Nemzetgyűlési napló, 1945. V. kötet • 1947. február 4. - 1947. február 26.

Ülésnapok - 1945-90

33 A nemzetgyűlés 90. ülése 1947 terjesztett interpelláció a ;magyar kormány­nak békeelőkészítési és az ezzel kapcsolatos kül­politikai tevékenységét bírálja. Erre az interpellációra is lényegében vá­laszt ad Lévay Zoltán képviselőtársamnak ugyanezen a napon elhangzott interpelláció­jára megadott írásbeli válaszom. Ehhez még azt fűzöm hozzá, hogy a magyar külügymi­nisztérium 5 kötetben szándékozik kiadni a békeelőkészítésre és a magyar béke delegáció­nak a békekonferencián kifejtett tevékenysé­gére vonatkozó teljes anyagét. Ennek ismere­tében a nemzetgyűlésnek módja lesz tárgyila­gosan állástfoglalni és ítéletet mondani a kül­ügyi kormányzat ezirányú tevékenysége tár­gyában. Gyöngyösi s. k« Elnök: Vásáry József képviselő urat a vi­szonválasz joga megilleti. Vásáry József (msz): Igen k Nemzetgyű­lés! Nem volt szándékomban a mai napon, ami­kor itt béketárgyalásról, illetőleg a béke aláírá­sáról folyt a vita, ebben résztvenni, de valaho­gyan a sors különös rendelkezésének tekintem, hogy ennek ellenére a külügyminiszter úr most nyújtotta be válaszát és így módom és alkalmam van néhány gondolatot felvetni. Végtelenül csodálkozom a külügyminiszter úr ( válaszán és talán közbelépésem folytán történt meg az, hogy a nekem és Lévay Zoltán képviselőtársamnak adott választ megcserélve olvastatta fel az elnök úr, mert először^ akar­ták felolvasni a Lévay Zoltán képviselőtársam­nak adott választ. A napirenden ugyanis úgy volt feltüntetve, hogy először kapom én a vá­laszt és utánam kapjon választ Lévay képvi­selőtársam. Amikor még nem ismertem a, kül­ügyminiszter úrnak Lévay képviselőtársam interpellációjára adandó válaszát, akkor mon­dották, hogy meg fogom tudni a Lévay Zoltán képviselőtársamnak adott válaszból a nekem adott választ is. Mondom, logikus, hogy sze­rencsére így történt a felolvastatás, mert a Lé­vay Zoltán képviselőtársamnak adott válaszon keresztül tudtam meg, hogy/ milyen választ kaptam. Ez a válasz azonban egyáltalán nem válasz arra, amit én kértem a miniszter úrtól, pedig július 24-e óta, — ha már el is késett a minisz­ter úr válasza és nem tudott semmi körülmé­nyek között sem változtatni a békekötésen — még mindig módjában lett volna kellőkép és kellő időben előadni a maga válaszát. K\ azt kérdeztem a miniszter úrtól, hogy amikor a világ nagyhatalmai az emberiségnek igazságos békét Ígérnek, milyen indokok kész­tették a magyar kormányt, hogy kellő időben nem képviselte az igazságos békének megfelelő, az egész nemzet lelkében élő magyar kívánsá­gokat, hanem csak később próbálkozott meg ezt a súlyos mulasztást jóvátenni. Igen t. Nemzetgyűlés! Nagyon örülök, hogy maga a miniszter úr mondotta: »igenis vál­lalni kell a felelősséget«, de ha nem is mon­dotta volna ezt, ez úgyis egészen természetes, hiszen mindenkinek, aki a nemzet életében akár­milyen részt vesz, vállalnia kell a felelősséget Különösen vállalnia kell ezért a békekötésért, azért, hogy vájjon itt minden megtörtént-e, amit meg lehetett tenni, és tényleg képviselték-e a nemzet lelkében élő kívánságot? Igen t. Nemzetgyűlés! Azt mondottam, mindig ügyelek arra, hogy a koalíciós pártok­nak a szócsövei útján mondjunk véleményt, hogy valamiképpen ferde beállításba ne kerül­. évi február hó 5-én, szerdán. 34 jünk. Fel is olvastam a miniszter úrnak, hogy a »Világ« május 10-i számában, tehát nem a szabadságpárt lapjában megjelent a következő (olvassa): »a négy hatalom külügyminiszteré­nek nem volt ideje az erdélyi kérdéssel kap­csolatos memorandum tanulmányozására«. Igen tisztelt Nemzetgyűlés! Méltóztassék elhinni, hogy nemcsak a koalíciós pártok veze­tőit és nemcsak bennünket, képviselőket, érde­kel ez a kérdés, hanem érdekli az egész magyar népet és amikor én ezt hangoztattam itt, el­várhatta volna a magyar közvélemény, hogy a miniszter a »Világ« című lap idézet', számá­ban megjelenteket megcáfolja és nem hagyja a külügyi kormányzatnak nyakába varrni ezt a súlyos vádat, ami igenis mint vád áll fenn. Hiába adtak tehát választ Lévay képviselő­társamnak, mert a miniszter úr egy szóval sem emlékezett meg erről, nem mentette magát s nem tett semmit. De tovább megyek t. Nemzetgyűlés! A kö­vetkezőket is mondottam interpellációmban [ (olvassa): »Nincs más módunk, innen hallatjuk a magunk szerény szavát a nagyhatalmakhoz és azt kérjük, legyenek irgalommal ehhez a nemzethez, ők lássák meg, ha a magyar rádió és a magyar kormány nem tudta megmondani, hogy ez a nemzet négyszáz esztendőn keresztül szenvedett» mi százötven évig védtük vérünk­kel a Nyugatot. Nem hallottunk egy szót sem a mentségünkre, csak a gyalázatot hallottuk.« Igen t Miniszter Ur! Ezt tudta az egész nemzet. Egészen természetesen eljön az idő, amikor ezt meg fogjuk tudni vizsgálni. Azt mondja most a miniszter úr, Öt kötetben adják majd ki ezt az előkészítést Mikor jutnak oda? Időnap múlva, amikor már nem tudnak ezzel semmit beláttatni?! Azt kérdezem a miniszter úrtól, máért nem jutott el előbb idáig? Ha a magyar népet meg­szavaztatták volna, azt mondta volna: sok mindenre jutott és ha csak a szanaszét szalad­gáló állami autókra juttatott pénzt odaiküldték volna erre a célra, megoldhatták volna a kér­.dóst, mert a miniszter úr azt mondja, hogy nem volt pénz a megfelelő emberek kikül­désére. Nagyon jól mondotta a miniszter úr: fe­lelni kell azért, és felelni is fog, mert ez a kérdés még húsz esztendő múlva is elő fog jönni és nem lehet sem minket, sem a magyar népet irredentizmussal vádolni, ha majd azt kell mondani, hogy nem látták meg a [képvi­selők sem, megtett-e ez a kormány mindent egy igazságos béke előkészítésére. Mi tudjuk, hogy a békére a nemzetnek minden körülmé­nyek között szüksége van, de fennáll az a nagy kérdőjel, hogy akiknek meg kellett volna ten­niök mindent, megtettek-e mindent és úgy tet­ték-e meg, ahogy kellett. Még a bűnösnek is szabad a maga igazságát elmondani, de t itt mindenkit hazaárulónak, fasisztának, reakciós­nak és irredentistának neveztek, aki azt mon­dotta, hogy a nagyhatalmak igazságos békét ígértek, próbáljuk meg tehát az igazságot nem fennhéjázó módon, hanem az összetört, meg­alázott nemzetnek szerénységével s Istenbe ve­tett hittel a magyar nép számára megszerezni. Ez nem történt meg. Ismétlem, eljön az idő, amikor ezért felelni kell, Egészen természetes, hogy ezt a választ én nem vehetem tudomásul, de a magyar nemzet sem veheti tudomásul. NEMZETGYŰLÉSI NAPLÓ V.' 3

Next

/
Thumbnails
Contents