Nemzetgyűlési napló, 1945. VI. kötet • 1947. február 27. - 1947. március 19.
Ülésnapok - 1945-104
197 ., A nemzetgyűlés 104. ülése 1947. Kocsmája van a képviselő -úrnak vagy ki járói — Egy hang a szabadságpárton; Orvos!) Ezt magasabb szempontokból kell nézni és nem kell mindenáron mindenkinek italmérési engedélyt adni, aki azért jelentkezik. Nagyon javasolom, hogy a népjóléti miniszter úr tanácskozzék ebben a kérdésben a pénzügyminiszter úrral és tegyen javaslatot arra, hogy nemcsak hogy a jövőben italmérési, .kocsmaengedélyekeit ne adjanak ki, hanem még az eddigieket is vonják vissza, (Felkiáltások a szociáldemokrata párt soraiban: Vegyék revízió alá!) vegyék revizió alá, mert, még 1 ma is számtalan olyan iparengedély van, amelyeket mostani boldog tulajdonosaik még 1 a múltban tanúsított magatartásuk jutalmaként kaptak. (Egy hang a kisgazdapárt soraiból: El kell venni!) Én magam is még egy csomó ilyen vendéglőst és kocsmárost^ ismerek, akinek üzlete ragyogóan burjánzik és virágzik. i Én azit hiszem, hogy ez a kéírdés tneni fclevésbbó fontos, mint a többi szociálpolitikai kérdés, és miután erről a kérdésről az egész vita során egyetlen szó sem esett,,kérem, nézzék el nekem, ihoav ezt) a kérdést még szóvátet-, tem. (Taps a szociáldemokrata- és a kommunistapárt soraiban. — Nagyiván János (msz) : Kezükben a hatalom! —- Vásáry József (msz): Kezükben a hatalom! Megcsinálhatják! — Zaj.) Elnök; Szólásra következik a feliratkozott szónokok közüli Gyurkovits Károly jegyzőn Reök Iván! Reök Iván (kg): T. Nemzetgyűlés! (Halljuk! Halljuk!) A szociálpolitikai feladatok között első helyen áll a roktklantakról, a nyomorékokról és a munkaképtelenekiről való gondoskodás. Egész hadserege él közöttünk azoknak az embereknek, akik az ipari balesetek, közlekedési balesetek (következtében váltlak munkaképtelenekké, vagy akik nyomorékul születtekEzek az emberek a létért való küzdelemben hátrányos helyzetben vannak: és egy »ideg, kegy étlen, embeiftelen társadalomban pusztulás, szenvedés a sorsuk. Éppen ezért a szociális feMassiégéirzettől és emberszetretettől átitatott társadalomnak a kötelessége, hogy ezekről gondos'kiodjélfc. Nekünk ezzel a kérdéssel kapcsolatban-kettős kötelességünk van. Az egyik: mindent meg kell tenni, hogy a társadalom ilyenirányú átnevelését szorgalmazzuk. Köztudomású, hogy a nácizmus és a fasizmus éppen ^kegyetlenségével és embertelenségével türut ki, és a rokkantakat, a gyógyíthatatlan betegeket egészen egyszerűen Ikiiírfcoítiták. Ezek a tömegmészárlások az . egész társadalomnak bizonyos fokú megkeményedésiét eredményezték, úgy, hogy most minden módot és esztközt meig kell ragadni, hogy az emberi szívekre rárakódott jégpáncélt felolvasszuk és az emberekben feltámasszuk az emberSEeretettet és a szociális felelősségérzetet. Ebben a munkában minden jószándékú embernek és közületnek össze kell fognia. Ez az a pont tehát, ahol pártkülönbaég nélkül Összetalálkozhatunk egymással, de ez az a pont is, ahol az egyházak és a demokrácia teljes szívvel és lélekkel összefoghatniaik egymással. Ennek a szociális erőfeszítésinek azonban nemcsák elmélietti és érzelmi síkon kell mozognia, hanem a segítőkészséget és a jóakaratot gyakorlati módszerekkelj kéli megvalósítani. (Ugy van! Ugy van!) K gyakorlati módszerek közül Iküemelnók egy lélektana és egy (gazdasági momentumot. A lélektani momentum az, évi március hó 4 7 én, kedden. 198 hogy nem alamizsnával lehelt és kell megoldani ezt a kérdést.. Az alamizsna demoralizáló arra is, aki kapja és larra is, aká adja. Aki kapja» aki alamizsnából tengeti életét, elveszti emberi méltóságérzetét, fölöslegesnek, tehernek érzi magát ós élete aliapjábanvéve kétségbeesés. Aki pedig lalamizsiniaadással rójja le belső, nemesebb érzéseit, az bizony gőgre és .felfuvalkodottságira válik hajlamossá. Ezeken az, embereken tehát nem alamizsnával, hanem egyéb modszere&lkel kell segíteni. i n H i° gy me ^ tal áljuk a helyes utat, ahhoz az kell, hogy szemügyre vegyük a munkaképtelenek seregét és a munkaalkalmakat Nem kell nagyon elmélyedni ebbe a dologba és az ember maris észreveheti, hogy minden rokkanit és munkaképtelen, bizonyos munkák elvégzésére meg alkalmas. Hiszen láttuk, hogy például a vakokról való gondoskodás terén korszakalkotó jelentőségű volt az a felismerés, hogy a vak ember js sok munkát és feladatot el tud végezni, a. társadalom hasznos tagja lehet és saját életeben is. célt és értelmet taláK És végig így áll a dolog a munkaképtelenek egész hadiseregénél: a megnyomorodott, jobbkezét va^y lábát elveszített vagy nyomorékul született ember*alkalmas bizonyos munkák elvégzésére. Ha" megnézzük a társadalomban a munkamegosztást, azt látjuk, hogy a társadalmi és a gazdasági élet térén egész sereg olyan munkaalkalom van, amely egészséges fizikumú ember számára szinte megközelíti a naplopás fogalmát. Vannak portások, éjjeliőrök, ujságárusoK, akik tulaj dónk eprien nem csinálnak egyebet, mint ülve, kényelmesen, fizikai és szellemi megerőltetés nélkül keresik meg kenyerüket. De ezen felül és ezen kívül vannak olyan foglalkozások, amelyek állami intézkedés révén létesültek és amelyeknek birtokosai valóságos nemzeti ajándékot kaptak. Ilyenek a dohánytőzsdék, a szeszkimérések és még egész sereg olyan foglalkozás van, amelyhez olyan ipar^ engedély kell, amelynek birtokában az illető egyenesen nemzeti ajándékot kap. Én tehát javasolom, hogy a népjóléti minisztérium állítsa fel a munkaképtelenekkataszterét. Minden munkaképtelen. embert listába kell vennli, meg kell állapítani, hogy munkaképtelensége milyen természetű és az illető milyen munkára alkalmas, tehát szakorvosok közbenjöttével meg kell állapítani a munkaképtelenek munkaképességcsökkenésének és munkára való alkalmaítlosságának természetét. Ugyanakkor viszont vizsgálat alá keil venni a különböző munkaalkalmakat és törvényes intézkedéssel biztosítani kell azt, hogy ' azokban a munkaalkalmakban, amelyek nem kivannak teljes, egészséges fizikumot, elsosorbau ezek a rokkantak, munkaképtelenek kapjanak elhelyezkedést. (Helyeslés.) Ez a társadalom egészségesebbé válását eredményezne. (Ügy van! Ügy van!) Az ember ugyanis bizony egyrészt bosszankodva látja hatalmas, tagbaszakadt emberek naplopását bizonyos kényelmes szánekurákban, másrészt pedig látja, hogy az a rokkant pedig, alkii komoly, értékes és hasznos munkát végezhetne, nem tud olyan elhelyezkedéshez jutni, amelyben meglévő munkaképességét a köz-í és saját érdekében kamatoztathatná. Ha á társadalomban elvként állíthatnánk fel, hogy minden ember a megfelelő helyre kerüljön, akkor a rokkanftkérdés az alamizsnaosztogatás megalázó szintjéről egy emberségesebb ós racionálisabb megoldáshoz juthatna. 13*
