultúra alapját és szervezeti lehetőségeit. A század evolúciós szelleme következtében a nyugati polgárosült nemzeteket vette eszményképnek és bizony sokszor elhanyagolta a magyar hagyományok tudatos ápolását, illetőleg a modern követeiményekkel, akár szociálisi, akár etnográfiai, népi, nemzeti követelményekkel évi március hó 12-én, szerdán. 646 való egyeztetését. Ennek a hiánynak azután az lett a következménye, hogy az értelmiségi középosztály a nyugati példaképek utánzásában bizonyos értelemben gyökértelenné vált. Ezt a gyökértelenséget az akkori szociális viszonyok, az egész kiegyezési korszak szociális struktúrája is előidézte és bizony ez a középosztály elvárta, hogy az egyszerű társadalmi rétegek feltörekvő fiai is megtagadják azokat a kapcsolatokat, amelyek a hagyományokon keresztül saját osztályukhoz fűzték őket, akár munkásról, akár parasztról volt szó. -Kétségtelen az is, hogy a 67-es korszakban, amikor a modern magyar állam apparátusa kialakult, a bürokrácia olyan követelményekkel lépett fel az iskolával szemben, hogy a mellett a feladat mellett, hogy az iskola ezeket a szükségleteket ki tudja elégíteni» magasabb színvonalra, azután egyetemesebb szociális szellemű művelésre alig lehetett gondolni. A 67-es korszak kultúrpolitikájához tartozott az asszimiláció ábrándjának szolgálata is, amely — nagyon jól tudjuk — arra vezetett* hogy főleg a nemzetiségi vidékeken építettek • iskolákat és ezen a réven próbálta à 67-es korszak a nemzetiségeket a magyarság ügyének megnyerni. Az eredmény azonban az lett, hogy éppen magyar iskolákban nevelkedett fel — ez bizonyára a magyar türelemnek szép példája — egy olyan nemzetiségi középosztály, amely a bennünket környező új orräzagok és demokráciák létrehozásában igen tevékeny szerepet játszott. De éppen abbók hogy — Budapest kivételével — különösen a peremtájakra irányult a magyar kultúrpolitika érdeklődése, következett az, hogy bizony a parasztság, főleg az Alföldön, meglehetősen elhanyagolt helyzetbe jutott, jóformán megfeneklett a népiskoláknál és nem tudott továbbfejlődni, vagy ha be is került a középosztályba, azoknak a hagyományoknak megtagadását kellett vállalnia, amelyek társadalmi rétegéhez, a parasztsághoz fűzték. Kondor előttem szólott képviselőtársam rámutatott a polgári iskola szerencsétlen szerepére. Teljesen osztom nézetét, amikor azt fejtegette, hogy a polgári iskola tulajdonképpen megakadályozta, hogy az egyszerű társadalmi rétegek, a parasztság és munkásság fiai eljus; sanak magasabb iskolákba, mert a polgári iskolákból tulajdonképpen nem lehetett továbbmenni, felsőbb tanulmányokat folytatni — ami a középosztály demokratikus felfrissítését nagy mértékben megakadályozta. Baj volt a 67-es korszak kultúrpolitikájában az is, hogy iskolarendszerünk általában a német iskolapolitikát követte (Nagy Vince (msz): Ügy van!) és elhanyagolta azokat a tanulságokat, amelyek a francia és az angol kollégiumi rendszerből, —- amely utóbbi különösen érdekes analógiát mutat a régi magyar kollégiumi rendszerrel — továbbá az amerikai és a skandináv kultúrpolitikai törekvésekből a magyarság köznevelése számára levonhatók lettek volna- » így történt azután, hogy a magyar középiskola a 67-es korszakban éppen a németes iskolapolitika hatása alatt egészen furcsa módon alkalmazta a kontraszelekció elvét, ami tulajdonképpen talán nem is volt szándékában. Hogyan értem eztl Az egész magyar iskolarendszer tulajdonképpen most is a szorgalomra, erre a tipikusan német erényre van felépítve. A magyar nép — ismerjük mind41*
