Nemzetgyűlési napló, 1945. III. kötet • 1946. augusztus 13. - 1946. október 4.

Ülésnapok - 1945-65

913 A nemzetgyűlés 65. ülése 1946. jellemző türelmet kellene az egész magyar közélet kötelező erkölcsi parancsává tenni. Az a tülekedés, a mások félretolása, letaposása, ami ma sokszor a politika és a demokrácia szent nevében a magyar közéletben oly sok téren tapasztalható, csak újabb 'tápot ad a gyűlöletnek és az embertelenséget sorozatát hosszabbítja meg. és alakítja meg nem szűnő láncolattá. Az atomrombolásnál felszabaduló energiáról mondják a fizikusok, hogy borzasztó hatása láncreakcióból áll, vagyis az egyik atomból felszabaduló energiák megbontják a mellettük levőket és így tovább. De ilyen láncreakciót vált ki a gyűlölet is, és romboló hatása nem kisebb, mint az atomenergiáé. Állítsuk elébe a türelem, a szeretet, a békevágy kötelező parancsát, amelyet még politikai harcainkban is tiszteletben kell tartanunk, ha ellenfeleinkben is a magunkhoz hasonló embert látjuk és nem csupán a leterítésre szánt ellenfelet. Ma pedig sokan, akik szenvedtek, bo-szszúval, keserűséggel a lelkükben, ridegen gondolkoznak és cselekszenek. Ilyen lelkiállapotban nehezen tudják a közjót szolgálni. A magyar kormány az előttünk fekvő javaslattal a társadalmi békét szolgálja, amikor ezeket az érzéseket kívánja tompítani. Az indokolás utolsó bekezdésében kifejezi a kormány azt a reményét, hogy a magyar zsidóság ezzel a törvénnyel elnyeri az őt méltán megillető erkölcsi elégtétel teljességét, feledni fogja? az elmúlt korszak borzalmait és legkiválóbb elődeinek példájához híven minden szellemi és anyagi erejének áldozatkész latbavotésével veszi ki a részét Magyarország újjáépítésének hatalmas feladatából. Ami pártomat, a Demokrata 'Néppártot illeti, már többízben kifejtettem! az illetékesek előtt, hogy ha megadatnék a hivatalos fórumok részéről annak lehetősége, hogy egy napilap hasábjain fordulhatnánk a keresztény társadalom tömegei felé, akkor a magunk meg-' győződésének teljes erejét szolgálatába állítanók a társadalmi megbékélés gondolatának. Erre pedig nagy szükség volna, hiszen a múlt kísértetei most is felbukkannak a társadalom legkülönbözőbb rétegeiben. A másik oldalon pedig az elidegenedés érzését és jelenségeit kel-, lene hasonló fegyverekkel leküzdeni. A múlt másik nagy tanúsága : a kollektív felelősség elvének égbekiáltó igazságtalansága. Nem egy, nem ilyen vagy olyan zsidó ellen folyt a borzalmas üldözés, hanem a zsidóság teljessége ellen, amelyet kollektive, egész, tömegében, az ártatlan gyermekek millióival együtt ítéltek pusztulásra. • A természet jog * amely a keresztény viselkedés alapja, a kollektív módszerrel szemben is érvényes és meggyőződésem szerint az egyéni felelősség alapján lehet valakit elítélni és sohasem azért, mert ennek vagy annak a szülőnek gyermeke és ehhez vagy abíboz az osztályhoz tartozik. Nemcsak születési privilégiumok nincsenek, hanem születési megbélyegezettség sincs. A kollektív büntetés, üldözés, kisemmizés szomorú következményeit megszívlelheti minden kor, minden politikai irány, és minden ember, aki nem akarja a borzasztó múlt kísérleteit újra felidézni. S amellett ne feledjük, hogy ez a faji gyűlölet még mindig él és gyötri magyar testvéreinket ma odafönn a Kis-Alföld rónáin és a Felvidék hegyei között. Itt is — a nemzeti vagy faji különbözés jegyében — rabszolgaként bánnak a magyarsággal. Egyenes folytatása oedig ez az e!: járás a hitleri antiszemita és nemzetiségi évi október hó 3-án, csütörtökön. 916 politikának. Hitler volt az első, aki a nemzetiségekkel szemben is elsőnek alkalmazta a zsidókon kipróbált embertelen módszereket. Az SS ugyanúgy irtotta a lengyeleket, mint a zsidókat, ugyanolyan megaláztatásokban, kínzásokban, deportálásokban ritkította soraikat, mint ahogyan a zsidókkal tette. Tőle tanulták módszereiket nemcsak a mi nyilasaink, hanem Tiso308

gárdistái is, akik annakidején elsőkül szolgálták ki a német antiszemitizmus követeléseit. S nem egyszer az ártatlan magyarok százait ugyanazok a gárdisták hurcolják el, rabolják ki, akik annakidején a zsidókat fosztogatták vagy szállították a megsemmisítő táborokba, (Ugy van! a szabadságpárt oldalán.) esetleg a német Hinterland bordélyházaiba. S nemcsak a zsidóság, de immár a magyarság is érezheti saját bőrén, hová süllyed az emberiség, amikor az emberi érintkezés, együttélés legelemibb létalapja, a természetjog semmisül meg és a más fajtában nem tiszteli az embert, akinek ép úgy joga van az élethez, mint neki. Utólag szégyenkezve lehet sajnálkozni azon, hogy a magyar társadalom nem reagált erélyesebben és tevékenyebben ez ellen az idegen méreg ellen, holott ezt saját jól felfogott érdeke megkívánta volna. A nép nagy többsége ugyan elítélte az üldözést és deportálást, sőt nagy részvétet is érzett az elhur; coltak iránt, de érzésem szerint, elég lanyhán, s nem oly heves , ellenzéssel, mint "például Franciaországban, ahol a zsidók üldözése egybeesett az ország megszállásával és a nemzet vereségével. Ezt nagyrészt megint a sajtópropagandának kell tulajdonítanom, hiszen Hitler uralomrajutása óta szüntelen folyt itt a néniét ideológia szolgálata. Gömbös Gyula óta egyrészt hivatalosan fémjelzett formában folyt az izgatás, másrészt \ pedig a cenzúra tette lehetetlenné a felvilágosítás munkáját Ilyen körülmények között a törvény joggal dicséri meg azokat, akik1

.a. külső és belső megfélemlítéssel bátran dacolva, önzetlenül | és áldozatkészen álltak üldözött embertársaik i mellé és ezzel_ sokezernyi emberéletét mentettek meg a pusztulástól. A katolikus társadalom megmozdulásának jellemzésére idézzük itt a Szent Kereszt Szövetség mozgalmát, .ahol sokezer üldözött nyert I lelki, jogi és anyagi segélyt és annak vezetőit, ' Jánosi Józsefet és Cavalier Józsefet, akik valóban életük kockáztatásával mentették meg a zsidók és kereszteltek százait a végpusatuiástói. Idézzük a jezsuita rend számos tagját. továbbá báró Apor Vilmos püspököt, Hamvas Endrét, az akkori érseki helytartót, az erdélyi püspököt: Márton Áront, Pejacsevics grófnőt, Slachta Margitot, aki számos életet # mentett meg és ,a< »Lélek Szava« című folyóiratában bátran védelmére kelt az üldözötteknek, Barankovics Istvánt, Parragi Györgyöt s a »Magyar Nemzet« egész régi gárdáját és nem utolsó sorban Bernovits Vilmát és Kalló Ferenc esperest, kit egy reggel átlőtt fejjel találtak meg hozzátartozói Budai határában, mert szavát merte felemelni a nyilas borzalmak ellen. A törvényjavaslat elismerő szavai elsősorban ,a>z ilyeneknek szólnak s a névtelenek százainak, kik mint ők, megtették keresztény kö telességüket. T., Nemzetgyűlés! Pontot tenni ilyen őzör-