Nemzetgyűlési napló, 1945. II. kötet • 1946. május 10. - 1946. augusztus 9.
Ülésnapok - 1945-46
721 A nemzetgyűlés i6. ülése 19Â6. ét rendelkezést már nem tartalmaznak, mert magánjogunk alapvető elveiből következik, hogy a magánjogi szerződéssel vállalt munka abbahagyása vagy nemi teljesítése csak magánjogi, így kártérítési stb. következménnyel járhat, de semmiesetre sem vonhalt maga után olyan hatósági intézkedést, amely a munkavállalót közvetlenül kényszeríthetné a munka elvégzésére és így tulajdonképpen a munkavállalók egyéni szabadságát sértené. De lehetővé teszik a felsorolt jogszabályok azt is, hogy a mezőgazdasági munkavállalók ellen a magán jogi szerződéssel vállalt munka megkezdésének vagy folytatásának magtagad 3. S cl 5 illetőleg a vállalt munka nemteljesítése vagy nem kellő teljesítése miatt bűnvádi eljárás indíttassák. Ezek a rendelkezések is mélyen sértik az általános_ magánjogi elveket, de különösen sértik a jogegyenlőséget, mert »az ipari munkavállalóknál lényegesen hátrányosabb helyzetbe szorítják a mezőgazdasági munkavállalókat^ másrészt pedis: ellentétben állanak egész jogrendszerünkkel. A javatsolt törvény által hatályon kívül helyezni kívánt rendelkezések tarthatatlansásra különösen akkor tűnik ki, ha egy pillantást vetünk azokra a rendelkezésekre, amelyek sértik az emberi méltóságot. Az imént felsorolt törvényekben olyan rendelkezéseket találunk, amelyek szerint például a cseléd köteles _ társainak hűtlenségét gazdájának feljelenteni, tehát denunciálni; a cseléd a gazda panaszait tisztelettel és megadással tartozik fogadni; a gazda a cselédjét megdorgálhatja, sőt fizetéselvonással is büntetheti. Szinte hihetetlen, hogy jogrendszerünket mindeddig ilyen jogszabályok éktelen íthették és csak a, nagybirtokrendszer mérhetetleni hatalmi vágyával magyarázható, hogy kínosan őrködött az ilyen, a munkavállalók egyéni szabadságát, jogegyenlőségét és emberi méltósá» gát sértő jogszabályok fenntartása felett. Természetes, hogy a nagybirtokrendszer megszüntetésével együtt kell járnia e jogszabályok hatályon kívül helyezésének is. A törvényjavaslat •• általánosságban kimondja, hogy az ilyen jogszabályok hatályukat vesztik és csak példaképpen sorolja fel az említett egyes törvényeket. Kétségtelen, hogy helyesebb lenne a mezőgazdasági munkavállalók jogszabályainak és jogviszonyainak teljesen új alapon és a modern kívánalmaknak megfelelő módon való rendezése, amelynek során megtörténnék ezeknek^ a sérelmes rendelkezéseknek a hatályon kívül helyezése is. Meg kell azonban fontolnunk, hoigy munkajogi viszonyaink most vannak kialakulóban és a minisztériumban már készül az új munkajogi kódex, a munka törvénykönyve, amely a munkavállalók minden kategóriájának jogviszonyait egységesen fogja szabályozni és rendezni. • . ' tEnnek a törvénykönyvnek elkészítése nagy körültekintést és alapos előkészületeket r igényel. Amíg a munka törvénykönyve elkészül, addig sem tartható fenn az a helyzet, hogy a demokratikus Magyarország törvényeit ilyen antiszociális és embertelen rendelkezések tor* zítsák el. Ezért vált mintegy ideiglenes intézkedésként szükségessé, hogy a múlt bűneit megbélyegzendő, már most elégtételt adjunk a mezőgazdasági munkavállalóknak azzal, hogy az őket sértő jogszabályokat hatályon kívül helyezzük. Meggyőződésem^ hogy. ez a NEMZETGYŰLÉSI NAPLÓ II. n augusztus hó ï-én, csütörtökön. 722 *• törvényjavaslat a magyar társadalom minden rétegjének osztatlan helyeslésével találkozik és példázása lesz annak a szándéknak, amely a nemzetgyűlést a magyar viszonyok egyre nagy obbf okú demokratizálására és igazságos szociális állapot megteremtésére vezeti. Elnök: Szólásra következik Szeder Ferenc képviselő úr. Szeder Ferenc (szd): T. Nemzetgyűlési (Taps a kisgazdapárt soraiban.) Szerettem volna, ha itt, efelett a néhány törvény felett, amelyeknek a törvényjavaslat csak egyes rendelkezéseit helyezi' hatályon kívül, halotti beszédeit _ mondhattunk volna. Ez a jogalkotás ugyanis most, amikor az ember végignézi, úgy fest, mintha a kriptából húzták volna elő ezeket a törvényalkotásokat, mert vallom, hogy amikor ezt a törvényt megalkották, akkor is erőszakoltan lehetett beilleszteni jogrendszerünkbe és a legkevésbbé sem lehet, még ezeknek a törvényjavaslatban említett szakaszoknak törlésével sem olyanoknak tekinteni ezeket a törvényeket, amelyek most már valahogyan beillenének a mostani kialakult j ogrend szerünkbe. Annakidején, amikor megkezdődött ez a jogalkotási sorozat az 1898:11. tc-kel, ^joggal neveztük ezt a törvényt rabszolgatörvénynek, mert 1848 után ezzel olyan jogalkotás ;• vette kezdeltét a mezőgazdasági munkásság, és az ezzel kapcsolatos munkálati ágak kérdéseinek szabályozására, amely az embert felháborította és mélyen beletaposott az emberi önérzetbe. Ez a törvény nemcsak azt a meglévő osztályuralmait juttatta kifejezésre, amely a nagybirtokrendszerből adódott, amely politikai és gazdasági hatalmánál fogva az egész politikai életben uralkodott, hanem ezen túlmenően még olyan szélső osztályuralmi gazdasági es politikai rendszerit is juttatott kifejezésre, amely ezekben a törvényalkotásokiban arra törekedett, hogy a történelem kerekét visszahajtsa, mint ahogyan azutáni volt idő, amikor elhangzoltt, — Budapesten is elhangozhatott—'. hogy a legnagyobb reakciót jelentette a magyar történelemiben az, amikor ai magyar jobbágyság felszabadult. A ^ jobbáigyság. a komisz jobbágyság szelleme áradt ezekből a törvényalkotásokból, hiszen az előadó úr is említette előadói beszédében a oseléditörvény ama részét, mely szerint a cselédet spicliszolgálatra is felhasználhatták, a cselédet megdorgálhatták, megfenyíthették ennek a törvénynek alapján, de a .mezőgazdasági munkások jogviszonyait sza.bályozó 1898:11. ítc. is merőben szembehelyezkedett a mezőgazdasági munkások közt akkor már kiialakult jogrendszerrel mind a, szerződések megkötésénél, Blind .a • munkaidőnél, mind a munkások szociálpolitikai viszonyiainái, stb. Szaíbad egyezkedés tárgya ugyan a mezőgazdasági munkások munkabérmegállaH podása a munkaadó és a munkás között, ám nekem ez a szabad megállapodás •eszembe juttatja az Analtole France által nagyszerűen jellemzett azt az egyenlőséget, hogy a koldusnak és a gazdagnak is egyformán joga a híd alatt hálni. 285 Ez nagyban hasonlít a mezőgazdasági munkások szabad egyezkedésére. Miért? ' Azért, meri a mezőgazdasági munkásoknak nagyon rosszul ment, nemcsak moslt, hanem ezekben az időkben is, hiszen ezt a törvényalkotást az 1897-es aratósztrájk indította meg, azzal a szándékkal, hogy a mezőgazda-