Nemzetgyűlési napló, 1945. III. kötet • 1946. augusztus 13. - 1946. október 4.

Ülésnapok - 1945-55

271 A nemzetgyűlés 55. ülése 1H6. évi augusztus hó 27-én, kedden. 272 selő. kisgazdapárt vezetősége békeelőkészítő pártértekezletet /tartott, ahol elhatározták, hogy a magyar nemzetnek ezeket a kívánsá­gait a nagyhatalmiak elé terjesztik. Ezt meg­előzően tudomásom szerint a kommunista ""párt és a szociáldemokrata párt egyes vezetői annak a felfogásuknak adtuk kifejezést, amint ezt népgyűléseken és sajtóorgánumokban 'is hangoztatták, hogy Magyarország mint a há­borúban'aránylag legbűnösebb csatlósállam nem terjesztheti elő területi igényeiket. (Kár­páti Antal (szd): Ezt nem mi mondottuk, ha­nem a külföld!) Nem akarnám a mélyen tisz­telt közbeszóló úrra, aki nyilván nem újság­olvasó, ráolvasni azokat az idézeteket, amelye­ket munkáspárti vezető férfiak ebben a vo­natkozásban a külföldet^ jóval túllicitálva' ránik olvasit'ak. (Marosiam György (md) : Tes­sék csak^ felolviasni! — Apró Antal (kp): Nem srógyelüük! Az igiazságolt miondijuk!, — Maro­sán György, (szd): Huszonöt évig úgy is a nyafeunfcha vairrták, hogy íai háborút mi vélsz,-. tettük el.) Azt mlomidotiták, hogy nemi laikarunik területi jglélayiekeit táma|sizlt|airii, .'. . (Stühmerné Oberseha'U Ilma (msz) — Marosán ' György fe'Oé: Mondja,, matga magyar, v'aigy pártiéin-. íber? — Zaj és felháborodás a munkáspá^ok soraiban. — Marosán György (szid): Ülyail jmagyar1 vagyok, mint maga! — Ratkó Anna (kp) : Különb' magyar, nniimt maga. — Maró1 sán1 György (szid): ^üHntWné Ober schall . Fw,a felé: Ne tanítisiai iái SKoe-iáliftta munlklás­eágolt' miagyarságra! — Stühmerné OberschaK Ilmia (msz): Kizárólag cisiak Marosán kép vi­selő úri 't)ajnít)h]alti? — Miarosám öyörgjy (szd); Ne éljen visisziai avviall, hogy nő! —'Kárpáti Antal (sízid): A legnehezehib idokbeni megmu­tattuk, hogy milyen magyarok vagyunk, itt, mlairiaiditulnik, helytállítunSk. nem szöktünk meg: a velsaély óráiban! — Négy zaj. Az ^nök cs&nget. *— Marosán György (szd) : Tanítsa meg aíz airisiztioktrata iviafdléikoikat magyarságra^ — Ratkó Anna (kp) : Sokkal különb magya­rok vagyunk magánál, a történelem, bizonyítja be. — Stühmerné Oberschall Ilma (msz): Majd a. tiörténelérni állapi tjiai- meg! — Ratkó • Anína (kp): A történelemi hizoinyította be!) \ Örömmel tölti el, hogy annyira miegyálto­ziotti az ido, hogy éppeni .arról az oldalról, (a iwumkáspayfí'ok felé niulaf) ahol nemi yioltlaik ilyen érzékenyeik ebben a kérdésben, most már feihábiocrodássail veszik tudomásul,' amit, • akfcor anloíidottiak. — (Apró Antal (kp).: Va­ló'tl'am* aimit mond!) éls megváltoziáüták pár hónappal .azelőtti állásíponitjukat. (Marosán György (sad): Legyen már vége annak,., hogy kétséghevonrják magyarságunkat. — Zaj.) Itt. vatn Sujyok Dezső esete. Három hónalppal ez­elßtifc önöki miég felelőtlen beszédnek n evezték azt, amit mondott, (Zaj.) Mi már három hó­nappal eizelőtt is azt mondottuk, hogy helyes i besród volt. (Apró Antal (kp) : Felelőtlen is volt az a beszéd!) Azt mondották akkor bu-Lyok Dezső miegftyil'altklozásaira, hogy nem: le­lheti ilyeini igényeket, támasztani, mert ezek ellenkeznek a demokráciával és é jószoimszédr viszonnyall. ' ' , • A kisgazdapárt egyik nemzetgyűlési kép­viselője szóvátette itt,200 hogy M agy a,rouí zugnak idejekorán elő 'kellene terjesztenie a maga kí­vánságait; ez a képviselő az akkor még kis­gazdapárti Sulyok Dezső vplt, akinek kijelen­tését — azt az igen szerény követelését, ame­lyet szerintem minden jóérzésű magyar em­bernek vallania kellett, hogy a magyar több­ségű területek az önrendelkezési, jognál fogva, az Atlanti Charta elveinél és általában han­goztatott erkölcsi elveknél fogva 'ide vissza­csatoltassanak — a legélesebb ellenzéssel fo­gadták, (Apró Antal (kp):, Nem -így van!) sőt olyan kijelentés is hangzott el: felelős állam­férfi szájából, f hogy èz a beszéd felelőtlen volt; az ß. beszéd, amelynek alapján külügymi­niszterünk —r a hála Istennek megváltozott, némileg -javuló álláspont folytán — most már területi igényeket is támaszt, 22.000 négyzet­kilométer erejéig. ' Álláspontja tehát igenis győzött és kiderült, hogy a felelőtlen beszéd­ből felelős beszéd lett. (Apró Aníal (kp): Nem . Sulyok álláspontja ez, ne is bizonyítsa itt! — Zaj.) Sajnos, nem tudok az elfogultságnak arra a fokára helyezkedni, hogy valami azért nem jó, valami azért helytelen, mert az egy más pártból. Sulyok Dezsőtől hangzik el. Amennyiben helyesét mondanak valamelyik oldalon, minden jó magyar embernek köteles­sége a támogatás, amint hálás elismeréssel fogadja minden magyar ember a kommunista pártnak és a szociáldemokrata pártnak az utolsó időben kiadott kiáltványait.201 (Marosán György jszd): Ml az, hogy utolsó időben? Hét­ven év óta, mióta ez a párt van. nài magyarok vagyunk, legfeljebb Ferenc Jóskának meg Horthynak nem .voltunk miagyárok! — Erőss János (kg): Jó: lett volna, ha1938—39-ben is ézjt mondta volna'Marosán képviselő úr!302 — Az elnök menget.) Sajnos, ezek a külpolitikai kérdések, ame­lyekben egy véleményen illett volna lenni, a belpolitikában is éreztetik hatásukat. f {Maro­sán György (szd): A mi magyarságunkat nem v vonbätSa itt kétségbe senki! — Zaj]és közbe­szólások a munkáspártok soraiban. — Erőss János (kg): így kellett volna megmondani akkor is! Előbb kellett volna!) ' (Az elnöki széket 12 óra 5 perckor Varga Béla foglalja el.) ; Sulyok Dezső ; beszéde után kivitték töme­geiket az utcára, hatalmas tüntetéseket ren­deztek^203 • (Nagy -zaj.. — Marosárt György (szd): Ne rajtunk reklamalják ^aí trianoni Mar gyarorsizágot! — Az elnök csenget) és mi emlékszünk arra, hogy éppen ezen idézett ' megnyilatkozás után volt az*a nagy' tüntetés, amelynek nyomása alatt kényszerült a kis­gazdapárt arra, hogy egyik, vezető'tagját, az akkoriban n még miniszterelnöknek jelölt Su­lyok Dezsőt a pártból kizárja, mert.hiszen—* mint a sajtóorkeszter közvetítette — egy ilyen soviniszta, irredenta, félfasiszta, reakciós és egyéb jelzőkkel illetett vezető természetesen^ nem lehet az ilyen' engedékeny békecélo'kat képviselő koalíció pártjában. (Erőss János (kg) : Itt a tévedés, • hogy nem a békecélok i miatt- zárták ki!) A baloldal sajtója hadjáratot indított Su­lyok Dezső ellen, és azt'írta róla, hogy az ilyen megnyilatkozások nem javítják a jó­.szomszédi viszonyt és az európai békét is ve­szélyeztetik. De nemcsak Sulyok Dezsőt tá­madták ezzel kapcsolatban, hanem támadták egy másik koalíciós párt egyik Vezetőjét/ Kovács Imrét is, annak a pártnak egyik ve­zetőjét, amelynekumásik vezetője, Veres Péter résztvett ebben a bizonyos tüntető felvonu­• lásban és é népgyűlés egyik szónoka is volt. ,N- Ezekutáu a kisgazdapárt a belső béke helyre­állítása és a koalíció fenntartása érdekében, tehát kényszerítő körülmények folytán — úgylátszik — elállt attól, hogy a magyar béke­célokat akkor, "amikor ez a kérdés felyettetett, a inagvar nemzet kívánságainak és érdekei­(

Next

/
Thumbnails
Contents