Nemzetgyűlési napló, 1945. V. kötet • 1947. február 4. - 1947. február 26.

Ülésnapok - 1945-90

19 A nemzetgyűlés 90. ülése 1947. évi február hó 5-én, szerdán. 20 Súlyosbította a helyzetet, hogy az 1946 július 27-ike előtti, kincstárral szembeni köve« telesek zároltattak, s így uz üzem'.rendelkezésére álló- forgótőke is jórészt elveszett. így került a MÁLLERD megközelítőleg 14 millió forintja is állami zárolt számlára és a MAL1 LERD ennek következtében augusztusban forgótőke nélkül állott. Rendkívül súlyossá tette a helyzetet az, hogy az erdőgazdasági üzemnek főleg szeptembertől kezdve van forgótőke igénye, mert a termelések ekkor kezdődnék. Tekintettel arra

v hogy a fatermelések kapcsán csak egy célt lehetett szem előtt tartani, mégpedig az ország dolgozóinak faellátását, nem lehetett kockáztatni ezt a fontos célkitűzést egy elv maradéktalan érvényesítése kedvéért, amikor az állam az ehhez szükséges tőkefedezetet

1 biztosítani nem tudta. Egyetlen helyes eljárás az volt, hogy úgy az állami, mint a vállalkozói termeléseket a már közölt arányban fenn kellett tartani, hogy ha bármilyen termelési vonalon nehézség támad, a másik termelési von ail a nehézségbe jutott termeléseket átvehesse. A termelések megindítása tehát gondosan kidolgozott közgazdasági elgondolás alapján történt. Nem vitás, hogy nem lehetett az első évben a vállalkozók termelését teljesen '• mellőzni, mert kizárólag a vállalkozók részéről történő befizetésekkel lehetett a, MÁLLERD termeléseit finanszírozni. A MÁLLERD eljárása a vállalkozók kiválasztása tekintetében véleményem szerint' korrekt volt. Az eljárás kapcsán ugyanis a MÁLLERD olyan termelőknek adott termelést, akik iparigazolvánnyal rendelkeznek. A MÁLLERD azonban: ezen túlmenően a vállalkozóknak juttatandó kontingens szétosztásába bevonta a fatermelők érdekközösségét is. Ennek véleményét figyelembe vette, a kész tervezetre pedig minden olyan hatóság véleményét kikérte, amelynek érdekei fűződnek a fatcrmeléshez. Értekezletre hívta össze a, bányák, az Anyaghivatal, a MÁV. a Faegyesület megbízottait és bemutatta nekik a fatermelési tervezetet. Döntő módon vette figyelembe a faterme-, lések szétosztásánál egyrészt^ a termelőknek az adóközösségbe való helyezését, másrészt a közszállítások tekintetében szerzett érdemeiket. Azonos eljárással jutott a Dendra részvénytársaság termeléshez. . Hogy a MÁLLERD nem folyamodott a versenytárgyalások módszeréhez, az teljesen érthető. A jelenleg érvényes árrendszer ugyanis pontosan megszabja a fa tőárait, azoktól sem felfelé, sem lefelé eltérni nem lehet. A MÁLLERD-nek tehát nem állt módjában különféle ajánlatokat összeegyeztetni, mert a törvényes rendelkezések alapján bármely fatermelésre csak egységes ajánlatot lehetett volna tenni. Ami Hajdú Gyula képviselő úrnak r azt a megállapítását illeti, hogy az árrendezés figyelmen kívül hagyta az erdők fekvését és minőségét, ezzel kapcsolatban utalok a fennálló árrendeletekre, amelyek az árakat távolsági szektorok, továbbá kitermelt választékok szerint állapítják meg. Az árrendelet tehát; eleve kizárta, azokat a követelményeket, amelyek Hajdú Gyula képviselő úr interpellációja szerint állítólagosán fennállnak. Kénytelen vagyok azonban továbbmenni és kijelenteni, hogy ma már szó sem lehet arról, hogy a fatermelők nemzeti ajándékokat kapjanak, mert az ár-, kalkulációk annyira szorosak, hogy az önköltségi ár ágyszólván felülmúlja a hatósági | árakat. Ezt bizonyítják az eddigi termelési eredmények, amelyek szerint a MÁLLERD ötször annyi fát termelt ki a-maga kontingenséből, mint a vállalkozók az őrájuk eső részből. Ha a^ f

atermoies nemzeti ajándékot jelentene a vállalkozók részére, úgy minden bizonnyal ők vezetnének a termelésekben. Az élet azonban azt bizonyítja, hogy a MÁLLERD ráfizetéssel is, de teljesíti kötelességét, ezzel szemben a magántőkeérdekeltségek ráfizetéssel nem hajlandók a termelést elvégezni. Sok termelő van, aki a neki juttatott termelést el sem kezólte, hanem arról lemondott, sok termelő pedig fizetési nehézségekkel küzd és képtelen eleget tenni az állam iránti fizetési kötelezettségeinek. Ezek a jelenségek is bizonyítják, hogy Hajdú Gyula képviselő úr következtetései téves tárgyismereten alapulnak. Miután a képviselő úr külön kitért a IL oszt. tölgy szer fa árára, erre én *is részletesen válaszolok. A 43.— formlos főárat nemcsak a termelési költség terheli — mint a képviselő úr állítja —, hanem azon felül még a következő összegek is: tőár 43.—-, termelési költség 7.— bányafa),-7 százalék termelési prémium —.49, szociális teher (28 százalék) 2.—•, balesetbiztosítás (11 százalék) —.80, bemérési költség —.80, átvétemunkásoktól 1.12, munkásokkal kapcsolatos, költségek 1.70, felügyelő tisztviselő 3.22, kamat (8 százalék) 4.87, összesen 65.— forint. Ha e költségeket összeadjuk, megállapítható, hogy a^ tölgyszerfa termelésénél a vállalkozók úgyszólván semmit sem keresnek. A vállalkozik haszna az árrendszerben nem a fának a kitermelésénél, hanem annak kifuvarozásánál és vagonbarakásánál van igen mérsékelten biztosítva, ami helyes is, mert ennél a munkaaktusnál lesz a. fa közellátási cikk. Ki kell térjek az erdőkkel foglalkozó^ személyzet kérdésére. A Magyar Állami Erdőgazdasági Üzemek az egyetlen üzem az országban, amely az erdőgazdaság békebeli teljesítményének 250 százalékát vállalta kitermelésre, ezzel az elhatározásával a stabilizációnak is fontos alappillérévé vált. Hogy Budapesten a szibériai fagyhullámoik ideje alatt egyetlen panasz-szó eem hangzott el tüzifahiány miatt, az elsősorban a MÁLLERD érdeme, mert 40.000 vagóu tűzifából, amelyet Budapestre kellett felszállítani, már több mint 32.00Ù vágón érkezett be a mai napig. A MÁLLERD tehát teljesítményben előlfár, úgy az ország faelláfásának, mint a kitermesek menetének vonalán. A MÁLLERD terme lési eredményei is majdnem kétszeresen felülmúlják az előirányzatot. Arról a személyzetről, amely ilyen szép teljesítményekkel szolgálja a demokráciát, éppen képviselő úr pártjának célkitűzései alapján a termelés szektorán talán mégsem helyes rosszalóan nyilatkozni. A múlt bűneiért nem lehet ezt a személyzetet felelőssé tenni, mely teljes mértékben ki volt szolgáltatva gazdája pénzügyi politikájának. Az erdősítésekhez rengeteg pénz kell és hiába akart ez a személyzet erdősíteni, ha pénzt nem bocsátottak a rendelkezésére. Éppen ez indokolja azt, hogy az erdők az állam tulajdonában legyenek, Ez az a személyzet, amely tettekkel bizonyítja, hogy lelkes híve a demokráciának,^ de épvisélő úr bírálata nem fogja ezt a személyzetet további erőkifejtésre serkenteni és éppen e következmény elhárítása céljából vagyok I kénytelen e személyzet védelmére kelni. Ami pedig az erdősítéseket illeti, közölnöm