Nemzetgyűlési napló, 1945. V. kötet • 1947. február 4. - 1947. február 26.

Ülésnapok - 1945-91

A nemzetgyűlés 91. ütése 1947. évi február hó 6-án, csütörtökön. vátétel döllárösszegét nem 31.6 millióban, hanem 27.5 mri'lüóban jelölte meg, aminek nyilvánvaló oka az, hogy a pénzügyminiszter úr talán a jóvátételi évből indult ki, a költségvetés pedig a gazdasági évből, ami nem esik égésen egybe. Egy valószinti további ok az, boigy a pénzügyminiszter úr ezen 4.1 milliós csökkentésnél figyelembevette azt, hogy a petrozséuyri bányákat átengedtük jóvátétel céljára a Szovjetuniónak és ezeknek az ellenértéke révén £<z idei # költségvetési évben, hallomás szerint 3.5 millió-^ dollár kerül beszámításra a jóvátétel összegébe és így lesz az eredetileg 31.6 millió dolláros jóvátételi kötelezettségünk 27.5 millió. Ha mármost a: költségvetésből kitűnő ezen adatokkal szemben a jóvátételi dollár valóságos, exakt és vitathatatlan értékét akarjuk forintban kifejezni, akkor a következő meggondoláson kell keresztülmennünk. A jóvátételi tárgyakat azoknak az áraknak alapján kell számítanunk, amelyek 1938-ban érvényben voltak. Mivel 1938-ban még pengőben számoltunk, mindenütt kísérletek történtek és komoly számítások voltak arranézve, hogy az 1938-as jóvátételi pengő dollárértékét kiszámítsák. A számítások eredménye az, hogy egy 1938-as dollár 10 1938-as pengőnek felel meg. Az a kérdés, hogy ezt az 1938-as pengőt miként kell a forintra átszámítani. Az átszámítás alapjául jelentkezik az árindex, amely — mi'kéiit az előbb már mondottam — 400-zal egyenlő és amely 4-es szorzószámot eredményez. Az árindexnél ki kell emelnem azt, hogy az árindex nem egyforma az ipari és mezőgazdasági árak tekintetében, mert míg az ipari árindex 470-en, tehát 17 százalékkal az átlagon felül áll, addif? a mezőgazdaságú árindex csak 330-on, tehát az átlagnál 17 százalékkal alacsonyabban áll. Ezek szerint az ipari áruknál az átszámításig kulcs 4.7 volna, míg a mezőgazdasági cikkeknél csak 3.3. Mégis elfogadhatjuk általános átszámításii kulcsnak a 4-et azjért, mert egyrészt az ipari árukat a nagykereskedelmi árakon alul is be lehet szerezni és elő lehet állítani jóvátétel céljára, másreszt pedig azért, mert a mezőgazdasági jóvátétel az egész jóvátételnek aránylag kis részét, csak mintegy egyhatodát teszi ki. Maradhatunk tehát amellett, hogy az átszámítás kulcsául elfogadjuk a 4-es szorzószámot, ami annyit jelent, hogy miután egy 1938-as jóvátételi dollár 10 pengőnek felel meg, .1 pengő 4 forintnak felel meg, az 1938-as alapon számított jóvátétel helyes forint-ellenértéke 40 forint. Tehát nem 24.9 forint, mégkevésbé 11-75 forint, -- ami u dollár forgalmi értéke — hanem 40 forint. Ha a 31.6 millió dollárt ezzel a 40 forintos kulccsal számítom át. akkor a jóvátétel helyesen számított ellenériéke a folyó költségvetési évben neun 7SJ.5 millió forint, hanem 1264 millió forint, vagyis a költségvetési előirányzattal szemben 476.5 millió forinttal több. A számítások ellenőrzésére kínálkozik egy gyakorlati lehetőség abban, hogy a költségvetés benyújtásáig négy hónap, tehát % év telt el; van tehát egy alap, hogy miibe került de facto a jóvátétel ez alatt az í* év alatt és ezt az

; adatot össze lehet hasonlítani a köliségvelés adatával. Értesüléseim szerint a jóvátétel a költségvetési év első négy hónapjában, vagyis % év alatt 275 millió forinba került. A pénzügyminiszteri előirányzat %-a 263 millió forint, az én kiszámított előirányza'iíomnak %-a 421 millió forint. Ezeknek a számoknak összevetéséből tehát az derül ki, hogy a tényleges belekerülés összege majdnem pontosan egyezik a költségvetés adatával, míg az én adatom 146 millióval magasabb összeget tüntet fel az első harmadévben, mint akár a tényleges összeg, akar a köKségveíésbe felvett összeg. T. Nemzetgyűlés! Ebből a saját érvelésem összeomlása volna következtethető és felületes szemlélő arra a következtetésre juthatna, hogy a költségvetés előirányzata jó, az én számításom pedig nem jó, Ez azonban csak felületes megítélés, mert ha a dolgokat mélyebben megnézzük, akkor pontosan az ellenkezője derül ki. Ennek magyarázata az, hogy az első egyharmad évben a kincstár nem tett eleget a jóvátételi szállítókkal szemben fennálló kötelezettségeinek, (Igaz! Ügy van! a szabadságpárt oldalán.), hanem adós maradt jóvátételi szállítóinak- (Némethy Jenő (msz): Moratóriumrendelet!) . • T. Nemzetgyűlés! Amint az előző évbên a kincstár azt a gyakorlatot követte, hogy romló pénz mellett előleget adott a jóvátételi szállítóknak és ezzel nem egy esetben illetéktelein és meg nem engedett haszonhoz juttatta azokat, most ennek ellen tétekép a kincstár^ a már esedékessé vált jóvátételi kötelezettségeit sem fizeti ki a vállalkozóknak, amivel a kényszerkölcsön bizonyos fajtáját veszi igénybe a jóvátételi szállítókkal szemben. Hogy ez így^ van, erre vonatkozóan egy vitathatatlan és kétségtelen bizonyítékot is szolgáltatok. Amikor a három legnagyobb nehézipari vállalatot, az úgynevezett NIK vállalatokat állami kezelésbe vették, Vas Zoltán államtitkár úr kifejtette, hogy ennek a három váUalatnak addig 102 millió kommerciális és 25 millió adótartozás gyűlt össze, összesen tehát a stabilizáció kezdetétől fogva csak ennél a három vállalatnál 127 millió forint adósság keletkezett. Miért? Nyilvánvaló azért, mert r ezek a • vállalatok nem kapván meg a jóvátételi szállítások után nekik járó térítéseket, kénytelenek voltak, hiteleket igénybe venni, illetve " nem tudták befizetni esedékes adótartozásaikat. Nemcsak ezek a csúcsvállalatok, ezek a legnagyobbak jártak így. hanem így. járt minden vállalat, amely az államnak jóvátételre szállított és itt van a magyarázata pontosan annak a 146 millió forintos eltérésnek, ami az én számításom és a költ ságvetés számítása közt van. T. Nemzetgyűlés! Helytálló tehát az az okfejtésem, hogy a. jóvátétel helyesen számított összege nem 787.5 millió, hanem 1264 millió forintot tesz ki. Az államnak ezt a kérdést valamilyen formában meg kell oldania. A jóvátételnek ezt a kétarcúságát el kell tüntetni, mert ez komoly veszéllyel fenyegeti az állam gazdasági életét. T. Nemzetgyűlés! Erre három lehetőség van. Az első és a legtermészetesebb az, hogy a jóvátételi hitelezőktől az eddigi engedményeken felül további racionális engedményeket kell a kormánynak kieszközölnie. A másik megoldás' az, hogy a kormány a jóvátételi szállítóknál a térítési árat az önköltségi ár és a termelési költségek alá kalkulálja, amivel a maga számára kétségtelenül anyagi hasznot biztosít, ellenben a jóvátételi szállítók tőkéjét lassan felőrli. e úgyhogy ezek a vállakozók ezen a szállításon tönkremennek. Ez nyilvánvalóan nem cél és nem lehet államrezon. A harmadik megoldás pedig az, hogy miután a kormány nem fizeti a jóvátételi szállítások