Nemzetgyűlési napló, 1945. V. kötet • 1947. február 4. - 1947. február 26.

Ülésnapok - 1945-93

303 A nemzetgyűlés 93. ülése 19Í7. évi február hó 11-én, kedden. 304 'kellenek, amelyeiket jobboldalról ajánlanak:, meríti ha nekünk csak a jobboldali reformok tetszenének, olyanok volnánk, mint a gutaütött ember, akinek csak egyfelé fordul a feje. (Közbeszólás a kommunistapárt oldaláról: Minden oldalról üsse meg a guta! — Derültség. — Vásáry József (msz) : Purgly is hozott annakidején terveket az országos kamarában!) > Mi minden jó tervet helyeslünk, jöjjön az aikárhonnan. Az újítások tetszenek nekünk, bárhonnét is jönnek, ha jók, helyesek, boldogítók és reálisak. Ha nem örvendenénk a mozgásnak, a haladásnak, valóban olyan reakciósok volnánk, mint Görögországban voltak a tráciaiak, akik egy-egv gyűlésien egy javaslatai; tevőnek már előre nyakára kötötték a kötelet arma az esetre, ha javaslatát nem tudná kellőképpen indokolni. Ez a hároméves terv voltaképpen egy súlyos orvosi beavatkozás, A műtéthez azonban nemcsak metszőkés kell, amelyet gyűlölettől reszikető kéz vezet, hanem hideg agy és forró szív is. A haza polgárainak elfogultság nélküli kiszolgálása nem kedvez bizonyos politikai pártoknak, de demokráciába nem lehet osztályérdekért kockára tenni a nemzet boldogulásának lehetőségét. (Ugy van! Ugy van! a szabadságvárt oldalán.) Márpedig a kisiparosság és a kiskereskedő lakosság teljes mellőzése a marxista ideológia túltengésének jele. Mint a bolognai üveggömb, amelynek ha csak egyetlen porcikáját pattantjuk is le, az egész darabokra omlik össze, éppen olyan Magyarország közgazdasága. Ha az iparosságról és a kereskedőosztályról nem gondoskodunk és kizárjuk őket a nemzet áldásaiból, az egész ország közgazdasága összeomlik. A hároméves terv — miniatűr ablaküveg — másolata annak az új ötéves szovjet tervnek, amelynek céljia, hogy helyreállítsa az ország háborúsújtotta kolhoszaát, helyreállítsa az ipari és mezőgazdaság!! termelés háborúelőtti színvonalát, sió't azt jelentős miértekben túl is haladja. Ai komniiuuistapáirít terve szinte szórói-szóra ugyanezt a ^helyes és meiggondpft

1 indokolást helyezi előtérbe. Az európai' civilizációban a mi nagyapáiinlk — akár a bigott a inaiga dogmájára — esküdtek a »laissez^ faire« elvére, a termelést az egyéni kezdeményezés ós^a szabadverseny irányította, amelyben a profit volt a cél. Még mi is a »laissez faire« dokltrina kapitalista szemléletében nőttünk fel és mindig tiltakoztunk, auiikor az állani bele mert avatkozni a tőke kezdeményezéseibe. El kell ismernünk, hogy ha mOslti Keletről nem jön ez a megtisztító vihar, talán még most is esküszünk ennek a dioMrinanak egyedül üdvözítő voltára. (Egy hang a kommunistapárt oldalán: Gömbös kellene? Vásáry József (msz): Gömbös és a kommunizmus között más is van talán! — Nagy Vince (rnsz): Van egy jó kis hamisítatlan deanokrácia is, amely jó volna nálunk is!) Az orosz példa azonban ma. már nemcsak egész Európát /győzte meg a kollektív ellenőrzés alá helyezett tervgazdálkodás helyességéről, hanem talán az egész világot. Nemcsak mi, progresszív demokraták ismerjük el a Szovjet tervgazdálkodás úttörő jeLenlllőségét, hanem például G. D. H. Cole, az angol (közgazdaságii 'irodalomnak egyik világnagysága is, aki The machinery of socialist: planning és Practical economies című munkáiban Anglia közvéleményét megnyerte a gazdasági konszolidáció eme módszerének. Sőt a kapitalista demokrata Amerika is átvette ennek a szisztémának néhány megnyilatkozását. Károlyi Mihály említést tett felszólalásában _ a New Deal-ról, amely akkor keletkezett, amikor Amerika közgazdasága történelme folyamán a legnagyobb krízisét élte. Valóságos forradalmi tünet volt az, amikor a kapitalisztikus világ központjában az állam rátette a maga kezét a nagyipar profitjára, meglszüntette a stock market spekulációt és minden pénzt beleölt a farmok felsegélyezésébe, hogy azok gyümölcsözzenek elsősorban. Es ez a New Deal átsegítette Amerikát a maga krízisén. Igaz, hogy a New Deal nem volt tervgazdálkodási törvény, de Roosevelt ehiök zsenialitásának éppen olyan tervszerű megnyilatkozása volt, mint Sztálininak a Szovjetunió nemzetgazdaságának megmentésére épített, ötesztendős ciklusokba, foglalt tervei, > amelyről PJ. à, Gutkind nemrég megjelent Principles of Nationall Planning című művében így ír (olvassa): »A »nemzetek mai történelmi helyzetében meg kell békülni azzal a gondolattal, | hogy ma a demokrácia totalitarian és csakis j ebben az irányban fejlődhet tovább. A laissez j faire erkölcse tehát megdőlt. A Szovjet ötéves j tervét minden számadatában egy cé] vezeti: ! Sztálin atyai gondoskodása népéről- Nagy birodalma miniden erejét mozgósítja a jövőért, a jövő nemzedék boldogításáért.« Az a totalitarianizmus. amely a kényszerű tervgazdálkodásban megnyilatkozik, összeegyeztethető, t. Ház. a demokráciával is, ha számol annak alapfeltételével és erkölcseivel. Mert a tervgazdálkodás csak másodsorban organizáció kérdése, elsősorban erkölcsi morális probléma. A terv épüljön fel ai demokrácia erkölcsére, a többségi elvre és ne fajuljon soha a rendőri erőszakig. A végrehajtást ne prostituálja a kiválasztottak • egyeduralma, hogy â terv, megvalósításának idején a szabad társadalom iszabad emberei, szabad életet élhessenek a kötöttség ellenére is. Tervgazdaságokkal kísérleteztek nálunk isEmlékszem rá. hogy az 1920-as évek ] elején, amikor a túloldalról támadtam a kormánypártot, mint ellenzéki és előhozták a nemzet újjáépítését és első alkalommal mindjárt Lillafüreddel kísérleteztek, előre megjósoltuk, hogy milyen fiaskó lesz airnak a vége. Eleinte egymilliót szántak rá, végül kiderült, hogy 9—10 millióba kerül. Eleinte csak _ az országutat akarták kiépíteni, amely odavisz, később viaduktok és egyéb luxushidak keletkeztek, olyan költséggel, — 29 millió pengővel — amellyel az egész ország bekötőútjaít fel tudtuk volna építeni. Hiába tiltakoztunk a tőkének ilyen pazarlása ellen, a nemzeti erőnek ilyen próba ráterelő ellen, szavunk a pusztában hangzott el. Érdekes, hogy ezt az egész állami életre kiható tervgazdálkodást a részeknek, megyéknek, városoknak gazdálkodására is ki lehetne terjeszteni-Olvasom, hogy az amerikai St. Louisban már ej] is határozták a regionális alkalmazását megy- vagy ötesztendős terveknek, ugyanegy nah nk is meg lehetne csiti il'ii, hogy az "ország után a vármegyék, azután a városok és községek is ilyen előre megfontolt, kidolgozott tervekkel álljanak elő. Az egész világot is fel lehetne ilyen nemzetközi tervek szerirat építeni, amely mindenesetre szebb világ lehetne a mostaninálPolitikailag azonban nehéz az ilyen kérdé-