Nemzetgyűlési napló, 1945. I. kötet • 1945. november 29. - 1946. május 9.

Ülésnapok - 1945-24

îêîi- À ' nemzetgyÜtés 2h ülésé 1§Í6. vagy pedig az ideiglenes nemzetgyűlés tarta­ma alatt kiadott válási rendelkezésre. Valóban olyan természetű dolgok-e ezek, amelyek elleni izgatás a demokratikus köztár­saság alapjainak megingatásával egyenértékű volna? Hiszen ilyen alapon minden törvény, minden rendelet alapintézménynek minősít­hető és illuzóriussá válnék az egész szónoklás az emberi jogokról, amelyeket a köztársasági államformáról szóló törvényjavaslat bevezeté­sében felsorolunk és némán reszketve kell az állaimpolgároknak belenyugodniuk mindabba, amit a mindenkori kormányzat csinál vagy elrendel, hiszen sohasem tudhatja, hogy mikor helyezik hűtlenségi vád alá. Kissé korlátolt vagy elfogult népbírák szemében ugyanis ilyen formában nemcsak a polgári házasság tűnik fel alapintézménynek, hanem — hogy csak találomra mondjak néhányat — a rend­őrség, a gazdasági főtanács, sőt, ha tekintetbe­vesszük az emberi gyengeségeket is, amelyek ilyen alapon elkerülhetetlenül érvényesülnek, a detektív, a rendőrkapitány, sőt a kisvárosi pártvezető üzleti vagy esetleg anyagi érdekei is. Nagyon kényelmes, de rendkívül veszedel­mes, ha mindennek megállapítását, hogy me­lyek a demokratikus állami rendszer alap­intézményei, teljesen a bírói gyakorlatra bíz­zuk. Javaslom tehát, hogy ezt az »alapintéz­mény« szót teljesen hagyjuk ki, mert hiszen az alkotmány és az alkotmányban biztosított jogok védelme mindent kimerít, amit egy ilyen javaslatnak biztosítania kell. Vagy ha ezt nem teszik, soroljuk el mégis ezeket az alapintézményeket pontosan; nem lesz a lista olyan hosszú, hogy a nemzetgyűlés azt téte­lenkint meg ne vizsgálhassa. Nem kevésbbé homályos és félreértésekre adhat alkalmat a 2. § (3) bekezdésében az a mondat» amely szerint Bűntettet követ el az, aki egyes személyek vagy csoportok ellen, azok demokratikus vagy köztársasági meggyőző­dése miatt gyűlöletre izgat Itt a homályt megint fokozza az indokolás, f mely azzal tá­masztja alá a javaslóit szövegét, hogy a reak­ciós korszak hívei a demokrácia elleni harcot a személyes küzdelem terére siklatták át, amely mindenkor a legeredményesebb és a legköny­nyebb módja volt az eszmék és a rendszerek lejáratásának. Itt azonban egy súlyos veszélyre hívom fel a figyelmet. A szöveg "zelleme szerint teháJt, a demokratikus állami rendszer lejáratása volna a közéleti korrupció elleni küzdelem, ha például valamely illusztris pártnak üzelmeit nyilvánosan vagy magánbe­szélgetésekben szellőztet^ valaki. Ez nyilván nem lehetett a törvényjavaslat szerkesztőjé­nek intenciója, de akikor itt is pontosabban kellett volna a szöveget megfogalmazaii. Egyébként teljes a bizonytalanság arra nézve is, hogy miit tekintünk csoportnak. Itt alighanem az osztály elleni izgatás kifejezését óhajtották elkerülni és helyére tették a »cso­port« szót, mint afféle pótlékot, inert fenn akar­ták tartani bizonyos osztályok elleni harc ter­jesztésének jogát, hiszen köztudomás szerint a marxizmus osztály harcon alapul. A pótlék azonban nem túlságosan szerencsés, hiszen a »csoport« szót eddig nemzetiségi, etnográfiai értelemben használta a magyar politikai nyelv és így megint a hatóságok önkényére : van bízva, mit tesz a »csoport« fogalma alá, pártot, szakszervezetet, osztályfc^ esetleg falusi olvasó­kört. Annak megállapítását pedig, hogy a de-' évi március kó Í2-en, 'kétíiieti, tál mokratikus meggyőződése miatt izgatnak-e egy ilyen csoport vagy egy párt ellen, amikor tudjuk, hogy a választási küzdelmek során a pártok elég kíméletlenül szokták egymást bí­rálni, a népbíróságra rábízni igen kockázatos dolog a .szabadságjogok szempontjából. Ez ugyanis a főbenjáró perek áradatát zúdítaná a magyar közéletre és igazságszolgáltatásra. Mindezek figyelembevételével tehát nem helyeseihete a javaslatnak az a pontja sem, mely szerint ezután nemcsak a nyilvános iz­gatás, hanem magánbeszélgetésben elhangzottá kijelentések álapján is jöhet létre vádemelés és marasztaló ítélet. A javaslliat nyomán a ha­mis .vádaskodásnak, az áruikodás oknak és a személyi gyűlölködésnek olyan lavinája indul­hat meg, amely a terror érzését állandóan táp­lálni fogja és az állampOlgátokban valami ki­bírhatatlan közhangulatot fog teremteni a helyett, hogy a szabadság üdítő levegőjét biztosítaná számukra. Végül szerintünk jobban megfelelne a de­mokratikus szabadságjogok gyakorlásának, ha a törvény végrehajtását a rendes bíróság ha­táskörébe utalnák át mindaddig, amíg az es küdtbíróság intézményét vissza nem állítják. A népbíróság alapjában véve pártbíróság, amely a felvett pártok és a szakszervezeteit képviselőiből áll s amelynek kétségtelenül volt létjogosultsága, amikor az elmúlt rendszer felszámolásáról volt szó. De nem lehet aján­latos a nép bíróságokat a magyar igazságszol­gáltatás legfőbb állandó szervévé emelni, ami­kor törvénybeiktatott köztársaságunk és de­mokratikus alkotmányunk védelméről van szó. A népbíróságok tagjainak ítélkezésében az általuk képviselt pártok szempontjai óha­tatlanul is latba esnek és így nem biztosítható a teljes elfogulatlanság az ítélkezésben oly ügyekben, amelyek esetleg velük szemnenálló párt tagjainak ügyei, holott a vádpontok tisz­tán a törvény szellemében lennének elbírálan­dók. Kérem a t. Nemzetgyűlést, vegye fonto­lóra pártunk aggályait. Főleg arról van itt szó, hogy a pontatlan, félremagyarázható ki­fejezéseket elhagyjuk, vagy helyükbe a célnak megfelelő fogalmazásokat tegyünk. Ezzel meg­könnyítjük a bíráskodás^ dolgát és megszaba­dítjuk az országot az újabb felesleges izgal­maktól. Hiszen a törvényjavaslat szándékában, amely a magyar demokrácia szilárd megalapo­zására irányul, mindnyájan egyetértünk. De egyet kell értenünk abban is, hogy a szabad­ság levegője, a kritika lehetősége üdvösebb, termékenyebb lehet a demokráciának, mint a mindenütt kémet, feljelentőt, rendőrt látó, "büntetésitől szorongó állampolgár félellemér­'zése. (Slachta Margit (p-k): Ugy van!) Ennél­fogva t. Nemzetgyűlés, kérem, hosy a javal­latot átdolgozás céljából a sürgősség nyoma­tékos hangsúlyozása mellett küldjük vissza az alkotmányjogi és közjogi bizottsághoz. Egyéb­ként ezeknek a kifogásoknak a fenntartásával pártom a törvényjavaslatához hozzájárul és azt általánosságban elfogadja. Elnök: T. Nemzetgyűlés! Kíván-e még va­laki a törvényjavaslat általános vitájában felszólalni 1 ? (Nem!) Eta szólni senki nem kí­ván, a vitát bezárom és a tanácskozást az ál­talános vitában befejezettnek nyilvánítom. Felteszem a kérdést, méltóztatnak-e a de­mokratikus államrend. és a köztársaság bünte­tőjogi védelméről " szóló törvényjavaslatot a bizottság szövegezésében általánosságban:* - a

Next

/
Thumbnails
Contents