Nemzetgyűlési napló, 1945. II. kötet • 1946. május 10. - 1946. augusztus 9.

Ülésnapok - 1945-36

16,3 A nemzetgyűlés 36. ülése 19Í6 sánál, 1944 október 15iko után arra készültek az ellenállási mozgalom és a Magyar Front vezetői, hogy katonai vezetés alatt BudJapastat felszabadítják. A cél tehát: minél előbb szervezett századnak fedőalakulatokba való bevonul tatása, hogy így fegyverhez jutva adott pillanatban résen álljamak és a kapott parancsot teljesítsék. A magyar diákok szabadságfrontja, amely akkor a hét ellenálUási diákmozgalmat a Magyar Front parancsára egyesítette és összefogta, éppen úgy a szocialista, minit -a, polgári ellenállási mozgalmakat, egyik részlegét a Görgey-századba vonultatta be, annak Szent király i-üteai különítményébe. Ebbe a századba később tíz munkaszolgálatos zsidó fiu is bevonult» akik októbertől kezdődőiéig egészein november végéig benn voltak a században. November végén azonban a Gestapo és a defenzív osztály őket üh&lászta a százaidból. További sorsuk mindenki előtt ismeretes. A század így lassanként felhívta magára a defenzív osztály figyelmét, annál is inkább, mert a század környékén este kijáró készültségek és kinnlévő emberek, egyes kisebb csoportok, német tankokat robbantottak. A szálak idevezettek. Az ellenállási mozgalom és a Görgey-század tíz legkiválóbb vezetőemberét december 4-én a Gestapo felrendelte, amikor a Magyar ^ Front utasítására dolgozó Mikó Zoltán vezérkari százados egy antedatált parancsot adott ki azzal, hogy az egész század készüljön és azonnal menjen Nagy-Börzsönybe. Ekkor kezdődött meg a század szervezett és illegális harca. Az élelmezési nehézségek miatt a század két részre szakadt. Az egyik., körülbelül 40 fő,. Kelemen Béla zászlós vezetésiével egy tanyába vonult, ahol egy bevonuló magyar század fasiszta beállítottságú tisztjeit éjszaka elfogta és a legénységgel együtt a Vörös Hadsereghez állott át. A másik, a nagyobb csoport, amely körülbelül 70 főből állt, dr. Csohány Endre hadnagy vezetésével Nagy-Börzsönyben december 23-án felvette a kapcsolatot a Vörös Hadsereg embereivel, de még ideát maradt és a Vörös Hadseregnek az 57. német páncélos hadosztály ellen akkor meginduló támadásában résztvett. Erről azonban ne beszéljek én, hanem beszéljen a Nazarov orosz őrnagy, hírszerző parancsnok áltaíl kiállított és hiteles fordításban kezeim közt lévő igazolvány, amelyet három példányban, pecséttel ellátva adott ki a század embereinek. (Halljuk! Halljuk!) Az igazolvány szövege szószerint a következő — (olvassa): »Kiadatott az itt jelenlévő katonai és diákcsoportnak, 68 fő, beleértve a két tisztet: dr. Csohány Endre hadnagy parancsnokot és Nagy Károly zászlóst is, akik segítséget nyújtottak a fasisztaellenes harcban. Szocialista, demokrata, antifasiszta, stb. embereik hazafifas érzelmeiktől indíttatva ajánlkoztak, hogy a mi hadseregünkben, mint felderítők működnek Szálasi és német cinkosai ellen. 1944 december 17-én és 18-án Vámosmik óláról járőrcsapatokiban szivárogtak át a németorosz vonalakon, értékes adatokat szolgáltatva a német hadsereg tevékenységéről, melyek a VÍII. és II. páncélos hadosztály keretein belül működtek. Ezek után 18-tól 27-ig 10—15-ös csoportokban, 5—10 orosz felderítővel nehéz felderítő feladatokat hajtottak végre páncélosok csoportosulásáról és tartalekerokrol, majd elfogtak és hozzánk áthoztak német tiszteket és katonákat. évi május hó 22-én,. szerdán. 1^4 Megállapították, hogy az ipolypásztói nagy Ipoly-hidat a németek robbantásra, előkészítették és hogy az milyen erős német őrizet alatt álL Éjszaka, leple alatt egy csoportjuk a mi felderítő csoportunkkal együtt elvágta a gyújtózsinórokat, valamint a távbeszélő vezetékeket* amelyek az, 57. német páncélos hadosztállyal való összeköttetést biztosították. Márianosztrán drótkötélpályát rongáltak meg, hogy meglakadályozzák gépeknek Németországba való szállítását. Feladataikat pontosan, lelkiismeretesen végezték és nagy kezdeményező készségről tettek tanúságot. A mi osapiatainktól elmenőben kijelentették, hogy tovább akarnak küzdeni a Vörös Hadsereg oldalán Magyarország felszabadításáért és jelentkeznek a Magyar Felszabadító Bizottságnál Debrecenben. Nagy-Börzsöny, 1944 december 28. — Nazarov s. k. őrnagy.« 1945 január első napjaiban, mivel szervezetszerűen a Vörös Hadseregbe nem tudtak ' betagolódni, útnak bocsátották őket Debrecen felé, hogy ott a Magyar Nemzeti Hadseregben folytassák további harcaikat. Útközben több orosz alakulattal találkoztak, amelyek közül az egyik a Nazarov-dokumentum ellenére hadifogolyként kezelte a csoport tagjait és a jászberényi fogolytáborba küldte őket. Innen még kiszabadultak volna, azonban a jászberényi fogolytáborban lévő fasiszta tiszteiknek — akik a tábor parancsnokai voltak — az azóta szerzett értesülésünk szerint nem volt szívügyük, hogy egy partizánmozgalmi század került a táborba és rögtön január w

22-én az ellső vonatba bepakolták őket és mielőtt igazolásuk megtörtént volna, elindították őket Foksániba. (Felkiáltások: Hallatlan!) Mondom, Foksániba kerültefk, ahol a náluk lévő Nazaarov-igazolvány alapján n az ottani orosz parancsnokok a tábor vezetőivé tették őket és ott más nemzetiségbeli, főleg szlovák és cseh partizánokkal együtt a tábor műsorellátását, szórakoztatását és egyebeket végeztek. Innen 1945 május közepén állítólag kiképzés céljából Moszkva felé indították őket útba. A csoport előbb Tula, majd pedig Bigicsevo helységben volt. Az utolsó hír dr. Csohány Endre hadnagytól és Nagy Károly zászlóstól a Vöröskereszt útján Moszkva 307számú megjelölésével érkezett. 1945 május havában a Szövetséges Ellenőrző Bizottsághoz fordulták a diákellenállási mozgalom vezetői: magyar- és orosznyelvű kérvényt nyújtottak be a magyar külügyminisztériumon keresztül. Ezt f a kérvényt, amely nyolcvan magvar partizán kiszabadíij'isát kérte, Tiídy; Zoltán, Rákosi Mátyás és Sziakasits Árpád írta alá. ígéretet kaptunk arra, hogy a század emberei hazajönnek, a századból azonban mindezideig csak a 18 éven aluliak és a nem magyarországi, hanem utódállambeli illetőségűek tértek baza. A századnak a Nagy-Börzsönyben folytatott harcaiban hét hősi halottja volt, a későbbiek folyamán a foksáni táborban még hárman haltak meg. Ennyi a század eddigi vesztesége. Bizonyos vagyok benne, hogyha t a magyar kormány, illetőleg a külügyminiszter úr a magyar kormányon keresztül a Szovjetuniónál közbelép, hogy a Görgey-század em^ bérei hazakerüljenek, akkor ezek elsők lesz-