Nemzetgyűlési napló, 1945. II. kötet • 1946. május 10. - 1946. augusztus 9.

Ülésnapok - 1945-50

937 A nemzetgyűlés 50. ülése 1916. nak komolyan végigtanulmányozniuk nem lehetett. Pedig nem lenne érdektelen tudni azt, hogy Magyarországon 1943-ban, vagy akár 1944-ben a különböző energiatípusokból mennyi állt a gazdasági élet rendelkezésére; mennyi volt az emberi, az állati energia, mennyi volt a hőenergia, a kémiai energia, mennyi volt a rendelkezésre álló villamosenergia, mennyi volt a vizekben fekvő potenciális energia és mennyi a kinetikai energia

1

? Ezekre vonatkozóan semmiféle tájékoztatásunk nines. Pedis: érdekes lenne tudni azt. hogy ezekből külön-külön mennyi maradt meg, ezek milyen viszonyban vannak egymáshoz és mennyi áll most belőlük a magyar gazdasági élet rendelkezésére, amit a talpraállításhöz igénybe lehet venni. Ezeknek az adatoknak ismerete nélkül, ezeknek a valóban rendelkezésre álló energiáknak szolgálatba állítása nélkül a gazdasági talpraállás nem következhetik be. Közvetlen a felszabadulás után, minthogy a yillamosenergiafejlesztő telének, még ha meg sem sérültek, majdnem mind üzemen kívül állottak, üzemképtelenek voltak, minthogy mondhatni minden gyárunk is üzemiképtelen volt, egyedül csak az emberi erőben lévő energiát lehetett felhasználni arra, hogy a feltápászkodás megkezdődjék. Az ipari munkásság hősies, heroikus munkát végzett akikor, amikor odaállt, hogy fizikai erejével, amelyet még az állati erő sem tudott támogatni, — hozzáfogjon a gyárak helyreállításához és különösen; az, energiatelepek rendbehozatalához. Meg kell állapítanom azonban azt is, hogy később, már az 1945. év nyara felé, hiba történt, mégpedig a kormányzat részéről, mert akkor rendelkezésre állt igen sok emberi energia, Meg is kísérelték ezt megszervezni, azonban munka helyett fizetés lett belőle. Az országban tíz- és tízezer munkabíró fiatalember állott rendelkezésre, akiket be lehetett volna állítani a termelésnek azokra a pontjaira, ahol a munkát meg kellett indítani, tehát a szénbányászathoz, az utak helyreállításához, a romok eltakarításához. Mindez azonban nem történt meg. Ezzel szemben mit láttunk? Budapest példáját hozom fel. A Teleki-tér, a Garay-tér és az utcák tele voltak olyan emberekkel, akik gazdaságilag nem hasznos, hanem egyenesen káros tevékenységet folytattak. Amint említettem, legfontosabb kérdés az energiahordozóik kérdése. Itt foglalkoznom kell objektíve, minden támadó él nélkül, azzal a kérdéssel, vájjon a szénbányászat terén megtörtént-e minden, .aminek meg kellett volna történnie. Ha a statisztikát vizsgáljuk, azt látjuk, hogy a kezdeti emelkedés után stagnálás, majd-' pedig 1945 őszére még egy olyan fokú visszafejlődés következett be, hogy a budapesti _ villamosforgalmat, ha nem is leállítani, de igen erősen, igen nagy mérvben korlátozni kellett. Ha — amint említettem — az emberi erőben lévő energiát a kormány mozgósította volna, ez semmi körülmények: között sem következett volna be, mert a magyar széntermelés^ az, utóbbi években igen nagy emelkedést mutatott, erről a szintről visszaesett ugyan, de e felé a magas szint felé a lépések megtehetők lettek volna. Amikor ugyanis elveszítettük a régi határokait, Magyarország velük együtt elveszített majdnem 1,700.000 lóerőnyi vizierőt is. Maradt mindössze 0.16 millió lóerőnyi vizierŐ, de olyan kis

: nyomású, hogy azt gazdaságosan kihasználni nem lehetett. Magyarország kénytelen volt ráévi augusztus hó 9-én, pénteken. 938 térni a szénbányászat forszírozására. Ez be is következett. A háború kezdetétől 1942-ig 117 millió pengőt invesztáltak a szénbányászat emelésére, holott már 19394>en a csonkaország szénbányászata ie jóval felülmúlta Nagymagyarország 1913. évi rekordtermelését, amely 130 millió métermázsa volt. 1943 után a fejlődés továbbment, úgyhogy közvetlenül az öszszeomlás előtt, tehát 1944-ben, az összes bányáezás mennyisége 120 millió imétermázsát tett ki. Tudjuk, súlyos okai voltak annak, hogy a széntermelésnek, 1945-ben vissza kellett esnie. Két számot idézek. A nemrég megjelent közgazdasági lapból veszem ezeket. Ha a számok nem lennének teljesen pontosak, a felelősség ennek a lapnak a szerkesztőit terheli. Megállapítja a lap, hogy 1938 júliusában 35.000 bányász dolgozott és mintegy 8 millió métermázsa, ezzel szemben 1945 júliusában. 45.000 bányász mintegy 5 millió métermázsa szenet termelt. V Ha éhből kiszámítjuk az effektust, megállapíthatjuk, hogy a munkateljesítmény éppen a felére vissza. Nagyon jól tudjuk, hogy ennek ellátási okai is voltak, rá kell azonban mutatnom, igen objektíven, arra is, hogy nemcsak ellátási, hanem egyéb okai is voltak. A munkafegyelmet nemcsak ezen ,a téren, de minden téren vissza kell állítani. Az 1945-ös és még ma is jelentkező állapotoknak meg ^kell szünniök, mert ezek megváltoztatása nélkül, hozhatunk mi akármilyen jó törvényt, elláthatjuk a munkásokat akármilyen jól, állhat Magyarországon akármennyi energiaihordozó rendelkezésre, a talpraállás nem fog bekövetkezni és ez a törvény sem fogja elérni célját. Mint említettem, Magyarországon két olyan energiahordozó van, amelyre különösen számíthatunk s amelyből előállíthatjuk, kifejleszthetjük azt az energiát, amely a legjelentősebb munkát el tudja végezni gazdasági talpraállításunkban. Ez az energia a villamos energia, a mód pedig, ahogyan el tudja végezni a inunkat, az ország villamosítása, elektrifikációja. Miért ez a legalkalmasabb, a legmegfelelőbb energia? Azért, mert ezt az energiát vezetékkel el lehet vinni a legeldugottabb faluba, a legkisebb műhelybe, be leihet állítani a termelésbe a legszerényebb gazdasági ponton is, ezt egységessé, olcsóvá lehet tenni, mondhatni olyanná leihet tenni, mint a levegőt vagy a vizet. A levegőért még nem kell fizetni, a vízért a városokban kell. De el lehet érni azt a helyzetet, amikor azért, amit úgy kaphat a fogyasztó, mint az előbb említetteket, csak a legcsekélyebb összeget kell majd ellenértékként fizetni. A kérdés az, hogyan kívánták á célt Magyarországon eddig elérni és hogyan érték el tényleg külföldön. Ezért először foglalkozni fogok a külföldi módszerekikel, azután áttértek a magyar módszerre. Mielőtt • azonban ezt megkezdeném, be kell történelmileg is vezetnem a kérdést. A villany voltaképpen a kilencvenes években jelent meg általánosabban és kezdetben csak világításra használták. Akkor fényűzésnek tekintették a villany használatát. A közületek; az előállításba nem avatkoztak be. Engedélyezési rendszer alapjián állították^ fel a. fejlesztő telepeket. Az engedélyezésnél lényegében csak azzal törődtek, hogy a vezetékeket miként és merre vezetik, hogy a közület is megkapja az utcavilágítást és hogy az idő elteltével a közületre háruljon át a létesített mű. Tőkét könynyű volt találni a létesítéshez, mert a vállal-