Nemzetgyűlési napló, 1945. V. kötet • 1947. február 4. - 1947. február 26.

Ülésnapok - 1945-94

399 A nemzetgyűlés 94. ülése 1947. vain szó. Ez így van, miért azt, hogy Kovács Béla a demokrácia szempontjából — hogy a népmese hasonlatával maradjak — Hófehérke-e vagy pedig esetleg Hóledérke, a mentelmi bizottságnak kelll eldöntenie, azután pedig a bíróságnak, éppen

1 úgy, mint hét másik képviselőtársunknál. Ebből a demokratikus elvből kifolyólag kifogásolom, illetve kifogásoltam tehát a parlamenti különbizottság kiküldését. (Helyeslés a kommunista- és a szociáldemokr ait apart oldalán.) A polgári demokráciák kalózlobogóit felhasználó horthysta és egyéb reakció a mai állapot fenntartását kívánja, mondván, hogy a magyar demokrácia, a maeryar köztársaság egy kialakult valami, ennek története egy lezárult fejezet. Én a magam részéről úgy hiszem, úgy látom és úgy szeretném látni, hogy a magyar demokrácia története még egy nyitott könyv, amelynek talán csak a bevezetése van megírva. Remélem, hogy következő fejezetei sokkal világosabban fogalmazottak, sokkal határozottabbak lesznek. A magyar népi demokráciának a fejezetei; kevesebb félremagyarázásra, kevesebb kétértelműségre okot adók, de olyanok, amelyekben fokozatosan, kellő átmenettel, de mind határozottabban bontakozik ki a vezérfonal: a szociális kiegyenlítődés és csakis a közérdektől korlátozott teljes emberi jogok harmóniája. A költsiéigvetést pedig, miután <azt nem csupán •a pénzügyminiszter úr személye garantálja, akinek demokratikus múltját még nem volt alkalmam megismerni, hanem a koalícióban! résztvevő valamennyi demokratikus párt is, elfogadom. (Taps a kommunista- és a szociáldemokratádért oldalán.) Elnök: Szólásra következik a feliratkozott szónokok közül? Hegyesi János jegyző; Slachta Margit! (Mozgás a kommunistapárt oldalán. — Csikós Sándor (kg): Nemi bírják! — Babody János (kg): Mindnyájan sem érnek annyit a ítél oldalon!) Slachta Margit (pk): T. Nemzetgyűlési Még mindig kérnem kell szíves elnézésüket halk beszédemért, mert még mindig nem vagyok képes hangosabban beszélni. A magam részéről természetesen nem kívánok közelebbről a költségvetés pénzügyi trésizéhez hozzászólni, mivel ahhoz kellőleg nem értek. Ezt a legszakszerűbben ésJ kiválóan megtették Sulyok Dezső, Dénes István és Vásáry István képviselők. A magam részéről egészen más szempontból kívánok a tárgyhoz Ikiapcsolódva, pénzügyi vonatkozásban néhány megjegyzést tenni. A költségvetés célja kétségtelenül az, hogy képet adjon az országnak arról, hogy előreláthatólag mi vár rá gazdasági, pénzügyi szempontból a legközelebbi években, milyen nehézségekre legyen elkészülve, milyen teherviselésre lesz szükség. Első észrevételem az, hogy ezt a célt tekintve a költségvetés nem felel meg várakozásunknak. Elhallgatott kötelességek, a földmegváltlás terheinek be nem vétele, a bányák kisajátításából folyó tehertételek mellőzése, a háborús tartozásoknak a teheroldaliról elhagyása, stb. mind hiányként jelentkeznek, habár — amint hallottuk Dénes képviselő úr felszólalásából — ez utóbbiak mintegy 3 milliárdot tesznek ki, illetve 2 milliárdot, amint azt a múlt héten említettem, és különböző egyéb ál~ évi február hó 12-én, szerdán. 400 lami 'kötelezettségekből és tajrtozásioikiból folyó: lag egy harmadik milliárd dollárt Ezenkívül szerepelnek a költségvetésben alapszerű kezelésben eltűntetett összegek. Amint tudjuk, az » alap szerűen« ' kezelt öszszegek nem kerülnek hivatalos elszámolás alá. További észrevételem, amit tudomásom szerint még nem tettek szóvá, az, hogy a legfelsőbb számszék 1945-ben és 1946-ban nem számolt el, holott az előirányzaton kívüli elköltött összegekről, továbbá a túllköltsiéigekről neki kell a parlament előtt elszámolnia. Ehhez járul a felhatalmazási törvény, amelyet tegnap, sajnos, — megértést kérek, ha ennek hangot adok — házszabályellenesen elfogadtak. Ennek megállapított célja az, hogy olyan pénzügyi rendelkezések is végrehajtassanak, olyan adókivetéseik történjenek, amelyeket a kormány nem talál kívánatosnak itt tárgyaltatni. Egyébként meg kell jegyeznem, hogy a múltban megjelent rendeleteknek kimutatását csak október 31-éig kaptuk meg. Tehát a legutóbbi felhatalmazás óta megjelent rendeletek, melyekre az új felhatalmazásnajki kellene támaszkodnia, október 31-e óta nem kerültek a kezünkbe. Ezeknek alapján könnyen érthető, ha felszólalásomat azzal kezdem, hogy legnagyobb sajnálatomra nem találom meg azt az alapot, amelyre 'támaszkodva kijelenthetném, hogy a magam részéről a költségvetést elfogadom. Hiányzik belőle a nyíltság. A (költségvetés önmagában olyan pénzügyi szaktudást tételez fel. hogy általában véve a képviselők 90%-ánál a bizalom kérdése vetődik fel é© mintegy csak a bizalom alapján lehet egy költségvetést megszavazni, márpedig ha az ember nem lát nyíltságot, hogyan érezzen a 'titkolódzó iránt lelkében basáimat'? Engedjék meg, hogy itt! megint visszatérjek (Egy hang a kommunistapárt soraiból: A bot büntetés re!) Apponyi Albert grófnak memoárjaiban említett egy esetlére, amely az első nagy világháború után történt amerikai körútja alkalmával, M. Caldwell, a newyorki pénzvilág egyik vezető bankára hívta meg ebédre.'Tiszteletére egybesereglett ott az egész Wall-Street-nek, a bankvilágnak minden vezető egyénisége. Amikor Apponyi Albert gróf megtartotta előadását, eszmecsere következett a tárgy felett. Megjegyzendő: ennek a megbeszélésnek cé'lja egy" magyar kölcsön felvétele volt. És aktkior Mr. Lamonde — szintén vezető pénzügyi kapacitás — a következő kérdéssel fordult Apponyi Alberthez, — akit! egyébként 13 évvel ezelőtt, február 14-én kísért itt Budapesten a nemzeti közrészvét ideiglenes pihenő helyére, - fent a Váírban a koronázó templomban a királysírba: — Ha hozzám jönne tanácsért egy nebraskai özvegyasszony, szóval egy nagyon szegény terület lakója, aki megtakarított pénzét el akarná helyezni, ésf azt kérdezné tőlem, ajánljam-e neki, hogy magyar kötvényekben helyezze el megtakarított kis pénzét, mit felelne erre ön az én helyemben, gróf úr? Kérdezem, mit feleljek én, aJki becsületes bankár akairok lenni?! Erre Apponyi Albert gróf ezt válaszolta: — Ha mi azt mondanók, hogy a trianoni békével meg vagyunik elégedve, akkor nem mondanánk igazat. — A bankárnak tudniillik az volt a nehézsége, hogy ha Magyarország nincs megelégedve a trianoni békével, akkor hogyan biz-