Nemzetgyűlési napló, 1945. VI. kötet • 1947. február 27. - 1947. március 19.

Ülésnapok - 1945-104

195 A nemzetgyűlés 104. ülése 19t moly lépéstjelent és a külföldi újságírók is — küllönöóképpen a svájciak — dicsérőleg, el­ismerően emlékeztek mesr arról a munkáról, amelyet két esztendő' alatt,a társadalombizto­sítás terén el tudtunk érni- Pikier vezérigiaz­giaitó említést tett arról is, bogy melyek a "közeli feladatok, hiszen természetes, Hogy ba . értünk is «1 komoly eredményekéit, m égi is vantnak hiányosságok is. A Magyar Kommu­nista Párt hároméves gazdasági terve kapcsán elkészítette az. Országos Társadalombiztosító Intézet is a maga bároméves tervét. Ezzel a hároméves tervveU) itt nem lehet részletesebben foglalkoznom az idő rövidsége miatt, csak azt kívánom megállapítani, hogy ha végrehajtják • azt a hároméves tervet, amelyet az- OTI-ban elkészítettek — és merem hinni, hogy végre­hajtják —, akkor a társadalombiztosítás terén is igen komoly, nagy lépéseket fogunk előre tenni. Az ezen a térem lévő tközeli tennivalókról szintén volt már szó a tárca költségvetésének tárgyalása folyamán- Az egyik ilyen tennivaló a társadalombiztosítás kii terjesztése a mező­gazdaságban, örömmel kell üdvözölnöm itt a. törvényjavaslatot, amely úgy tudom, már el­készült és azt kérem, hogy ez a törvényjavas­lat minél előbb tető alá kerüljön és ez ia kér­dés is minél előbb megoldassák. De hasonló a helyzet &, 'kisiparosság köré­ben is. A társadalombiztosítás problémáját a • kisiparosságnál is a lehető legsürgősebben meg kell oldani. Nem ssabad megengednünk, hogy a nehéz helyzetben lévő kisiparos oknak beteg­ség; esetén kis vaigyoníkájuk rámenjen a be­tegségre. Szükséges ezért, hogv ők is részesül­jenek tárisiadaloanibiztosítájsban. ' Az Országos Társadalombiztosító Intézet hároméves tervével kapcsolatban szeretnék megemlíteni egy kérdést, amely különösképpen állandóan foglalkoztatja egész közvéleményün­ket, ez pedig a tuberkulótikus betegségek. elleni ' küzdelem kérdése. Sok javaslat volt már e kér­dés körül, azonban a megoldáshoz még nem ju­tottunk közel. À Társadalombiztosító Intézet által elkészített hároméves terv végrehajtása ezen a téren is komoly előrehaladást fog jelen­teni: meg fogja szüntetni az időhatárt a tbcs betegek kezelésénél és tekintet nélkül arra, hogy lejárt-e már az egy esztendő vagy nem, mindaddig kezelésben fogják részesíteni a be­teget, míg betegségéből ki nem gyógyult. De a tuberkulótikus betegségek megelőzé­sére is komoly lépéseket szándékoznak tenni: elsősorban rendszeres nyaraltatásokat ,éè. üdül­» tetéseket szerveznek, továbbá nem utolsó sor­ban kiszélesítik a tanoncok és .az ifjúmunkások üdültetését. A hároméves terv e különösképpen kiemelkedő részének végrehajtása azt t fogja eredményezni, hogy a jelenlegi tanonc- és ifjú­munkás-üdültetések száma húszszorosára fog emelkedni. . Természetesen tudjuk és tisztában kell len­nünk azzal, hogy általában azokat 'a problémá­kat, amelyek megoldásra várnak — a tuberku­lótikus betegségek megelőzése vagy gyógyítása, a itársadalombjztosítás kiterjesztése a mezőgaz­daságra, a kisiparosságra — népszerűséghajhá­szó demagógiával nem lehet megoldani, ezeket csak. szívós, kitartó, kemény munkával lehet megoldani, olyan munkával, amilyent a társa­dalombiztosítóíntézeti dolgozók végeztek ez alatt a két esztendő alatt. Merem hinni, hogy ennek a szívós munkának továbbfolytatásával ezeket a problémákat meg fogjuk tu'dhi oldani. Flgyelembevéve azokat az eredményeket, évi március hó 4-én, kedden. 196 amelyeket e téren eddig is el tudtunk érni és amelyekben nem kis réssé volt a népjóléti mi­nisztériumnak, a költségvetést a magam és pár­tom nevében elfogadom. (Taps a kommunista­és a, szociáldemokratapárt oldalán.) Elnök: A 6. címhez több feliratkozott szó­nok nincs. A vitát bezárom és a tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a hatá­rozathozatal. Kérdem a t. Nemzetgyűlést, 'mél­tóztatnak-e a 6. címet elfogadni? (Igen!) Ha­tározatilag kimondom, hogy a nemzetgyűlés a 6. címet elfogadta. Következik a tárca 7. címének tárgyalása. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a 7. címet lel olvasni. Gyurkovits Károly jegyző (felolvassa a 7. címet.) , Elnök: Szólásra következik a 7. oímhez fel­iratkozott szónokok közül? Gyurkovits Károly jegyző: Hajdú Ernőné képviselőtársunk. Hajdu Ernőné (szd): T. Nemzetgyűlési El­nézésüket kell kérnem azért, hogy újra igény­baveszem szíves türelmüket, (Egy hang a sza­badságpárton: Elnézzük!) de beszélnem kell még egy témáról, amelyről a népjóléti tárca egész költségvetési vitája során még egyetlen­egy sjzó sem esett, bár ez a kérdés legalább olyan fontosságú, mint a tuberkulózis, vagy a nemi betegségek 'elleni küzdelem, és ez az al­kohol kérdése. (Fischer József (szd): Ügy van!) Távol áll tőlem, hogy ellenezzenii azt, hogy va­laki megiszik egy pohár sört, vagy pedig ha­zavisz egy liter bort és azt családja körében elfogyasztja, de tarthatatlan állapot az, hogy Budapesten is és vidéken is a kocsmák gomba­módra szaporodnak. (Juhász István (szd): Ügy van !) . Jóformán nincs Budapesten már egy utcasarok, amelyen oe rendeznének be egy üz­lethelyiséget kocsmának és óriási cégér és cégtábla ne csábítaná be az embereket. Ha a kocsmákba benézünk, azt látjuk, hogy csupa rongyos, lerongyolódott ember van benn és Önkéntelenül csodálkozni kell azon, hogyan vam az embereknek pénzük arra, hogy a ma egyáltalában nem olcsó alkoholt megvásárol­hassák és ott helyben igen nagy mennyisége­ket elfogyaszthassanak. (Nagyiván János (msz): S,ok ember a templom helyett odamegy áldozni!) A szocialista asszonyok, a proletárasszb­:nyok nevében, akiknek bőrére és akik gyerme­keinek egészségére folyik ez a játék, tiltako­zom az ellen, hogy a kocsmák ilyen mértékben szaporodjanak el. (Taps a szociáldemokrata­párton.) Nagyon jól tudom, hogy a pénzügy­minisztériumnak érdeke az, hogy a szeszfo­gyasztási adó befolyjék, azonban figyelmeztet­nem kell az illetékeseket arra, hogy amit meg­keresnek a réven, azt elvesztik a vámon, a népegészségügy kérdésénél. Nem kell arról be­szélnem, hogy az alkoholizmusban, részegség­ben fogant gyermekek egészségi állapota sok­kal rosszabb, mint a józan állapotban fogant gyermekeké, nem kell arról beszélnem, hogjr a részeg ember (mennyivel jobban ki van téve a nemi betegség, fertőzés veszélyének, de be­szélnem kell arról, hogy számtalan proletár­család gazdasági válságba juthat abból kifo­lyólag, ha a családfő vagy akár az asszony is — ebben a kérdésben nem tehetünk különbsé­get — az alkoholizmus rabja lesz. (Lábad y Antal (msz): Akkor nem szónoklatokat r kell tartani, hanem cselekedni. — Fischer Jóasef (szd): Ezt nem helyesli? — Juhász István (szd):

Next

/
Thumbnails
Contents