Nemzetgyűlési napló, 1945. V. kötet • 1947. február 4. - 1947. február 26.
Ülésnapok - 1945-91
141 A nemzetgyűlés 91. ülése 1911- évi február hó 6-án, csütörtökön. 142 rányos helyzetben volt. Amikor a stabilizációt megteremtettük, amikor stabilizáltuk pénzünket, akkor — ügy tudom — a forint-pengő szorzószámát háromban állapítottuk meg-, három r forint felelt meg egy béke-pengőnek. A pénzügyminiszter úr debreceni beszédében már négynek mondta a szorzószámot, vagyis hogy négy forint ér egy békebeli pengőt. Elnök; Képviselő úr, lejárt a beszédideje. (Felkiáltások: Meghosszabbítjuk!) Kovács Imre (pp) : Kérem beszédidőm meghosszabbítását. Elnök: Méltóztatnak hozzájárulni? (Igen!) A nemzetgyűlés a meghosszabbítást megadja. Kovács Imre (pp): A 40 forintos ár az 1939-es búzaárnak, a 19 pengőnek számmértékben valamivel több, mint kétszerese; amíg tehát a pénz értékének megállapításánál hármas, illetőleg négyes szorzószámot használtak, addig a búzaár megállapításában mélyen a stabilizációs szorzószám alá mentek. (Zaj. — Pászthory István (msz): így szeretik a gazidíákat! — Némethy Jenő (msz) gúnyosan: Akié a föld, azé a hatalom!) Némethy képviselő úr iratkozzék föl és mondjon beszédet, de engem hagyjon beszélni. (Derültség.) Ez tehát azt jelenti, hogy ha visszafelé számolunk, akikor 1939-ben nem 19 pengő volt a búza, hanem csak 13 pengő, (ha pedig a szorzószámot veszem, akkor most, ha háromórai szorzok, 57 forintnak kellett volna kijönnie, míg ha néggyel szorzóm, meg a 19-et, akkor 76 forintba kellene kerülnie egy mázsa búzának. Indokolt volt az*, hogy ne emeljük túlságosan a mezőgazdasági termények árát, de oktalanul féltünk attól, hogy majd a paraszt kezdi az inflációt; másutt kellett volna azt keresni, ahogyan már elmondottam. Az azonban indo-. kolatlan volt, hogy a . mezőgazdasági termények és az iparcikkek árának megállapításánál annyira eltérő szorzószámmal jöttek. A mezőgazdasági termények áránál 2—2.5-es szorzószámot alkalmaztak, az iparcikkek áránál 5—6—7—8—10-es szorzószámokat állapítottak meg. De nem is a. szorzószámokra akarok hivatkozni, hanem inkább a ' parasztság nyelvén adok elő néhány adatot. 1939-ben eg> traktor 745 mázsa búzába került, az új ármegállapítás szerint 1065 mázsa búzába. Egy' cséplőgép 1939-ben 451 mázsa búzába került, 1946han 774 mázsa búzába. Egy eke ára taligával 1939-ben 4 mázsa 93 kiló búza volt, 1946-han 12 mázsa 8 kiló búzába került. Ez a helytelen agrárpolitika lehetetlenné tette a parasztság számára a tartalékolást, a tőkegyűjtést. Nagyon messze van még à magyar parasztság attól, hogy megfelelő tartalékai legyenek, tőkét gyűjtsön. Miből szerelje fel akkor majd a gazdaságát, miből rendezkedjék be, hogyan tudjon korszerűen termelni, olyan gépekkel, amelyeket ha az ember meglát a híradóban vagy képeken, valósággal megretten, mert az az érzése, (Andrássy Dániel (kg): Mintha Tibetben volnánk!) mintha a modern technika korában a tankok, a repülőgépek vagy az atombomba ellen páncélos vitézek loyom harcolnának. (Űgy van! ÏJgy van!) Mezőgazdaságunk felszerelése és mezőgazdasági termelésünk képesítéshez kötése olyan követelmény, amely minden mást meg kell hogy előzzön, mert ha most kiesik az a néhány év, amelyet végzetesen elmulasztunk, akkor miár a, későbbiekben, a világverseny korában képtelenek leszünk iitolérni maguoaJkat és képtelenek leszünk parasztságunkat olyan anyagi szintre emelni, hogy azt emberi életnek lehessen nevezni. De felvetődik a kérdés: merre toljuk, el termelésünket? Ezt is érintették már előttem, örülök, hogy éppen Faragó képviselőtársamra utalhatok. Természetesen csakis intenzív arányba tolhatjuk el, és néhány számmal talán mindjárt meg is világíthatnám, hogy ezzel kapcsolatban milyen problémák adódnak. Közismert a magyar nép táplálkozásának fogyatékossága, hiányossága. Néhány adatot mondok csak arról, hogy milyen volt nálunk á fogyasztás 1938—39 : ben, tehát az utolsó békeévben. Az európai átlaghoz viszonyítom mindig a magyar fogyasztást. Érdekes módon kenyérből 19 kilogrammal többet fogyasztott a népünk, mint átlagban az európai fogyasztók. Közismert, hogy a szegény ember vizzel főz, több kenyeret, több babot, több krumplit eisizik, mint a kulturáltabb, gazdagabb ember, akiinek a menüje étlapja változatosabb, mert több húst, tejet, tejterméket, gyümölcsöt fogyasztanak. Nálunk tehát 19 kilogrammal több kenyérét, 6 kilogrammal több krumplit fogyasztottak fejenként, de már fejenként 30 kilogrammal kevesebb húst és baromfit, mint az átlagos európai fogyasztó 13 kilogrammal kevesebb zsiradékot, 8.6 kilogrammal kevesebb tojást, 96 literrel kevesebb tie jet, 10 kfilo grammal kevesebb cukrot, 30 kilogrammal kevesebb gyümölcsöt és 36 kilogrammal kevesebb zöldséget. Ez volt a háború előtt, de ha megnézem, hogy a háború után mi volt, talán felesleges és szükségtelen is erről beszélni, a városi lakosság a maga bőrén érezte, tapasztalta az ostrom következtében, az ostrom alatt, az ostrom után a sok nélkülözést, szenvedést. Nagyon érdekes, hogy gabonából az ostrom után az 1945/46., tehát az első teljes gazdasági évben már 58 százalékkal kevesebbet fogyasztottunk, mint az európai fogyasztás, burgonyából 7 kilogrammal többet, és itt jön azután a katasztrófa: húsból és baromfiból 98 százalékkal kevesebbet, zsiradékból 82 százalékkal, tojásból 75 százalékkal, cukorból 97 százalékkaV gyümölcsből 64 százalékkal, zöldségből 53 százalékkal kevesebbet. Egyedül hüvelyesekből fogyasztottunk! még a háború után is többet: 6 százalékkal többet, mint az átlagos európai, úgyhogy én megértem a házak falára írt felírást: »Halál a babtermelőkre!« (Derültség.) mert a városi lakossá« H mindennapi bábun, borsón, lencsén való életet már megunta. (Vásáry István (msz): A írostéllyoiö jobb! -—? Derültség.) Ebből kiviláglik, hogy termelésünket a gyümölcs, zöldség, baromfi és hasonlók termelésére tolhatjuk el. És még erről is néhány számot. Ha az ország lakossága normálisan fogyaszt, akkoir a háború előüti 1.9 millió szarvasmarha helyett 3.5 milliót lehetne tartani, 6.2 millió sertés helyett 9 milliót, baromfiból 83 millió helyett 210 milliót, libából, pulykából 16 millió helyett dupláját, 32 mulli ót és így tovább, ebben az irányban kellene haladnia a magyar mezőgazdaság fejlesztésének. Ebbe az irányba kellene vinnie a kormánynak is a gazdasági politikáját. Ezen túl természetesen az ipar vonalán, a mezőgazdasági ipar vonalán, a mélyhűtés, az, aszalás, a konzerválás, rítás az egyedül lehetséges megoldás a magyar mezőgazdasági termelésben. Az idő sürget bennünket. Nem várhatunk ezzel» mert végzetesen lemarad a népünk.
