Nemzetgyűlési napló, 1945. II. kötet • 1946. május 10. - 1946. augusztus 9.
Ülésnapok - 1945-46
715 A nemzetgyűlés 46. ülése 1946. évi feott magával vinni: egy hálóinget, egy darab kenyeret, meg borotvafelszerelést, mindeneseire sem dinamitot, sem kézigránátot, sem egyebet, (Derültség a kisgazdapárt oldalán.) amire valószínűleg gondolt Herpay Sándor nyiregyházi rendőrkapitány úr. Ha egy jószándékú, kötelességteljesítő rendőr nem ismeri a mentelmi jog Rendelkezéseit, (Sári Ignác (kg): Most tanították ki őket!) ha túlbuzgóságból teszi ezt, akkor azt mondom, hogy? rendiben van, nézze meg és figyelmeztetem, kioktatom, hogy ehhez nincs joga, majd kérdezze meg saját fellebhvalóját, rá kell azonban mutatnom, igen t. Nemzetgyűlés, ennek .az 'ügynek hátterére, mert akkor válik ez az eset súlyossá, ha az igen t. Nemzetgyűlés megtudja, ki folytatja ellenem ezt a hajszát, húszesztendős koromtól próbálván felgöngyölíteni a multamat, és így szekírozni az embert a munkájában. Múltkori interpellációmban már jeleztem, hogy ért nemzetgyűlési képviselői mivoltamban másik hat képviselőtársammal együtt, tehát a szabolcsi független kisgazdapárti képvr sel ők, nyílt levelet intéztünk a belüfirymiiíi's^ter úrhoz és abban megmutattuk azokat a visszaéléseket, amelyeket a rendőrkapitány elkövetett. Ezek között kidomborítottuk a nyirtassi esetet azért, mert a rendőr főhadnagy egy ártatlan felvonulásból ós a? abbéi keleike^Btí falusi verekedésből mindenáron pogromot akart nyalkába varrni a kisgazdapártnak. (Zaj a kisgazdapárt oldalán.) A főkapitányt én figyelmeztettem, hogy az alispán útján eskü alatt kihallgatott tanukkal — a zsidókat is kihallgatták — bizonyítottuk már, hogy ott nem történt TTysTor^p^'ulet, r!r ^ bes^é'ihf' n- n r> víxtj ez a lelkileg eltorzult ember, ez a hibás ember, mindedképpen csak azt hajtogatta, hogy pogrom és pogrom volt és ő mar nem tür fcfeavatkozást. Leadta jelentését, ennek nyomán & fővárosi lapokban megjelent ,a nyirtassi pogrom híre, sőt külföldön is megjelenít — egy újság, a Narodna Odbrana a birtokomban is van, — hogy a kisgazdapárt ' lovasosztagai pogromot intéztek a zsidók ellen és a kommunistapárt ellen, (Felkiáltások a kisgazdapárt soraiban: Szégyen! -— Esztert ás György (ke:): Ez hazaárulás!) haláleset volt és rengeteg sebesült: (Pfeiffer Zoltán államtitkár; Ez r a Révai úr fejlett sajtó technika ja! — Orbán László (kp): Es amikor maguk a katolikusok legyilkolásáról beszélnek? Az semmi? — Révész József (kp) : A nyilasszabadító államtitkár jobb ha hallgat! — Az elnök csenget.) Igen t Nemzetgyűlés! Amikor megjelent a mi nyalt levelünk a belügyminiszterhez, akkor már'a fővárosi lapokban is megjelentek azok a hírek, hogy progrom volt. Mi igenis hazafiúi és képviselői kötelességünket teljesítettük azzal, hogy a nyilvánosságra hoztuk ezeket a -dolgokat, (ügy van! a Kisgazdapárt oldalán.) • Azóta megtörtént a kivizsgálás. Minden adat, amelyet mi közöltünk a nyilvánossággal, pontosan, beigazolódott. (Révai József (kp): A belügyminiszter mást mond!) Ez : zel szemben a főkapitány a helyén van, a mi lapunkat tiltották be, a mi szerkesztőinket csukták le. Most már tisztult a helyzet,^ mert ezek kiszabadultak az inteniálótáborból^ és rajtuk kívül- még 1 Ipo-plább 50 ember. Azért kértem én parlamenti bizottságot, hogy ezt az internálótábort vizsgálja felül. Elnök; (csenget): A képviselő urat figyelaugusztus hó 1-én, csütörtökön. 716 meztetem, hogy mentelmi jogának megsértését tartozik bejelenteni. Andrássy Dáir^l (kp-): Tudomásul veszem. Igen t. Nemzetgyűlés! Mentelmi jogom megsértésének különössége tehát az, nogy egy rendőrfőkapitány áll a háttérben, mert nyilván ^odavezetnek a szálak. Nagyon könnyű megállapítani, hogy tegnap hajnalban melyik rendőrjárőr volt kint, milyen iéïèntést tett, kinek tette és ki volt a Tendőri közeg, aki azt tartotta fontosnak, hogy táviratozzon vagy telefonáMon Sűd'anestríe, hofv a neniz * ^vur si képviselők bőröndjét vizsgálják meg. Könnyen megállapítható és előre bemondom a nemzetgyűlésnek, hogy a háttérben ott lesz a főkapitány, aki hideg terrort gyakorol ma is és tovább üldözi mindazokat, akik'az ÜH partum tagjai. (Jármay Gyula (kg): Ezt fedezi Rajk!) T. Nemzetgyűlés! En azt kérem, hogy ne sablonosán kezeljék ezt a kérdést^ mert akármelyik, párthoz tartozzék a képviselő, ha ez így megy tovább, egyik nap a kofferjét nyitíák fel.' m^k nan a laVá<=ó+ fo<r»jRÍr f ol1 m+a + ni és felrúgják a nemzetgyűlési képviselő mentelmi jogát. Ezt kivántam bejelenteni és kérem az igen t. Nemzetgyűlés pártfogását ai>hoz, hogy szabaduljon ez ia vármegye egy olyan lelkileg elferdült embernek a terroriától, aki or/riir-vent ViOZ é^oen 9 kornTrn-im'cí+qTÍrt'rí 1 !. (Ügy van! Ügy van! — Taps a kisgazdapárt oldalán. — Közbeszólás ugyanott: Levente-főötktPtq voltí — Zaj.) pi-növ« A w: M or, fáét a nemzetgyűlés a mentelmi bizottsághoz teszi át. Néme + hy Jenő képviselő úr személyes Tnegtámqdtatáíí vsszar't.ss'tása címén kért tőlem felszólalásra engedélyt. A képviselő "úrnak a felszólalásra az engedélyt a házszabályok 86. §-a alapján megadtam. A képv'selő urat illeti ' a szó. (Halljuk! Halljuk!) A tegnapi interpellációk során a túlsó .oldalról személyemet sértő közbekiáltások hangzottak el. így Marosán, igen t. képviselőtársam (Egy hàng a kisgazdapárt soraiban: A parlamenti »Szabad ^zhi«\ 2ii ' 0 — Élénk derültség a kisgazdapárt oldalán.) »Hol vannaik a szabadalmak, melyeket kicsempésztek?« (Egy hang a kommunistapárt oldalán: Fején találta a szöget!), Justus igen tképviselőtársam a következőket montiot.«.. »Az Alkaloidáról beszéljen! M^ van a szabadalmakkal? Ezeket kicsempészték!« Révész Ferenc képviselőtársam: »Arról majd mi beszélünk!« Orbán igen 1 képviselőtársam: »Szeretnék már egy intemellíWát hallani är, AiVqloídár^ 1 '«: végül Justus Pál igen ffc. képviselőtársam: »Ezt a szabadalmat mikor viszi a külföldre képviselő úr?« Ugy hiszem, hogy a legkönnyebben Orbán . igen t. képviselőtársam közbeszólásával végezhetek. Közölhetem, hogy beírtam már az interpellációt az Alkaloidával kapcsolatosan. Ez azonban nem nekem. hm^m tálain a parlament egyik legponderáibilisabb képviselőjének lesz kellemetlen. {Derültség és -letfciauasok a kisgazdapárt soraiban: Halljuk! Halljuk!) Ezzel tehát végeztem. Elhangzott azután még közbeszólás formájában az is,, hogy bizonyos 200.000 dollárt síboltam volna ki külföldre, (Justus Pál (szd): ^0.000-et') vaerv 2*0.000«+ ^holts^ v* 1-*»* kí Isten neki, felmentem 300.000-re. (Derültség a szabadság pár on. — Justus Pál (szd): Nem