Nemzetgyűlési napló, 1945. V. kötet • 1947. február 4. - 1947. február 26.

Ülésnapok - 1945-91

81 A nemzetgyűlés 91. ülése 1947 évi február hó 6-ún

f cmUktökÖn. 82 42.5%-ot tesznek ki, az én helyesnek tartott adataim szerint 50%-ot. Foglalkozni kell azzal, hogy ezeket a külső terheket hogyan fogjuk előteremteni. Mielőtt tovább mennék, meg kell itt állapítanom, hogy ezekbe a külső terhekbe csak a 'jóvátételi, ellenőrzési és á békeszerződéssel kapcsolatban várható terhek vannak felvéve, ellenben egy szó sem esik háborúelőtti tartozásaink adósságszolgálatáról. (Ügy van! Ügy van! a szabadságpárton.) Az pedig, hogy a kormány pénzügyminisztere nyiltan bevallja, hogy erre az adosságszolgálatTa nincs módja fedezetet beállítani, bizonyos vonatkozásban a fizetésképtelenség nyilt beismerését jelenti. Ez nem is csoda, -hiszen ekkora megrázkódtatások után nem is lehetünk más helyzetben, mint a fizetésképtelenség állapotában. Próbáljuk azonban az ismert adatokat, vagyis a kormány szerint 1167.5 millió külső terhet, az én helyesbített számításom szerint, mivel ehhez még 516.5 milliót hozzá kell adni, 1684 millió külső terhet, sőt ha a petrozsényi bányák értékét nem vonom _ le, 1824 millió külső terhet a nemzet teherbiróképességével szembeállítani. Hogy itt tiszta képet kapjunk, két irányban kell vizsgálódást folytatnunk. Egyrészt szembe kell állítani ezeket a külső terheket a nemzeti jövedelemmel, másrészt pedig szembe kell állítani a nemzet adózó képességével. (Helyeslés a szabadságpárton.) Állítsuk szembe a külső terheket először a nemzeti jövedelemmel. A nemzeti jövedelem várható összege a pénzügyminiszter úr expozéja szerint ebben a gazdasági évben 11.8 milliárd forint. Azokat a számításokat, amelyek ezt a végeredményt maguk után vonják, a pénzügyminiszter úr nem ismertette itt a nemzetgyűlésben. Nem tudom, vájjon nem túlsá gosan optimisztikusak-e ezek- a számítások, tudniillik a nyomornak, amelyben élünk, megvan az a tulajdonsága, hogy a bürokrácia szereti a dolgokat indokolatlanul rózsás színben feltüntetni. Bár aggályaim vannak ezzel a 11.8 milliárdos nemzeti ' j övedé lemmel szemben, (Faragó László (szd): Közel 15 milliárd!) mégis más megnyugtató adat hiányában ezt helyesnek fogadom el és mindjárt megállapítom, hogy ennek a nemzeti jövedelemnek az 1167.5 millió forintban költségvetéssfzerűen kimutatott külső teher kereken 10%-át teszi ki, ha azonban a petrozsényi bányák elhanyagolható értékének beszámításával a külső terheket 1824 millió forintban veszem, akkor ez már a nemzeti jövedelemnek 15.5%-a. A nemzeti jövedelem a kormány adatai szerint a békebelinek 58.6%-a, a külső terhek levonása után 52.7%-a, az én helyesnek tartott számításom szerint csak 49.5%-a. Kérdés, hogy egy normális nemzeti jövedelem feléből lehet-e rendezett állami .életet élni. Arra vannak nagyszerűen kiszámított statisztikai példák, hogy egy embernek vagy egy családnak mennyi a létminimuma, arra azonban, hogy egy népnek vagy nemzetnek mennyi. a létminimuma, nincsenek adatok. Ez elsősorban az embereknek egy újonnan felfedezett nagyszerű képességétől, a nyomorgőképességtől függ. (Úgy van! Ügy van! a szabadságpárton.) Ez a nyomorgóképesség nálunk kiválóan nagy, azonban mégsem lehet egy közgazdasági életet tartósan, mint legalaposabb és_ legvégsőbb^ pillérre, egy nép nyomorgóképességére felépíteni. (Élénk helyeslés a szabadságpárton.) T. Nemzetgyűlés! Hasonlítsuk mos* össze NEMZETGYŰLÉSI N"APLÖ V. a külső terheket az adózó képességgel. Mint mondottam, a közigazgatás bevételei 2496.1 millió forintot tesznek ki, ebből 470 millió a vissza nem térő bevétel, 2026.1 millió pedig á közigazgatás rendes visszatérő bevétele, ez a 11.8 milliárd nemzeti jövedelem 17%-a. A pénzügyminiszter úr expozéjában elmondotta, hogy békében a közterhek .a nemzeti jövedelem 19%-át tették ki. Ennek a két adatnak egybevetéséből aa következik 1. Nemzetgyűlés, hogy most a feleannyi nemzeti jövedelemből a kormány majdnem ugyanannyi százalékot vesz el közterhekre mint amennyit békében a dupla nemzeti jövedelemből vett el, vagy

;

s most a fele jövedelemből 17 százalékot vesz el, míg békében a kétszeres jövedelemből 19 százalékot vett el. Ez az adat magában véve bizonyítja azt, hogy adózóképességünk végső határához közeledünk. {Mozgás a szociáldemokratapárton.) De hanyagoljuk el ezt a szempontot és .helyezkedjünk arra az álláspontra, hogy a most'bevezetett és elsősorban az lígynevezett tehetősebb osztályok anyagi erejét megfogni hívatott adótörvények "— amilyen például a jövedelemtöbbletadó, a vagyonadó, — ezt a kulcsot mé^ fel tudják tornászni és tegyük fel, hogy elérjük, mint optimumot, a békebeli 1$ százalékos adókulcsot, akkor ez annyit jelent, hogy a mostani nemzeti jövedelem figyelembevételével a 2026.1 milliót kitevő rendes bevételeink 2242 millióra emelkednek fel. Ebben azonban már apai. anyai mind bent van és ez az adósrófnak olyan kíméletlen megszorítását jelenti, amely mellett már éppenhogy csak élni lehet. De még ekkor is, t Nemzetgyűlés, ha jővedelmünk felemelkedik 2242 millióra, ebből 1703.4 millió kell a belső kiadásokra, marad tehát külső kiadásokra 539 millió. Ezzel szemben kell a pénzügyminiszter fer szerint 1167.5 millió, szerintem 1684 millió, vagy ha a bányák értékét nem számítom, 1824 millió. Nyilvánvaló tehát, hogy erőnk legmesszebbmenő megfeszítésével sem tudjuk, a belső szükségletek minimálisra szorítása mellett sem, külső terheinket megfelelő módon viselni. Ha pedig máshonnan nem futja, akkor nincs más hátra: mint a bankópréshez nyúlni, ezt a műveletet azonban közkeletű szóval inflációnaíki nevezzük. r

J?. Nemzetgyűlés! A költségvetésből levont végső konklúzióm a következő: Most adok feleletet a beszédem elején felvetett kérdésre, amely úgy szólt, hogy helyes volt-e a pénzügyi elzárkózás politikáját követni vagy ehelyett más politikát kellett volna követni. Mondom, most adok erre feleletet, amikor megállapítom a következőket. Amikor a kormány az infláció hullahegyein és szemétdombján elhatározta azt, hogy új pénzt ad az országnak és a gazdasági stabilizációt megindítja, két lehetőség állt rendelkezésére. Az egyik lehetőség az volt, hogy a nagyhatalmakhoz, a három nagyhatalomhoz fordul, feltárva bajainkat és azok segítséget ken a másik pedig az volt, hogy elindulunk a magunk útján és megpróbáljuk a magunk erejéből gazdaságii talpra állásunkat A kormány az előbbire komoly kísérletet nem is tett, az utóbbit választotta és megállapítom, hogy eljárása eddig sikerült. Van stabil valutánk, van rendes árrendszerünk, a piacainkon van bizonyos mértékű áru és van bizonyos rend, tehát hasonlíthatatlanul jobban élünk, mint a stabilizáció bevezetése előtt Mostmár a feladatunk csak az lehet, hogy ezeket az eredménye6