Nemzetgyűlési napló, 1945. II. kötet • 1946. május 10. - 1946. augusztus 9.

Ülésnapok - 1945-38

233 'A nemzetgyűlés 38. ülése 1946. ahol ellenőrzik a dúcozás szakszerűségét. (Helyeslés.) De tovább megyek. A magánvállalatok kezén lévő bányákban szokásos volt a dúcozás megmentése. Ha már kitermeltünk egy tárnát, akkor a dúcozást ki kellett onnan lopni. Ezt bányásznyelven rablásnak nevezték. Ki kellett vonni a dúcozás fáját azért, hogy egy másik tárnában újra fel lehessen használni. Ha ezt könnyelműen, nem kellő szakszerűséggel, vagy nem kellő elővigyázattal hajtják végre, akkor szintén nagy szerencsétlenségek bekövetkezésével kell számolni. A magánvállalat eddig vigyázott arra, hogy az ebből eredő szerencsétlenségért a felelősséget nehogy a nyakába varrhassák. Miért? Azért, mert felelőssé tették a bányák tulajdonosait. Ha állami kézbe kerülnek a bányák, akkor a legkisebb szabotálásnál is számolni kell az előbb elmondottak veszélyével. De van egy másik dolog is- A kis bányák rendezkedjenek be arra» hogy külön mol kijavító műhelyük legyen. A legtöbb &ib bánya nincs berendezkedve arra, hogy eseremotoiga legyen. Az államosított bányáknál elsősorban azt kell majd szorgalmaznunk, hogy minden bányának megfelelő cseremotor álljon rendelkezésére, azért, hogy ha bármelyik elektromotor, vagy más anyaggal hajtott motor felmondja a szolgálatot, a víz ne öntse el a bányát. A bányának bányavízzel való elöntése esetén csak sziszifuszi munkával lehet a vizet a bányából eltávolítani, tehát a termelés arra az időre szünetel, de ezenfelül óriási kár is származik ebből azáltal, hogy a víz alámossa a már elkészült tárnákat és esetleg beomlással fenyegeti azokat. De menjünk tovább. A bányák államosításánál figyelembe kell még venni a termelés fokozását, mert hiszen ezen van a hangsúly. De nehogy úgy járjunk,

r mint az előbb emíitett más állami üzemeknél. Az állami üzemekkel kapcsolatban szokás volt mondani, hogy a legjobb fejőstehén az állam. Azt mondták: oda csak bemegyünk, eltelik a nyobí óra, azután akár esik, akár fúj, az én jövedelmem megvan, semmi néven nevezendő törekvés nem szükséges, minden megy magától, automatise. Vigyázzunk, hogy a bányáknál ugyanez ne következzék be. Helyes a szakszervezetnek az az elhatározása, amellyel az iparban az akkordtermelést valósította meg. A bányákat is akkordtermelésre kell beállítani, de nem túlsrófolva. Viszont azt a mennyiséget,, amelyet emberileg ki lehet termelni, adják ki a bányák, már csak azért is, mert ettől függ a mi gazdasági boldogulásunk. Az akkordtermelés természetesén azt jelenti, hogy ne csak termelést követéljünk a bányászoktól, hanem olyan bért biztosítsunk számukra, amelyből el tudják emberileg tartani családjukat és elfoglalhatják helyüket a nagy nemzeti társadalomban, azt a. helyet, amely valóban megilleti őket. A nemzeti jövedelemnek rájuk eső részét tehát a bányászoknak is meg kell adni, azért, hogy ne tekintsenek esetleg jogos irigységgel a lipótkörúti banigulatlámpás paloták felé. Elő kell tehát segíteni szociális törekvéseiket. Lakásviszonyaikat feltétlenül javítani kell. Igen sok bányatelepen, ahol jártam, — a borsodi szénmedeucében — azt láttam, hogy nagyon szomorú és nyomorúságos körülmények között élnek még ma is a bányászok. Egy szobába van a legtöbb bezsúfolva, tekintet nélkül arra.,- hogy hány évi május hó 24-én, pénteken. 234 tagú családja van. Ez a körülmény elsősorban erkölcsi szempontból, másodsorban pedig szociális szempontból elítélendő. Az állami kezelésbe vett bányáknál az ügykezelés tehát igyekezzék odahatni, hogy a bányászokat minél gyorsabb tempóban -— hiszen ez a legkevesebb, amit megadhatunk nekik — emberhez illő és méltó lakáshoz juttassuk. Eleimezésüket fel kell javítani lehetőleg olyan mértékben, hogy az előbb említett nehéz testi munkát valóban el is tudják végezni és a velük szemben való várakozásnak meg is tudjanak felelni. A bányászok lerongyoltságáról nem is merek beszélni; hiszen olyanok szegények ma, mint — ahogy mondani szokás — az ágrólszakadtak. (Egy hang a kommuni&tapárton .De a múltban is azok voltak!) »ír az ember szíve, lelke, ha végignéz egy bányászcsoportot. A bakancsból igen sokszor kilátszik a lábuk. Bizony szomorú, hogy ilyen nehéz körülmények között kell most ezt az államosítási kérdést megvalósítani. Hasonlít ez a helyzet a most földhözjuttatottak helyzetéhez. Ha annakidején a kisgazdapártra vagy egyéb ellenzéki pártra hallgatott volna a régi, — nem reakciós, hanem — zsarnoki kormányzat, abban az időben egészen más körülmények között lehetett volna megvalósítani a földreformot és a bányák államosítását is. (Taps a kisgazdapárton.) Jobb iskoláztatási lehetőséget kell adui a bányászok gyermekeinek, már csak azért is, mert gyakorlatból tudom, hogy azt, amit ma a hatodik vagy nyolcadik osztályban tanítanak bányavidéken, én 30 esztendővel ezelőtt itt Budapesten a negyedik osztályban tanultam. Gyakorlati fizikát egyáltalában nem tanítanak ezekben a bányaiskolákban, holott, éppen ez lenne talán a. legszükségesebb és legfontosabb. Könyvtárral is el kell látni a bányászokat, hogy műveltségüket emelni tudják. Végezetül pedig azt akartam megemlíteni, hogy a nyugellátást úgy kell majd számukra biztosítani, nehogy attól reszkessen egy bányász: Istenem, mi lesz velem, ha egyszer nem tudok leszállni a bánya mélyére- Feltétlenül szükséges, hogy ezek a tisztességben megöregedett bányászok az emberi méltóságnak megfelelő öregségi ellátásban részesüljenek. Van azután néhány aggályom. Az egyik a következő. Azért küldöttek bennünket ide a törvényhozás házába, azért van minden mandátum háta mögött tizenkétezer szavazat, hoçy a nép érdekeit képviseljük, (Ügy van! a kis~ gazdapárton-) Azért küldöttek bennünket ide, hogy az altruista kívánságoknak itt érvényt szerezzünk. Ez pedig azzal jár, hogy itt minden kisember érdekét megvédjük. A törvényjavaslat kártalanítási része, mint az előadó úr mondotta, nyitva maradt. Ha ezen a törvényjavaslaton a jelen pillanatban módosítást nem lehet eszközölni, helyes,_ de ugyanakkor tessék az újabb, kártalanítási törvényjavaslatba belevenni a következőket. A törpebirtokosok és kisgazdák terrágiumát elvenni nem szociális törekvés. Az a törpebirtokos és kisgazda, akinek a földje alatt bánvásznak, bármelyik pillanatban ki van téve annak, hogy a robbanás következtében földjének valamelyik sarka vagy közepe lesüllyed, és ezáltal használhatatlanná válik. (Ügy v-anf^ a kisgazdapárton.) Sőt többet mondok: a bányák környékén lévő kutak rendszerint kiapadnak. Ez