Nemzetgyűlési napló, 1945. III. kötet • 1946. augusztus 13. - 1946. október 4.

Ülésnapok - 1945-56

355 A nemzetgyűlés 56! ütése 1H6,.. tünlk, .mint »maga! -+• Az elmök csenget.) Nem. volt módom és alkalmam találkozni * azokkal az urakkal, akik most a mezőgazdasági mun­kásság védelmében beszélnek itt. (Juhász István (s'zd): Igaz! — Zaj.) Pedig higyje^nieg a t. .Nemzetgyűlés, voltunk magyar mezőgaz­dasági munkások, akik suszterokkal, szabók­kal együtt, védtük a magyar mezőgazdasági munkásság érdekeit a csendőrszurpnyokkal szemben is. (Adorján József £kg): A; törvény­telenségek .tömkelegeit 'csinálták az' elmúlt félév alatt! — Babody János (kg) közbeszól. — Az elnök títíénget. — Milassin Kornél (kg) a szónak f&é: Maga nemi ért hozzá!) " \ T. Nemzetgyűlés! Ezekután á földműves­szövetkezetek központja nevében azzal a kérés­sel fordulok a "kormányhoz, hogy tegye meg­fontolás tárgyává a földműves szövetkezetek támogatását, (Egy hang a\ szabadságpárton: B-listára velük!) mert nemi engedhető meg, hogy'ez az óriási nagy földművesszövetkezeti ' mozgalom pénz, támogatás hiányában elsorvad­jon. Amikor ennek a hatszázezer foldhözjutta­tottnak érdekéről beszélünk, ,akkor beszélünk a -^magyar mezőgazdasági munkásság, vagy^ be­szélhetünk a magyar nemzet egyetemes érde­kéről is. A közelmulttban szállóige volt, hogy ebben az. országban tíárommillió' koldus van., Ennek & három-millió 'koldusnak földet adtunk. de ne akarja senki, hogyr ez a hárommillió koldus a maga földjén továbbra is koldus le­gyen. (Taps a szocialdemokratafpárton.) T. Nemzetgyűlés! A magyar mezőgazdasági munkásság a huszonötesztendős Horthy-rend­szer alatt hazátlan volt ebben* az országban (Egy hang a szabadságpárton: Dehogy volt!) és kell, hogy most végre hazát kapjon, ne a , hazátlan bitangok nevével illessék. (Egy Hang a szabadságpárton: Nem volt hazátlan!) -,' Szükséges és fontos tehát, t. Nemzetgyűlés,­hogy, megfelelő támogatást kapjanak a föld­műves szövetkezetek, hogy ezeken keresztül a földhlöizöhxtltatoitiíiakiait ils támogathassuk,. ' (Ba­body János (kg): Menltiesítsié'k elősízör a; párt­politikától óikét! '— Juhász István (szdi): És lépjenek be a kisgazdapártba!" Igazi) Sokat hallunk itt az UNRRA-autókról és segítségről, ' és csodák csodája, az UNRRA-autókból egyet­lenegy sem jutott a hatszázezer földlhözjuttlatott részére, - a szövetkezeteik résziére. (Egy hang a . kisgazdapárton: Adtak a bányász oknak, har­mincötöt!) Kérem a kormányt, hogy a föld­műves szövetkezetek megsegítését mozdítsa elő. (Taps a kommunistapárton. — Zaj a kisgazéa-és a szabadságpárt'oldalán.) «- E nök: A képviselő úr interpellációját a nemzetgyűlés kiadja az Összkormánynak. Következik Erdei Mihály képviselő^ úr in­terpellációja a miniszterelnök úrhoz. Kérem a jegyző isgrat, sziveskediék az interpellációt fel­•. olvasni. Vörös Vitace ; jegyző ] (otyassa): »A Föld­műves Szövetkezetek Országos Központja ki­igényelte a hantházi gőzmalmot; m. tElhagyott Javak Kormánybiztosságának akadékoskodása ellenére, a Megyei Földbirtokrendező Tanács 5708/1946, 4741/687/1945. szám alatt ezt ki is utalta számára). Az eddigi tulajdonosai azonban nem volta>k hajlandók átadni a malmot és felmutat­ták az Elhagyott Javak Országos Központjá­tól kapott 24.464/1946. VIII. C. E./L. jelű, 1946. VII. 31-én kelt végzést» amely szerint a malom • nem gazdasági, hanem ipari üzem és utasítja a személyzetet, hogy a malmot senkinek át nem adhatják. :'-', , . évi augusztus faó 28'án, szerdán. 356 Mit kíván tenni a miniszterelnök úr, hogy a malom ,jogos tulajdonosa, a földműves szö­vetkezetek birtokába kerüljön?« Elnök: Erdei képviselő ur^af* illeti á saó. Erdei Mihájy (kp): T. Nemzetgyűlés! A 131.000^9s rendelet értelmében a felosztott vagy^, elkobzott birtok fel nem osztható részei a föld-; műves szövetkezetek birtokába kerülnek. (Egy hang a kisgazdapárton: Nem egészen így van!) Ez a rendelet világosan megmondja,, hogy ezek a fel nem osztható j,aivak a földműves1 szövet­kezeteik tulajdonába, miemnek' át. (Samu László ^kg): Az üzemek csak akkor, ha mezőgazdasági célt szolgáltak!) Ennek ellenére mit látunk? ; Azt látjuk, hogy ennek a rendieletnejk a végre­hajtása nem megy kellőképpen. Itt van ,ai ke­zemben egy levél, amelyet a csongrádmegyei, bántházi gőzmalom birtokbavétellé ügyében in­téztek, hozzám. A gőzmalmok áz egész ország­ban mindenütt a földműves szövetkezetek ke­zelésébe kerültek már kevés kivétellel. (Ellent­mondások a kisgazdapárton. — Babody János (kg): Én egyet sem. láttáim!) Nagyon érdekes, hogy ennek ellenére az "elhagyott javak, kor­mánybizitpssága Ráteszi a kézét a hantházi gőz­malomra. (E g y hang a foisgazdapárton: Az ipar­' ügyi minisztérium adja ki az engedélyt a ren­delet szerint!) Mélyén t. Nemzetgyűlés! Ugy látszik, ebben a kérdésiben itt a nemzetgyűlésben sincs meg az egyetértés. Azt mondják a képviselő urak, hogy ipgrl üzemiek nem , juttathaitók a földmű-" ves Szövetkezeteknek. .Ha a malom néni mező­gazdasági ü7^Tn. nkknr ne>rri tndo>m. ' hogy mi­csoda, (Felkiáltások a kisgazdapárton^ vNem az!) mert a gőzmalom elsősorbsu mezőgazda­sági termékeket, búzát ŐT-ÖI ,a mezőerazdasásn la­kosság részére. (Za-j.) Éppen -ezért a gőzmal­mokra szükségük van a mezősrnzdasági dolgo­zóknak, a falunak és a földműves szövetkeze­tipkwelk is. (Babody, János (kg) : Ne pártpoli­tikát szolgáljanak! — Egy hang a kisgazda­párton: Nem az a szövetkezet!) T. Nemzetgyűlés ! Itt' ebben a levélben fel van sorolva, hogy kétféle határozat is vau. A megyei tanács a földműves szövetkezetnek jut­tatta a malmot. Ezzel szemben egy későbbi ha­tározattal az elhagyott javak kormánybiztos­sága el akarja árvereztetni, tehát el akarja venni a földműves szövetkezettől. Ugy látszik,, a kormányzat ebben a kérdésben sem ért egyet, mert a kormány egyik hivatalos szerve a szö- -vetkezetnek juttatja, a másik pedig el akarja venni tőle. (Samu Lász ó (kg) : Rendelet van!) Ez nemcsak a malmoknál van így, hanem min­dennél/A helyzeit az, hogyha, földmű vés szövet­kezetek minden értéke illetéktelen kezekbe akar • , jutni'. Azt mondhatjuk és jogosam ,mondhatjukT hogy azok áz óriási értékek,, amelyeknek jogos örökösei és tulajdonosai a földműves szövetke­zeteken keresztül a f öldhözjuttatottak, ebek har­mincadjára kerülnek és úgy látom, nagyon so­kan azt szeretnék, ha nem a földműves szövet­kezeteké, és a földhözjuttatottaké lennének, (Babody János (kg):^ Nem is lesznek!) miért ezen keresztül akarják a földbirtokreformot likvidálni. (Ellentmondások a kisgazdapárton.) így kell ennek lennie, mert szövetkezetellenes hangulat van ebben az országban. (Felkiáltások a kisgazdapárton: Ez nem áll!) Földművésször vetkezet-ellenes hangulat van és nagyon sokan szeretnék, ha még a fÖldJhözjuttatottak is meg­szöknének földjükről. (Babody János (kg): Kolhoszba viszik őket! — Egy hanq a kisgaz­dapárton: Alszö vetkezetek!)'"

Next

/
Thumbnails
Contents