Nemzetgyűlési napló, 1945. II. kötet • 1946. május 10. - 1946. augusztus 9.
Ülésnapok - 1945-43
531 A nemzetgyűlés 43. ülése 1946'. Micsoda emberek! Nem ilyen embereik valók a nemzetgyűlésbe!) Elnök: Szólásra következik 1 ? Hegyesi János jegyző; Eckhardt Sándor! Elnök: Eekbardt Sándor képviselő urait illeti a szó! (Vásáry István (msz) — Révész Ferenc felé: Komolyabbak valók a nemzetgyűlés házába!.— Dénes István (pk) — Révész Ferenc felé: Tisztelt képviselő úr, nem itt állok rendelkezésére, bogy bol van az én pártom. Nem itt szájjal. Gyerünk ki a nép ele. — Vásáry István (msz): Komolytalan gyerekek!) Eckhardt Sándor (dn): T. Nemzetgvülés! Az előttem szólott i képviselőtársaim világosan, bő részletezéssel, és kellő kritikával mérlegelték a minisztereklök ár é» társai nyugati útjának eredményeit. A magam, részéről és pártom, a deanokrata néppárt részéről nem mondhatnám» hogy túl nagy örömmel tölt el mindaz,, amit a beszámolóból békeikötési Mlátásainkra nézve megtudtunk. Tudomásul keuett vennünü belőle, hogy: a legyőzött államok között azt a kiváltságos helyzetet foglaljuk el, hogy bár a legjobb indulattal foglalkoznak velünk, — talán Németországot leszámítva — a legroszszabb békét készítik elő számunkra. Nagyon jól tudom, t. nemzetgyűlés, hogy ez a helyzet igen régi, súlyos hibák következménye az elmúlt megkótyagosodott rendszerek bűnös külpolitikájából és ostoba katonai viselkedéséből ered és bogy ezen a helyzeten egyegy, kissé elkésett dátummal beillesztett moszkvai és washingtoni úttal nem, sokat segíthetünk és csak bálával lehetünk a (miniszterelnök úrnak és társainak, hogy az Egyesült Államokban, majd a párisi megbeszéléseken a többi döntő (nagyhatalom minisztereivel közvetlen érintkezésbe lépve, annyi eredményről is tudtak beszámolni, mint amennyit tényleg magukkal hoztak. Moszkvai út, nyugati út: mindkettő fontos állomása a megújhodó Magyarország külpolitikai kibontakozásának s ha nem <&oík ! lényeges eredményit hozott is békekilátásaink szempontjából, mégis sok haszonnal járt, tmind a két beszámolóból megtudhattuk. AJ miniszterelnök úr szavaiból megragadott az a mondat, ahol külpolitikai elgondolásának alapgondolatát fogalmazta meg. Eszerinjt a magyar külpolitika jövőiét biztonsággal alapíthatjuk arra, hogy Magyarország a nagyhatalmak együttműködésének — idéaeim — y>e^y kicsiny, de nem jelentéktelen« elemévé lehet Ennek a szerepnek a betöltése lenne a feladatunk. En azt hiszem, t. nemzetgyűlés, hogy ez a szerep, amelynek vállalásánál vigyáznunk kell arra, nehogy újra hintapolitikávail vádoljanak bennünket, akkor válik bálás szereppé, ha külpolitikai kapcsolatainkat egy olyan állammal fűzzük szorosabbra, amely azután nem kicsiny és ma egészen jelentős mértékben vállalja ugyanezt a feladatot. Franciaországra célzok itt. A miniszterelnök úr beszédéből örömmel értesültünk arról, hogy a francia kormánynatós ág okkal is érintkezésbe lépett a delegáció. De nekem az a benyomásom, hogy itt mélyebbre mehettünk volna, nagyobb igyekezetet kellett volna a találkozás előkészítésénél kifejteni és Programm ját szélesebb alapokra fektetni. A közelmúlt eseményei nyilvánvalóvá évi július hó 26-án, pénteken. 532 tették, hogy Franciaország külpolitikai súlya állandóan növekszik. A trieszti kérdés megoldásánál a francia javaslat győzött, a békeértekezlet összehívásánál felmerült akadályokat a francia közbelépés hárította el, s maga az ,a tény, hogy a külügyminiszterek Parisban tárgyalnak s a nyugatot járó magyar küldöttség is Parisban találkozott a két nagyhatalom miniszterével, Bevinnel és Molotovval, mutatja, hogy Paris újra a nemzetközi megegyezés főszíníhelyévé és vele együtt a világpolitika központjává lett. Nem is^ lehetett ez másként. Franciaország ma az európai kontinensnek a Szovjetunión kívül egyetlen nagyhatalma. Érdekei egyetlen más nagyhatalom érdekeivel sem kerültek eddig < ellentétbe és így természetszerűleg vállalhatja a hasznos és sokszor érdektelen közvetítő szerepét, amiért minden vitatkozó fél, de egyúttal az egész nemzetközi világ is csak hálás lehet neki. Ezért, bár gazdasági és politikai erejében megviselve került ki a háborúból, az ötéves német megszállás szörnyű nyomorúságaiból, nagyhatalmi pozíciója ma is igen jelentős és nekünk, magyaroknak, roppant nagy hasznunkra lehetne, ha kapcsolatainkat szorosabbra fűznők vele, mert egy ilyen'szoros viszony senkinek sem áll útjában, sőt minden irányban újabb természetes összeköttetéseket szereznénk vele. Jól tudják mindezt ügyes szomszédaink: ott nyüzsögnek a francia szellemi élet minden fórumán, ott vannak minden megnyilvánulásánál és megszerzik a francia közvélemény szimpátiáit, irányítják Közép-Európa döntő kérdéseire vonatkozó francia nézetek kialakulását De a magyar-francia viszony szorosabbra fűzését követeli tőlünk Magyar ország egész szellem« című könyvemi végeö tianulisagaiií,fcpp.en a KŐÉI háború kitörése előtt írtam le »Francia szellem« című könyvem végső tanúságaképpen a következő sorokat (ohassa): »Az anyaggal küzdő intelligenciánk, gazdáink, technikusaink, katonáink talán kevésbbé érzik azt, hogy a német kultúra szomszédsága ós mindent beárnvékoló athajiása milyen fullasztó légkört teremtett a magyar szellemi életben, míg a szellemiséig munkásai, művészeink, íróink, humanista tudósaink, akik nem csupán az _alaposság vagy rendszeresség kritériuma után indulnak, hanem az élet mélységeibe látnak, ösztönösen vágytak mindenkor a magyar kultúrát önálló tudatra ébresztő, emberileg elmélyítő francia szellem ellenmérge után, félretéve minden érzelmi tekintetet,' mely őket a hivatalos francia világtól elválasztja,« Ma hozzátehetem: a magyarság XX. századi itörténelmének két nagy katasztrófáját kerülhette volna el,- ha politikai vonalvezetését Parisra állítja be, amerre munkásainak és szabad értelmiségiéinek szabadisíágszomja mindenkor természatiszerüleg hajtotta, i . -; • i| S valóban, a hivatalos külpolitika alatt a nemzet egész érzése tiltakozo/tt a német -^őzelem ellen, amikor az országunkba menekülő francia hadifoglyokkal keblünkre ölelte, mindennel ellátta és tovább segítette őket. szökésükben. A nemzetgyűlés jelenlegi elnökének, Varga Bélának halhatatlan érdemei vannak e téren. 228 Odaát francia földlön meg magyar munkások és emigránsok harcoltak, sőt éledtüket adták a f naneia szabadságént, mert > érezték, hogy ezzel az emberiség és saját hazájuk szabadságának ügyét szolgálják.
