Nemzetgyűlési napló, 1945. IV. kötet • 1946. október 22. - 1947. január 24.

Ülésnapok - 1945-70

1Ô1 A nemzetgyűlés 70. ülése 1946. akkor, amikor a konklúzió l!evonása ©lőtt azt mondta, hogy a stabilizáció első előfeltétele az; államháztartás egyensúlyának megállapítása, a költségvetés tételeinek ismerete, a másik pedig a kibocsátható bankjegymennyiség legmagasabb mértéke'. Ez a két tétel, mint stabilizációs előfeltétel minden ember előtt, aki a közgazdaságtudomány ábécéjén túlment és egyáltalán fogalmai vannak a dolgokról, vitathatatlan. Nézzük meg, adva volt-e ez az előfeltétel abban a pillanatban. Sajnos, meg ke 111 állapítanunk, hogy még nem volt, viszont le kell szögeznünk azt is. hogy utólag ebben a tekintetben pótoltattak a mulasztások, legalábbis részben. Az államháztartás valódi helyzetéről, annak egyensúlyáról, a költségvetés tételeiről — valljuk meg őszintén — még ma is csak teljesen magáninformációkra vagyunk utalva, és mi, akik azt hisszük, hogy mint törvényhozók irányítjuk ennek az országnak sorsát és a kormány a mi intenciónk szerint dolgozik, tulajdonképpen teljesen egy előlegezett bizaloimira vagyunk utalva, mert hiszen érzésűié" seink arról, hogy ez a költségvetés valóban milyen, mi a kiadás, mi a bevétel, és hogyan alakulnak ezek, téliesen parlamenten kívüli nyilatkozatokból, újságcikkekből és esetleg letykákból erednek. (Nagyiván János (msz): őtanács!) A közbeszólás nagyon találó, mert hiszen még azt is mondhatnánk, hogy a komolyabb értesüléseket neon is annyira magától a kormánytól, mint inkább egy új — nem akarom mondlani, hogy újdonsült — szervtől, az úgynevezett Gazdasági Főtanácstól kein szereznünk. A Gazdasági Főtanácstól — akármeuynyire tetszik ez az érdekelteknek, akármenynyire nem tetszik — meg kell mondanunk, mi, ellenzékiek, elvi és jogi szempontból igenis ma is éppúgy idegenkedünk mint régen, és változatlanul fenntartjuk azt a követelésünket, (Vásáry József (msz): Nincs rá szükség!) _ hogy ezt a Gazdasági Főtanácsot a stabilizáció lezajlása után, a stabilizáció technikai befejezése után — ha eddig nem történt meg — most már mielőbb le kell építeni. (Vásáry József (msz): Második pénzügyminisztérium!) Évtizedeken keresztül nemcsak Magyarorrszágon, hanem mindenütt, ahol alkotmányos kormány van, a kormány a maga feladatát ellátta, el tudta látni. Néma ( tudjuk megérteni, hogy milyen gazdasági, pénzügyi vagy akár politikai szükségesség hívta életre ezt a torzó szervet, hogy a kormányon belül vagy azt mondhatnánk, gazdaságilag a kormányon felül egy olyan csúcsszervezet álljon, amely valójában a kormánynak, ia kormány egyes tagjíainak parancsol, és .amelynek motorja — mondjuk meg^ őszintén, és ez egyáltalán nem akiair eemaniiéle személyeskedés lenni, mert hiszen elvi alapon állunk — bár csak helyettes államtitkári címmel, de végeredmény" ben, mint igazi gazdasági főminiszter» csúcsminis zteri a Gazdlajsági Fő'anács főtitkára.

10 T. Nemzetgyűlés! Én. még nem láttam, rá példát,. és azt hiszem, önök sem tudnak példára hivatkozni nemcsak a magyar történelemben, hanem a jelenleg meglehetősen kaotikus világhelyzetben sem még egy olyan precedensire, még egy olyan példára, hogy egy parlamentáris alapon nyugvó kormányziait a miniszteri felelősség elvét bizonyos fokig félretéve vagy nem helyesen értelmezve mágia fölé állítson egy magasabb gazdasági évi október hó 25-én, pénteken. 192 szervet és ebben a tekintetben bizonyos fokig gazdasági diktatúrát vezeeen be. Mert hiszen rendiben van, hogy mi özeket a minisztereket itt a. parlamentben a rendes jogos, alkotmányos utakon felelősségre vonhatjuk, így közvetett úton felelősségre vonhatjuk a Gazdasági Főtanácsot is azért, amit csinál, de mondjuk m&g azt is, hogy mint testület nem a kormány, hanem a Gazdasági Főtanács felel. A Gazdaságii Főtanács természetesen; még olyan mórtékben sem számolhat és saálmol be a maga tevékenységéről a nemzetgyűlésnek, mint amilyen mértékben a kormány ennek a kötelességéneik többé-kevésbbé valahogyan eleget tesz. (Kiss Ferenc (msz) : A tizenkilencedik miniszter!) így tehát azt kell mondanom, hogy azok között a gátló, bizalmatlanságot előidéző tényezők között, amelyek a szanálásnak, a stabilizációnak a passzív oldalán állanak, tulajdonképpen az első helyen a Gazdasági Főtanács áll. Ezektől az aggodalmaktól eltekintve,, amelyekben — mondom — bizonyosifokú alkotmánysértést és helytelenül értelmezett jogot látunk ennek a szervnek a működésében, különöskép kifogásolnunk kell ennek a Főtanácsnak a működését azért, mert az elmúlt, gazdaságilag szomorú hónapokban ennek a Gazdasági Főtanácsnak a nevéhez fűződött, tapadt mindaz, amit inflációnak nevezünk. Hiszen emlékezzünk csak vissza — és azt hiszem, még elég fiatal, elég friss a stabilizáció ahhoz, hogy ennek a jó forintnak a jegyében ne száműzzük ezeket a friss emlékeket, — Magyarországon tulajdonképpen talán a világ gazdasági történelmének a legnagyobb méretű, a. legszomorúbb inflációja, pénzbővítése zajlott le, mert hiszen az első _ világháború utáni német infláció — nagyon jól tudjuk — számadataival szerényen kullogott a mostani billiós és trilliós magyar pengős összegek és bankjegyek mögött. De nemcsak egy infláció volt itt, hanem rövid hónapok alatt két inflációt kellett átszenvednie a magyar népnek. Ha még az első inflációra találunk is megfelelő mentséget és ha a dolos* természeténél fogva egyáltalán valami gazdasági erkölcsről lehetne beszélni annak a'zi inflációnak a kapcsán, a második infláció már olyan erkölcstelen, olyan tudaitos és tertvszerű merénylet volt az emberek bizalma, az emberek jóhiszeműsége ellen, hogy a második infláció tekintetében a Gazdasági Főtanács — akármennyi része volt benne — semmiféle felmentést nem kaphat. A közvélemény jogosan abban a^hi-. szemben él, hogy ezért a második inflációért a Gazdasági Főtanács a felelős, aminlthogy ő a felelős érte, mert hiszen előre tudta azt, amikor még az egy adópengővel indult el és amikor beállították az ország naiv közönségének, annak a szerencsétlen kis munkásnak) annak az ártatlan nyugdíjasnak- is, aki boldogan szorította zsebében azt az adópengőt — mindenki emlékezik a lapokból erre, nem akarok nevekre hivatkozni — a felelős tényeziők, a Gazdasági Főtanáqs részéről határozottan megnyugtatták a közvéleményt: gyűjtse nyugodtan, hordja a takarékba az adópengőit, mert hiszen az állam a becsületével felel ezért az adópengőért; az államinak az érdeke, jól felfogott gazdasági erdeke az, hogy ennek az adópengőnek az értékét valóban megóvja. És mégis mit láttunk? Egy adópengő jóformán majdnem egyenlő, sőt, nam jóformán,