Nemzetgyűlési napló, 1945. II. kötet • 1946. május 10. - 1946. augusztus 9.

Ülésnapok - 1945-46

7 17 • .4 nemzetgyűlés 46. ülése 1946. évi tudom, hegy köziben még mi történt! Lehet, hogy közbein folytatódott! — Derültség a sgo­ciáldemokratapárton.) Hogy ezeknek a számoknak, tehát a 200.000, illetőleg 300.000 dollárnak, továbbá a szabadal­mak ^ kivitelének a személyemmel való össze­függését megértsék az urak, el kell monda­nom a következőket: Magyarországon az 1920-as évek végén egy egyszerű falusi gyógyszerész kitalálta a mód­iát annak, hogyan lehet a mákgubóból alka­loüdát, morfiumot, tehát altatószert, ópiumot — így is lehet nevezni —' előállítani. Hosszas küzdelmek után ez a gyár az 1930-as években prosperálni kezdett, méene­dig bizonyos Wendle* Miklós nevű úr vezér­igazgatósága alatt. Wendler Miklós intézkedé­sére: — az akkor illetékes hatóságok — a bel­ügyminisjztériuim, a honvédelmi minisztérium — hozzájárulásával, illetve rendeletére —- 550 kiló alkaloidát a bombázások elől Hegyes­halomra szállíttatott el. Nagyon nagy érték. Ugyanez az alkaloida, ahogy a front előre nyomult, Wendler Miklóssal együtt... (Justus Pál (sad): A front elől az is vonult előre.) — úgy van — a. front elől elvonult és amerikai megszállás alá került és állítólag ezt a meny­nyiséget ott az amerikai hatóságok 300.000 dollárért megvették. (Zaj a szociáldemokrata­párton.) Ez a 300.000 dollár nyilván az Alka­loida Gyár tulajldlona és nemcsak az Alka­loida, de a magyar közgazdaság szempontjából is nagyon fontos lenne, ha ezzel az összeggel a magyar gazdasági élet rendelkezhetnék. (Ugy van! XJgy van!) JÉn jártam Kovács Béla úrnál, amidőn föidmíveiésügyi miniszter volt, hogy tegye le­hetővé és tegyen meg mindent, hogy ez a pénz hazakerüljön, akár tenyészállatofk, akár gépek, akár pedig készpénz formájában. (Schiffer Pál (szd): Tett feljelentést Wendler ellen, hogy kisikkasztotlta a pénzt? ön az Al­kaloida ügyésze! Nem Kovács Béla feladata! Ezzel szemben kooperál Wendlerral, a sikkasz­tóval!) Méltóztassék megengedni, hogy én folytassam, tovább. Ennek kiszállítása 1944-nen történt, és a pénz vagv az áru most is rendelkezésre áll. (Schiffer Pál (szd) : Az # országnak kellene, hogy rendelkezésére álljon, nem Wendler Miklósnak!) Én az Alkaloidával 1945 őszén kerültem kapcsolatba» akkor, amikor ezt a vállalattot, mint a jühaklot a farkasok, úgy ; vették körül a fezőrök, hogy elvegyék a fel­találó özvegyének, Kabay Jánosnénak a kezé­ből a részvényekéit és megszerezzék a távollevő Wendler részvényeit is. És mivel én ezeket vé­dem, ezért érnek engem minden / oldalról tá­madások. A részleteket interpellációm során majd elmondom. Én az Alkaloidának sem igazgatósági tagja, (Schiffer Pál (szd): Most beszéljen a szabadalomról! Ausztriában ki állított fel gyá­rat?! Erről beszéljen!) sem pedig- részvénvese, sem ügyvezetés égi tagja, sem ügyésze nem vagyok. (Schiffer Pál (szd): Hát miije? — Jus­tus Pál (szd): önzetlen barátja) Én az Alka­loidától egyetlenegy filléüt fel nem vettem. (Közbeszólások a szociáldemokrata- és a kom­munistapárt oldaláról: Hát mije?) Meg fogom mondani, ha az urakban egy kis türelem van, mindenre'válaszolok. ' Amikor körüiólál­kodták az Alkaloidát, — és az ólálikodás most is folyik — hozzám jöttek védelemért és poli­tikai barátaim bennem látták azt a személyt,'aki augusztus hó 1-én, csütörtökön. 718 az Alkaloidát és az özvegyet meg tudja védeni, — és eddig meg is tudtam védeni — akkor- én vállaltam, hogy Wendler Miklós háborús távol­lévőnek (Révai József (kp): Gyáros! Nyuga­tos fasiszta! — Justus Pál (szd): Mi az, hogy »háborús távollevő«'? Hadifogoly?) árvaszéki­leg kirendelt gondnoka legyeik'. (Zaj a szociál* demokratapárt soraiban.) Igenis, én vagyok a gondnoka Wendler Miklós háborús távollévő­nek az árvaszék határozata alapján és mara­dok mindaddig, (Révai József (kp): A néme­tekhez menekült! Beszéljünk erről!) — annak ellenére, hogy az Elhagyott Javak ettől a tisztségtől, szeretne megfosztani — amíg rám ottan szükség lesz, akár tetszik ez Justus úr­nak, akár nem tetszik. (Révai József (kp): Most már értjük, miiért monidiotta, hogy jó he­lyen van az arany kint. Beleértette a WeiuUer aranyát is!) 284 Ami pedig a szabadalmakat illeti, tény az, hogy az Alkaloidának a szabadalmait... (Schiffer Pál (szd): Wendler kilopta!) Legyünk óvatosak, mert az Alkaloidának a szabadalma­kat át kellett adnia az iparügyi minisztérium­nak, az iparügyi minisztérium pedig jóvá­tétel formájában, tehát a jóvátétellel kapcso­latosan, a bennünket megszálló hatalomnak adta át. Amennyiben tehát kikerült külföldre a szabadalom, (Schiffer Pál (szd): Wendlev részvénytársaságot alakított Ausztriában. Ezt nem tudja? Miért nem erről beszél?) akkor ez törvényes úton, jóvátétel céljára került ki. (Schiffer Pál (szd): Ezt maga sem hiszi el!) Hogy ebből az országból más úton, törvényte­len úton a szabadalom nem került ki, ez fel­tétlenül biztos és ha kikerült volna, megvannak a törvényes útjai és módjai annak, hogy sza­badalombitorlás címén — há az ideje elérkezik — pert lehessen indítani. (Zaj a szociáldemo­kratapárton.) Igen, történik itt egy más oldalról szabadalombitorlás. Alaku'l már egy rész­vénytársaság, amely le akarja kopírozni ezt az eljárást, mert nagy fantáziát lát benne. (Felkiáltás-ok a szociáldemokratapárion: Ausztriában?) A részvénytársaság már meg is alakult (Justus Pál (szd h Ausztriában?) Nem, itt. Magyarországon. (Justus Pál (szd): És mi van az ausztriai gyárral? — Zaj. — Schiffer Pál (szd) : Magyarország nem érdekli magát! — Justus Pál (szd): Hol a dollár? — Az elnök csenget.) Meg kell állapítanom, hoery ezek az urak rólam tudva állítottak (Schiffer Pál (szd): Valóságot! Ez nem bűn!) valótlanságokat. Eze­ket én a leghatározottabb formában visszauta­sítom (Justus Pál (szd): Hol a dollár, hol a szabadalom, képviselő úr?) és ahhoz a mentali­táshoz mérem, amelyet én arról az • oldalról ál­landóan tapasztalok. (Schiffer Pál (szd): Na­gyon megtisztelő ránk. — Fülön Jőzfeef (kp): Zavaros ügv ez! — Justuis Pál (szd): Hol van a dollár és hol van a szabadalom? Arról be­széljen!) E nők: Marosán György képvisieiltő úr, mint a mentelmi bizottság előadója kíván je­lentést tenni. Marosán György (szd) előadó (olvassa): T. Nemzeitgyűlés! A nemzetgyűlés Vásár y István nemzetgyűlési képviselőt a nemzet­gyűlés 1946. évi július 31-én tartott ülésében tanúsított magatartása miatt a mentelmi bi­zottsághoz utasította, amiről az elnök a men­telmi bizottságot a házszabályok vonatkozó

Next

/
Thumbnails
Contents