Nemzetgyűlési napló, 1945. III. kötet • 1946. augusztus 13. - 1946. október 4.

Ülésnapok - 1945-65

917 A nemzetgyűlés 65. ülése 1946. nyű borzalmak következményei XLÍSLR, ilyen lelki folyamatokat hirtelen, egy-egy csapásra lezárni, emberileg lehetetlen. De a megbékélést szolgálni az előbb mondottak értelmében mindnyájunk hazafias és emberi kötelessége. Ezért kérve Parragi György módosító indítványának elfogadását, örömmel üdvözlöm ezt a javaslatot, mely hivaitva v,aoi arra, hogy a zsidóság felé tegyen meg egy olyan lépést, mely egy régóta sajgó ügyet rendez. (Taps.) Elnök : Szólásra következik? Gyurkovits Károly jegyző: Nagy Vince! Nagy Vince (msz): T. Nemzetgyűlés! A javaslatot magam és pártom, a Magyar Szabadságpárt nevében általánosságban és részleteiben is elfogadom. Ennek az álláspontomnak rövid megvilágítására a következőket vagyok bátor elmondani. A magyar nemzet történetében közismertek azok a konvnlziók, amelyeknek következtében szabadságharcaink, szabadságküzdelmeink leverése után politikai és katonai vezetőink és exponált híveik emigrációba kényszerűitek ez üldöző hatalom elől. Rákóczi Ferenc és +

ársai éppúgy emigrációba kényszerűitek, mint Kossuth Lajos és vezérkara, majd az 1918-as forradalom vezérei, Károlyi Mihály és legtöbb barátja. Itt már mindjárt állapítsuk meg a hála és kegyelet hangján azt is, hogy nagyobbrészt Törökország, Franciaország, Svájc, Anglia és Amerika voltak azok az államok, amelyeknek vendégszerető és szabadságtisztelő népe és kormányai menedéket és védelmet nyújtottak/politikai emigráltjainknak még akkor is, amikor ez a védelem gyakran komoly diplomáciai konfliktusokba keverte őket. Viszont Magyarország és Erdély mindenkor keblére Ölelte az idemenekült politikai kivándorlókat, így a francia hugenottaüldözés után a francia menekülteket. A lengyel szabadságmozgalmak időnkint való leverése után pedig valóságos rajokban menekültek hozzánk a lengyelek és voltak idők Magyarországon, amikor minden földbirtokosháznak megvolt a maga házi lengyelé. Megismétlődött ez a felénk való menekülés a második világháború alatt is, amikor a hitleri koncentrációs- és fogolytáborokból hozzánk menekültek a franciák, Lengyelországból pedig közvetlenül a határon át a lengyelek, de azonkívül számos amerikai és angol' tiszt és közember is menekült hozzánk. A magyar nép, de — állapítsuk meg —- a hatóságok is, egyaránt szeretettel fogadták őket és mindent megtettek, hogy a vendégek itt kellemesen és jól érezzék magukat. A Balatonbogláron felállított úgynevezett francia és lengyel internálótábor, amely sokkal inkább volt számukra szabad életterület, mint internálótábor, olyan kellemes és^ jó megélhetést nyújtott nekik, gyermekeik és saját maguk számára pedig az iskoláztatás olyan további lehetőségét biztosította, hogy azt mondhatjuk, a magyar nép alsóbb rétegei, a munkásság és a szegény parasztság sokkal rosszabbul élt nálunk, mint vendégeink, hiszen a magyar dolgozó osztályok tagjainak véres verejtékkel kellett megkeresniük mindennapi kenyerüket, vendégeink pedig munka nélkül, megfelelő, illő ellátásban részesültek. Hálásak is voltak érte, főleg a franciák, s hazájukban megfelelő propagandát csináltak a magyar ügynek. A lengyelekről már nem mondhatjuk el ugyanezt, mert Lengyelország — sajnos — jóvátételi követelésekkel lépett fel velünk szemben. A magyar nép megtudta, hogy a külföldi államok és népek megbecsülik évi október hó 3-án, csütörtökön. 918 politikai menekültjeinket, de egyúttal maga is megtanulta megbecsülni és megvédeni a hozzánk menekülteket. Ha a magyar nemzet lelke fel volt hangolva már századok óta, hogy a menekülőt, a szenvedőt, az üldözöttet oltalmába fogadja és védelmezze, ha megvolt benne a készség erre a világ minden nációjának fiaival szemben, annál inkább megmutatta ezt a lelkiséget akkor, amikor saját állampolgártársaink, állampolgártestvéreink egy csoportjára, a magyar zsidóságra zúdult reá a hitleri démonizm.us minden megpróbáltatása, a jogfosztások, az üldözések, a megalázások, a megkínzatások, a deportálások és a kivégzések zuhataga. Botor politikai álláspont volt a koalíciós kormányzat vezető tényezői részéről, amikor másfél éven át azt hangoztatták, hogy »bűnös volt ez a nemzet, hogy nem érdemel kíméletet, mert kiszolgáltuk a hitleri háborút és azonkívül itthon embertelenül üldöztük a zsidóságot«. Ez szadista önmarcangolás és a való tényeknek nem megfelelő álláspont volt. (Ügy van! a kisgazdapárt soraiból.) Ez, sajnos, megmutatta a következményeit a párisi tárgyalásokon, mert amikor megváltozott már a magyar hivatalos álláspont, és amikor most, az utóbbi hetekben, Parisban végre a hivatalosképviselők védik a magyarságot és ártatlanságát akarják bizonyítani, akkor ez már esrv kicsit a pusztában hangzó szó és elkésett védekezés. Sagnos, nem engedték idehaza megnyilatkozni az igazi közvéleményt és — merem állítani — nem a reakciós, hanem a demokmitikus polgárságnak és munkásságnak közvéleményét. A józian magyar közvéleményt nem engedték megszólalni, atmely pedig azt akarta kifejezni, — ami meggyőződésünk és a tényeknek is megfelel — hogy nem maga a nép volt bűnös, sőt a nép nagy többsége ártaitlan volt, hiszen ' tudtán és akaratán kívül indult meg a csatlós-háború a németek oldalán 'és akarata ellenére, felháborodásának kíséretében történt meg a zsidóság üldözése- Ezt a közvéleményt , kifejezni nem lehetett. Emlékszem arra. hogy az elmúlt télen, amikor még előtte voltunk mindenféle béketárgyalásnak, kaptam én is egy zárt borítékban egy röpeédulát arról, hogy a Lónyayutoai gimnáziumban demokratikus polerárok és munkások gyűlést tartanak. A röpcédulán magán le volt fektetve az ott kifejtendő Programm: külpolitikáról akarunk beszélni. — írták az aláírók — amelyben a szomszédos államokkal való jövőbeli békés együttélést akarjuk programúiként követelni, de ennek feltételéüln a határok túlsó oldalán zárt tömbökben élő magyarok által lakott területeknek visszacsatolását kérjük a magyarokkal együtt. (Úgy van! a s mb ad ságpárton. .— Helyeslés a kisgazdapárt soraiban.) Ez józan, egészséges álláspont volt, amelyet írna máir a t. kormány is másáévá tett- (Egy hang a szabadságpárton: Későn!) Akkor azonban eizt a felfogást még »komolytalan beszéd ez édes uram« ellenvetéssel (Ternay István (msz: »Feitelőtlem beszéd ez, kedves uraim!«) fogadták, éspedig mondta ezt egy akkori felelős miniszter. (Ternay István (msz) : Az egyik miniszterelnökihelyettes!) Ezt én a pártkörben és Sulyok barátom itt, a képviselőházban tettük szóvá, mások pedig másutt, ahol tudták, megkísérelték belopni a közvéleménybe ezt a felfogást. A Lónyay-utcai gyűlésre Némethy Jenő képviselőtársammal együtt elmentünk, hogy mint hiaillgatók a háttérben, a sarokban meg-58*