Nemzetgyűlési napló, 1945. II. kötet • 1946. május 10. - 1946. augusztus 9.

Ülésnapok - 1945-43

513 A nemzetgyűlés 43. ülése 1946. talán, tapogatózó és önmagának ellentmondó is ez a békepolitika. Erre a legjellemzőbb Nagy Ferenc miniszterelnök úrnak sokat vita - tott budai beszéde, — nem is tudom már, hol és mikor mondotta, nem is fontos, mikor mondotta — amely szerint: reményünk van olyan békére és olyan békét követelünk, bogy külföldön élő magyar testvéreink nagyobb része visszakerüljön hozzánk. Ezzel szemben bizonyos tiltakozások hangzottak el a koalíció pártjai részéről, s erre dementi jelent meg, egy rektifikálás, amely akként módosította a miniszterelnök úr beszédét, hogy ő nem »na­gyobb« részről, csak »egy« részről beszélt. Ezzel szemben a tény az, amit vitán felül megállapítottam, hogy a miniszterelnök úr nagyobb részről beszélt. 220 Ahol ekkora ingadozás, bizonytalanság, megtörtént kijelentések visszavonása, rekti­fikálása és a valónak valótlan irányban való helyesbítése lehetséges, ott komoly és súlyos bajok vannak, ott hiányzik a szilárd vonal­vezetés, az egységes koncepció, a felelősség tudata, 'hogy így nem lehet külgpolitiikát ve­zetni» (Ügy van! a szabadságpárt soraiban.) De van ennek a magyar külpolitikának még másik két olyan ma is élő kérdése, amely szintén azt mutatja, hogy a felszínen tapoga­tózunk és ahogy Kovács Imre mondotta, ,— sajnálom, hoery folyton rá kell Hivatkoznom, de nagyon jól mondotta ezt is. (Derültség. — Egy hang a kisgazdapárton: Kampramittálja szegényt — Felkiáltások a kommunistapár­ton: Együtt vanaiak!) — hogy tapogatózásunk­kal azt a látszatot keltjük a nagyhatalmaknál, hogy mi ad hoc^ politikát csinálunk, mindig máról-holnápra éppen ahhoz alkalmazkodunk, ami történik hogy nem megyünk, hanem vitetjük magunkat. Ilyen például az a maga­tartás, amelyet a magyar kormány két kardi­nális kérdésben tanúsít. Az egyik a jóvátétel kérdése, a másik a romániai magyarság kér­dése. Veszem először az utóbbit, a romániai magyarság kérdését. Groza Péter miniszter­elnök úr, akinek egyébként nagy tisztélettel adózom, Európának ezidőszerint egyik leg­nagyobb színésze, majdnem olyan nagy, mint Titulescu volt, másik kiyáló honfitársa. Az, amit ő csinál, a színművészetnek legszebb és legmagasabb iskolája, (Orbán László (kp): Ez használ a román-magyar viszonynak? Hasánál, nagyon! — Zaj. — Az elnök csenget.) En Romania magatartásáról beszélek, személy­telenül. (Orbán László (kp): Grozáról beszélt! — Marosán György (szd) : Nem használ az erdélyi magyarságnak! — Zaj és közbeszólá­sok a kommunistapárt és a szociáldemokrata­párt soraiban. — Az elnök csenget. — Egy hang a kisgazdapárton: Az sértő, hogy jó szí­nész? — Marosán György (szd) : Nem lehet Grozáról így beszélni! — Derültség a kisgazda­párton. — Zaj. — Az elnök csenget.) Elviszik ,a magyar gyermekeket Romá­niába 221 és Groza miniszterelnök maga ügyel fel az ő ellátásukra és gondozásukra. Ezzel szem­ben, hogy a romániai magyarság nagy töme­geinek milyen atrocitásokban van része, meny­nyit kell éppen napjainkban elszenvednie, (Súlyán György (kp): Az ilyen beszédek miatt!) ezt Magyarországon csak az nem tudja, aki nem akarja tudni. (Orbán László (kp): Azért, mert román Sulyokok is vannak! — Révész Ferenc (szd): A Maniuk az okai, de nem a Grozák! — Zaj.) Igen t. Orbán kep­NEMZETGYÜLÉSI NAPLÓ TI. évi július hó 26-án, pénteken. 514 viselőtársam, h,a külpolitikai tájékozottsága nem elég jó, engedje meg, hogy felvilágosít­sam, hogy a »román Sulyokok« éppen úgy nincsenek kormányon, mint a magyar Sulyo­kok (Derültség és taps a szabadságpárton. — Egy hang a kommunistapárton: De a román Sulyokok szellemié az» amely a magyarok el­nyomásában jelentkezik.) T. Nemzetgyűlés! Mit használ Magyar­országnak az, ha a magyar kormány állás­pontját az befolyásolja, hogy egy Romániában lévő, mondjuk meg, valóban demokratikus kormánynak a pozícióját védi és nem az ottani magyarságét? Magyarországnak végeredmény­ben teljesen mindegynek kell lennie annak,' hogy Romániában milyen kormány van, ha ez a kormány nem védi meg a magyarság érde­keit. Nem lehet tehát pusztán a Groza-kormány iránti kíméletből elhallgatni a magyarságnak Romániában ma tapasztalható sérelmeit. (Lel­kes taps a\ szabadságpárt soraiban. — Somogyi Miklós (kp): Nem feltétlenül szükséges Groza személyét is pocsékolni!) Másik ilyen kérdés a jóvátétel kérdése. Magyarországon nincs enfber, aki a jóvá­tételt ne tekintené becsületbeli kötelezettségé­nek. Természetes dolog, hogy azt valamennyien teljesíteni kívánjuk. _ Teljesíteni kívánjuk pe­dig azért, mert tudjuk, hogy kárt okoztunk a Szovjetuniónak az esztelen háborúval, amelybe mi is beleavatkoztunk. De teljesíteni kívánjuk a jóvátételt azért is, mert a fegyver­szüneti egyezményt aláírtuk, abban ezt a kö­telezettséget vállaltuk, márpedig ami kötele­zettséget vállaltunk, azt erőnk végső megfeszí­tésével is teljesítenünk kell. Ebben tehát nincs vita. Ellenben az, hogy ezt a jóvátételt hosz­szobb időre osszuk fel, legalábbis ezt kérjük, és olyan évi részleteknek. a teljesítését eszkö­zöljük ki, amelyeket valóiban tudunk teljesí­teni: az megint ezzel az országgal szemben fennálló elsőrendű kötelességünk. Meg vagyok róla győződve, hogy a Szovjet­unió a jó hitelező mentalitásának, megfelelően azon lesz, hogy az adósát lábrasegítse ; hogy az adósa teljesíteni tudja kötelezettségét. Mit használ a magyar kormánynak ' és Magyar­országnak az, ha erről a kérdésről nem szabad nyiltan > beszélni, ha ez tabu, ha ezt úgy kezel­jük^ mintha nem tudnánk róla; ha homokba dugjuk a fejünket, egyszerűen letagadjuk a kérdés fontosságát és nem ragadjuk meg ott a kérdést, ahol azt becsületesen és mind a két nép, a hitelező nép és az adós nép érdekeinek összeegyeztetésével meg lehet oldani? Ezt a magyar külpolitikát, t. Nemzet­gyűlés, meglehetősen jellemzi a kedélyhullám­zás és a hangulathullámzás is. Nagy Ferenc miniszterelnök úr tegnapi beszédéből két pél­dával lehet^ ezt igazolni. Egyik oldalon a tel­jes pesszimizmus, másik oldalon az indokolat­lan optimizmus jellemezte Nagy Ferenc mi­niszterelnök úr tegnapi beszédének ezt a részét. Azt mondotta ugyanis, hogy akármit csináltunk volna a békeelőkészítés terén, az már rajtunk nem segített volna Ez a teljes defitizmussal egyértelmű pesszimizmus. A má­sik M jelentése pedig az volt, hogy az 1946 május 7-én történt emlékezetes párisi döntést még nem kell véglegesnek tekinteni. Ez pedig teljesen indokolatlan optimizmus,^ ami megint csak arra lesz alkalmas, hogy csalódásokat kelt­sen a magyiaT népben és lelki megrázkódtatá­sokat idézzen elő. (Hám Tibor (kg): Helyesebb lenne belenyugodni és azt mondani, hogy így 33

Next

/
Thumbnails
Contents