Nemzetgyűlési napló, 1945. IV. kötet • 1946. október 22. - 1947. január 24.

Ülésnapok - 1945-69

169 A nemzetgyűlés 69. ülése 1946. örömmel és jóleső megnyugvással veszem tudomásul, hogy a miniszter úr, bár válaszát írásban adta meg, mégis megtisztelte a nemzetgyűlést és közvetve megtisztelt engem, az interpelláló képviselőt is azzal, hogy megjelent ennek a válasznak felolvasásánál, mert ebből azt érzem, hogy evvel is elismeri, honorálja azt, hogy ez a kérdés akármennyire nem is veszik komolyan egyesek, vagy mosolyognak felette, igenis van olyan fontos, hogy alaposan és fontosságához képest foglalkozzunk vele. A nemzeti együttélésnek, az emberi kollektív életnek alapja a család. A család volt az alapja ezer és tízezer esztendővel ezelőtt is és az ma is. Egyes korszakokban másképpen, más módszerekkel rendezhették ezt az emberi együttélést, de hogy a család és a házasság volt mindig az emberi fajfenntartás alapja, azt kétségbe soha nem vonhatta az ember. Éppen ezért nem tudom elfogadni a miniszter úr válaszát és nem tudok egyetérteni azzal, még a válasznak egyébként igen lojális és rendkívül konciliáns hangja mellett sem. A miniszter úr bizonyos fokig tulajdonképpen nyitott kapukat döngetett, felhozta azokat az érveket, amelyekkel védi álláspontját, védi azt, hogy Ő a házasság intézményének, ennek az alapvető intézménynek felbontása kérdéseit egyszerű rendelettel szabályozta és ezt a rendeletet utólag, egyszerű számfelsorolással vette tudomásul a nemzetgyűlés; megértem, hogy védeni akarja ezt az álláspontját, mert hiszen a rendelet megszületett és aki á-t mond, annak b-t is kell mondania, azt azonban, hogy ez a kérdés fontosságához méltó módon volna rendezve, sajnos, nem tudomi akceptálni. Azokat az érveket, amelyeket mellette és ellene fel lehet hozni, én interpellációmban már elmondottam. Most a válaszban semmi olyan újat nem hallottam, ami alkalmas lett volna arra, hogy eredeti álláspontomat megváltoztassam, annál kevésbbé, mert hiszen alaptörvényről van szó. Nem. akarok vitatkozni a szavakon, hogy vannak-e magán jotgi alap törvénye ink vagy nincsenek, mégis azt kéül mondanom, bár ai magyar jog általában, különösen pedig magánjogunk, nem kodifikált jog, de maga a házassági törvény például alaptörvény, mert az élet egyik alapját szabályozza és kétségtelenül kodifikálva van. És ha, ahhoz, hogy egy abszolút bontó okot a bíróságok alkalmazhassanak, törvényhozása szabály kellett, akkor nem tudom elfogadni azt az újszerű felfogást, hogy most egyszerű miniszteri rendelettel be 'lehessen iktatni olyan házassági bontó okokat, amelyek aas eddigi házassági törvényben nem voltak benne. Neon mindegy végeredményben az, hogy valamit eredetileg törvénnyel szabályozunk, vagy pedig rendelettel szabályozunk és utólag fogilalunk törvénybe, vagy pedig csak rendelettel szabályozzuk és nem foglaljuk törvénybe. Azt. hogy ez nem mindegy, éppen a gyakorlat bizonyítja. Ha mindegy volna, akkor miéirt hozta ide az első nemzetgyűlésbe a kormányzat a földreformról szóló törvényjavaslatot, miért hozta ide a Németország ellen szóló hadüzenetet és miért hozta idle a népbírósági rendeletet? Ha m&ndegy lenne, hogy rendelet vagy törvény szabályoz valamit, ha mindegy lenne az, hogy utólag egy jegyzékben felsorolva veszünk valamit tudoniásiufL akkor* nem kellett volna kiemelni hat vfaigy hét rendeletet a rendeletek tömkelegéből és megtisztelni azokat éppen jeévi október hó 24-én, csütörtökön. 170 lentőségülk miatt azzal, hogy 'külön törvényhozási úton utólag törvényeriőre emeljük. Éppen ez az eljárás bizonyítja, hogy ezeket a kérdéseket a nemzeti élet szempontjából, éppen a jogélet szempontjából a sok rendelet közül ki kellett emelni és törvényerőre kellett emelni. Itt van közöttünk a felfogásbeli különbség, amit nem tudtunk áthidalni. Szerintem r a háziasság, az egynejűségen alapuló házasság intézménye van annyira fontos a nemzeti élet szempontjából, hogy megérdemli a törvényhozási szabályozást, éppen úgy, mint a földreform, vagy a népbíróság. Mindennek következtében nem tudtom elfogadni a miniszter úr álláspontját és fenntartom magamnak azt, hogy minden olyan kérdést, amely a családi élet és a házasság kérdését szabályozza, épúgy idehozzon, mint ahogyan a legutóbbi idtcklben idehozta akár az üldözöttek érdemeinek elismerését, akár a külföldre hurcolt javak hazahozásával kapcsolatos kérdéseket. Miért nem szabályozták ezeket a kérdéseket is rendeletileg és miért nem lehetett volna azután utólag jóváhagyni'? A parlament tarizmus, az őszinte, igazi, alkotmányos, demokratikus felfogású parlamentarizmus éppen aleban nyilvánul meg» hogy minden fontosabb kérdést, nemcsak a legeslegfontosabb kérdéseket, hanem minden fontos kérdést igenis, törvényhozási úton kell szabályozni. Kétségtelen, hogy^ ez kényes kérdés és megbolygatná a felfogásokat. Ebben igazat kell adnom a miniszter úrnak, azonban éppen azért, mivel úgylátszik, nem lett volna egy véíleményen a törvényhozás az ekként való szabályozás kérdésében, mutatja, hogy itt kellett volna szabályozni, hogy az ország, a nép hangulata meigifelelően megnyilvánulhasson: helyesíli-e iazt, hogy például a házasság felbontás ária, a könnyelmű válásra esetleg olyan lehetőségeket adunk, amelyekkel kapcsolatban nem tudom máért és hogyan, de például ennek a 6800. számú rendeletnek egyik szakaszát Erdei-szakaszniak nevezik. Éppen ez (bizonyítja azt, hogv nem keltett megnyugvást ez-a rendelkezés és különböző politikai pletykák aliapjául szolgált, mert nem itt alkotmányos módon hozták meg azt. Ha igaz és helyes

1 volna az a felfogás, hogy teljesen mindegy: törvényhozási vagy nem törvéH^bo7ási úton szabályozunk-e ilyen alapvető kérdéseket, akkor idejöhetne valaki, — termé; szetesen nem a miniszter úr, de valaki — aki azt mondaná, hogy ő például iá tÖhbnejűséget helyesli, tehát egyszerűen hoz egy rendeletet és behozza a többnejűséigiet. Ne méltóztassék ezt ad absurdumnak venni, mert ugyanolyan elvi állásponton, ahogyan ezt a rendleletet lehetett statuálni, ugyanilyen alapon, ugyanilyen jogcímen ezt is hozhatta volna valaki, akinek az volna a felfogása, hogy a többnejűség helyes és alkotmányosan

1 semmivel több kifogást nem lehetne az ilyen felfogás ellen támasztani, mert hiszen végeredményben mindent lehet rendeletnek szabályoznia s a nemzetgyűlés áment mnnd rá, egy hosszú lista keretében tudomásul veszi a rendeleteket. Sőt tovább megyek. Kár volna a nemzetgyűlést fárasztani az állandó törvényalkotással: méltóztassék hozni a rendeleteket s egy évben vagy három évben egyszer összehívni a nemzetgyűlést és két nap alatt, vagy egtv 8 ónás ülés alatt a listát elfogadtatni és eleget tettünk az alkotmányos és ilyen értellemibten vett parlamentáris felfogásnak. Ilyen körülmények között legnagyobb sajnálattal azt kell hinnem! és azt kell mondanom