Nemzetgyűlési napló, 1945. I. kötet • 1945. november 29. - 1946. május 9.
Ülésnapok - 1945-24
fái Ànëtnœet&i/uiéx 24. nlêx&.i946, évi mérèws hé Í2-én t kèddë*. 732 egyezni, úgy egyezzenek nieg minden olyan alapvető magyar kérdésben is, amely ennek az országnak jövőjét, demokráciánk és köztársaságunk megszilárdítását célozza. Ebben az érzésben a törvényjavaslatot általánosságban pártom nevében megszavazom. (Lelkes taps.) Elnök: Szólásra következik Bálint Sándor képviselő úr. Bálint Sándor (dn): T. Nemzetgyűlés! A Demokrata Néppárt nevében szeretnék a törvényjavaslathoz hozzászólni. Először is meg kell áilapítanom, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat szándéka helyes; nem lehet * 7 itás, hogy az új magyar demokráciát büntetőjogi intézkedésekkel kell megóvni azokkal szemben, akik azt erőszakosan vagy fondorlattal megingatni próbálják. Ilyen értelemben helyeslem a javaslat minden pontját, amely a köztársasági elnök testi és erkölcsi védeimét biztosítja és szigorú megtorlást helyez kilátásba azzal szemben, aki ellene büntettet követ el. Am i viszont a javaslatnak azt a részét illeti, amely az államrend büntetőjogi védelmével foglalkozik, sajnos ki kell jelentenem, hogy szövegezésében ezt nem tartom szerencsésnek. Egy javaslat szerkesztőjével többször megesik, hogy szerkesztésében a fogalmak elmosódnak. Ez a pontatlanság bőven ad alkalmat arra, hogy a tételes jog helyét hatóságok és bírák érzelmei, vonzalma, esetleg ellenszenve foglalják el, amikor arról van szó, hogy egyes állampolgárok politikai megnyilatkozásait kell megítélni. A büntetőjogi törvények első kelléke pedig az, hogy szövegezésük szabatos legyen, máskülönben könnyen a terror eszközévé válhatnak; a terror érzése pedig a demokrácia halálos ellensége, mert kiöli az állampolgárokból a szeretetet és bizalmat azzal az államformával szemben, amelyet saját politikai képviseletüknek, mintegy egyem ügynkIlyen bizonytalan és nehezen megfogható fogalom például mindjárt a címben os az 1. §-ban említett »államrend« kifejezés. íUlamrendről lehet általában beszélni, nagyjából tudjuk is, hogy mit jelent, de túlságosan pontatlan és megfoghatatlan a szó és fogalom^ ahhoz, hogy büntetőjogi üldözés tárgyává tetessék. A részletes indokolás ugyan t azt állítja, hogy az »államrend« kifejezése éppen olyan részletesen körülírt és szabályozott jogi fogalom, mint a köztársasági államforma, de ez uera úgy van, sot, ami magyarazaiot nozzafüz, az a homályt még csak fokozza és a szÖVP\Í maervarázatát rendkívül összebonyolítj:i. /e* magy.._ Itt a magyarázatban ugyanis azt olvassuK, hogy a demokratikus államrendet védő törvény célja magától értetődően nem az adott állami rend megmerevített fenntartása, hanem esak a demokratikus szabadság fejlődésének biztosítása lehet. »A Magyarország államformájának meghatározásáról szóló 1946:1. te. közelebbről meghatározza a demokratikus állami berendezkedést és bevezetésében példaszerűen felsorolja mindazokat a szabadságjogokat, amelyek az állampolgárokat megilletik« —« mondja az indokolás. Ebből tehát az derülne ki, hogy államrenden az előadó úr azoknak a természetjogoknak összességét érti, amelyek gyakorlásának biztosítása valóban helyes és szent feladata a törvényhozásnak. De mindez nehezen olvasható ki a szövegből, könnyen félreértésre adhat alkalmat. Jól értem, hogy mit Szándékozott itt a törvényalkotó, a javas.áf szerkesztője elérni, Az indokolás- következő bekezdéséből kiderül, hogy a demokráejaellenes fasiszta parancsuralmi rendszerek érdekében való izgatásra gondolt, amelynek bármilyen, még a legenyhébb alakban jelentkező ionná jár ak bevezetésére irányuló törekvést is a legkíméletlenebb módon üldözni - kell. Az ilyen célok szolgálatába állított propaganda képviselőinek meg a szólás- és sajtó-j'abadsag állampolgári jogát sem szabad kétségtelenül biztosítani, mert önellentmondás volna az emberi jogokra hivatkoznia annak, aki azt meg akarja vonni embertársaitól. A hitlerizmus a szabadságjogok védelme aiatt ült rá Németországra és a magyar hitlerizmus, a nyilaskeresztes párt is parlamenti formában jelentkezve jutott olyan hatalomhoz, amellyel bün : tétlenül lábbal tiporhatta a legelemibb emberi jogokat. De miért ne fejezzük ki mindezeket a jogokat a törvényben szabatosan? Beszéljünk államrend helyett egyszerűen alkotmányról. Hiszen ezek a jogok a köztársasági alkotmányról szóló törvényben benneíogxaitaínak és antidemokratikus mozgolódásokkal szemben hozzátehetjük ezt a kitételt: »...ennélfogva büntettet követ eJ, aki a magyar köztársaság alkotmányában biztosított emberi jogokat megsérti vagy olyan tevékenységet íejt ki, amely e jogok gyakorlásának megakadályozá sara irányul.« Ebben azután benn;; volna a büntetőjogi védelem minden antidemokratikus, parancsuralmi mozgalommal vagy ideológiával szemben. Kívánatos volna ez már csak azért is, mert a törvényjavaslatból az alkotmány szó és fogalom hiányzik, holott minden demokratikus államban az alkotmány és annak tisztelete az állami élet legfőbb pillére. Természetesen ez a módosítás magával hozza azt is, hogy a Magyarország államformájáról szóló törvény bevezetésében felsorolt emberi jogokat újra közelebbről és részletesebben meghatározzuk. Errenézve most Ries igazságügyminiszter úr javaslata igér valami biztatót. Akár a törvény szövegében, akár annak indokolásában szerény véleményünk szerint ezt a védelmet egy alkotmánybíróságra kellene bízni. Tegyük ezt annál is inkább, mert amikor a köztársasági államformáról szóló alaptörvényt a nemzetgyűlés tárgyalta, akkor azt az Ígéretet kaptuk, hogy a bevezető részben említett emberi jogok védelmét az államforma védelméről benyújtandó törvényjavaslat útján fogják biztosítani. Most pedig itt a javaslatban az állampolgári szabadság, jogegyenlőség elvéről csak általánosságban olvashatunk. Valahogyan egyidejűséget kellett volna teremteni a két javaslat között. Egy másik ilyen homályos kitétel, amely a javaslatban szerepel, a demokratikus államrendszer alapintézményeinek joga. Hogy itt milyen bizonytalanság következik majd be a joggyakorlatban, azt maga a törvényjavaslat indokolása is érzi, amikor azt mondja: »hogy melyek ezek az alapintézmények, annak eldöntését a bírói gyakorlatra kell bízni, mert a kimerítő felsorolás lehetetlen.« Eddig szól az idézet és azután váratlan fordulattal példa gyanánt a törvényes házasság intézményét említi. A példa nem jó arra, hogy világossá tegye a törvényalkotó intencióját, hanem éppen arra, hogy klasszikusan igazolja a zavart, amelyet ez az »alapintézmény« szó keltett. Hiszen eltekintve attól, hogy az indokolás nyíltan szembehelyezkedik egyes egyházak felfogásával, nem mondja meg, mire gondol, például a polgári házasság intézmény óre>-e,
