Nemzetgyűlési napló, 1945. I. kötet • 1945. november 29. - 1946. május 9.

Ülésnapok - 1945-19

599 A nemzetgyűlés 19. ülése 1946. évi február hó 14-én, csütörtökön. 600 Elnök: Reök Iván képviselő urat illeti a j szó. Reök Iván (kg): T. Nemzetgyűlés! A tör­vényjavaslat részletes tárgyalásánál arra sze­retném felhívni a t. Nemzetgyűlés figyelmét, hogy Károlyi Mihály nemcsak a magyar nép­köztársaságnak volt elnötoe; nemcsak kimagasló áMamférfi volt, hanem a magyar képviselőház ellenzékének vezére is volt. Ezt azért tartom fontosnak, mert a magyar képviselőház ellen­zéke harcolt és küzdött az ellen a szelllem ellen, amely szellem az országot ebbe a katasztrófába sodorta. Az az ellenzék vállalta az obstrukeió ódiumát, vállalta azt, hogy karhatalommal ve­zessék ki ennek a parlamentnek padsoraiból, (Uay van! TJay van! a kisgazdapárt oldalán.) vállalta a hatalom : gyűlöletét és szétmorzsoló ereiét, mert érezte és tudta, ihogy ezen az úton az országot katasztrófába viszik. Károlyi Mihály tehát nemcsak köztársa­sági elnök, nemcsak álamférfiú, hanem az el­lenzék vezére, a magyar nép gondolatainak, érzéseinek, szívevágyának letéteményese volt; nemcsak szimbólum, nemcsak tragikus hős, hanem a magyar nemzet legnemesebb és leg­szentebb érzéseinek szószólója volt. A magyar nemzet sorsa 1849-ben pecséte­lődött meg és amikor 1867-ben egy kicsit eny­htilt a fizikai nyomás az ország felett, semmit sein enyhült a gazdasági, az erkölcsi, a szel­lemi nyomás, mert a reánk súlyosodó Monar­chia kizsákmányolt, elnyomott és tönkretett bennünket. Én nagyon jól emlékszem arra, hogy diákkoromban a padok alatt köröztük azokat a vicclanokat, azokat a sírva nevetésre késztető képeket, amelyek Magyarországot úgy ábrázoltaik, mint egy fejőstehenet, amelynek a szája itt volt Magyarországon, a magyar pa­raszt etette, ellenben a tőgye ott volt Ausztriá­ban. A magyar nemzet dolgozott, kiuzsoráztak, kihasználták csak azért, hogy az osztrák monarchia nagyhatalmi politikájába beállít­sák. Igaz, hogy a magyar ellenzék kisszámú volt, de ne felejtsük el, hogy ezt az ellenzéket nyilvános választással választották meg: osendőrszuronyokkal. gazdasági elnyomással és terrorral kellett dacolnia annak a magyar parasztnak vagy magyar értelmiségnek, aki nyilvános szavazás mellett mert ellenzéki kép­viselőre szavazni. Lehet, hogy a kormánypárt számszerűleg' többségben volt, de aZ egész magyar nemzet érzés- és gondolatvilágát az ellenzéki képvise­lők yoltak hivatva kifejezni és ennek az el­lenzéki pártnak volt a vezére Károlyi Mihály. T. Nemzetgyűlés! Ez. amit én itt most elmondok, nem papírszagú olvasmányokból összesűrűsödött gondolat, hanem élet, az én fiatalságom ebben zajlott le, mert az én édes­apám négy cikluson keresztül ellenzéki kép­viselő volt, aki fel mert szólalni ebben a par­lamentben és tiltakozni inert az osztrák el­nyomás ellen, aki követelte az önálló magyar nemzeti bankot, követelte az önálló vámterü­letet, követelte a magyar hadsereget és til­takozott az ellen, hogy magyar fiúkat beso­roztak a k. u. k. hadseregbe és német szóra kényszerítettek. Károlyi Mihály vezére volt annak az el­lenzéknek, amely a Kossuth-párt nevét viselte magán. A Kossuth-név szimbólum volt a ma­gyar nép előtt, a szabadság, az önállóság, a függetlenség szimbóluma; az emberi sorshoz való ragaszkodást, az emberi méltóság meg- , beesülésének kivánságát kifejező vágyakozás és szimbólum volt. Annak, hogy ez a vágya­kozás nem tudott megtestesülni, megvaló­sulni, az volt az oka, hogy a nemzet lelkétől idegen arisztokrácia, :ai nemzet lelkétől sok tekintetben idegen bürokrácia és idegen had­sereg tisztikara uralkodott ezen a nemzeten. S amikor mi könnyes szemmel látjuk a ro­mokat és temetjük halottainkat, akiket még magunk előtt láttunk, akkor nekünk kegye­lettel kell visszagondolnunk azokra az ország­gyűlési képviselőkre, akik az ellenzék tra­gikus sorsát élték végig. Nincs ugyanis mélyebb, szomorúbb és megrendítőbb emberi tragédia, mint látni azt, hogy valami a pusztulásba megy; látni azt, hogy az az út szakadékba, kétségbeesésbe, "könnybe, nyomorba és vérbe torkollik és hiába szól, hiába beszél, senki nem hallgat oda. A magyar ellenzék képviselői itt ezekben a padsorokban tisztán és világosan látták en­nek az útnak tragikus irányát. Szóltak és felrázták a nemzetet, szóltak és fel akarták ébreszteni a hatalom birtokosait a felelősség tudatára és amikor hiába volt »ész, erő s oly szent akarat«, 337 akkor nem tehettek mást, mint hogy az obstrukció fegyveréihez nyúltak, til-, takoztak, kiabáltak és lármáztak s nem sza­vazták meg azokat a törvényjavaslatokat, amelyekkel az Osztrák-Magyar Monarchia a^ maga gőgös, felfuvalkodott politikáját vitte* a magyar nép verítékén és vére árán. Rossz volt az a történelmi szemlélet, rossz volt az a nevelés, rossz volt az az oktatás, amely a magyart ellenséggé tette szomszé­daival. Rossz volt az az irány, amely nem látta át, hogy nem élhet nemzet a népek or­szágútján úgy, hogy minden szomszédjával haragban legyen. Nem lehet jó az a kultúr­politika, amely gőgös és felfuvalkodott volt és ahelyett, hogy a szeretet, a megértés, a sorsközösség, az együttműködés politikáját szolgálta volna, egy tőlünk idegen lelkület hatása alatt ránkkényszerítette egy nagyhata­lom gőgös és uralkodnivágyó politikáját. Ez­ellen a politika ellen harcolt a magyar ellen­zék és mögötte a magyar nép színe-virága. Én a Duna*Tisza közén nőttem föl és tu­dom, hogy ez az egész vidék ellenzéki, Kossuth-párti volt. Nem volt ott jövője és lehetősége egyetlenegy kormánypárti képvise­lőnek sem s a magyar falvak lakói mindig ellene fordultak ennek a tiszaistváinL politi­kának. Szeretném, ha lehetséges lenne ebben a törvényjavaslatban kidomborítani, bogy Káf rolyi Mihály pártvezér is volt, az ellenzéki képviselők egy kicsiny, de lelkes és hűséges csoportjának volt vezére és emögÖtt az ellen­zéki képviselőcsoport mögött az egész magyar nép szíve dobogott. Nem tudom, lehetséges-e ezt a megállapítást beiktatni ebbe a javas­latba, de ha technikai okokból nem lenne rá mód, nagyon szeretném, ha a t. Nemzetgyű­lés talán más alkalommal időt szentelne a volt ellenzék heroikus küzdelmének és vala­miképpen- megörökítené azoknak az emlékét is,- mert végeredményben — amint előttem szólott igen t. képviselőtársam is említette — az embernek nemcsak azért kell foglalkoznia a* múlttal, mert életének egy darabja, hanem azért is, mert tanulságokat hordoz magában. Amint egy híres nyugati bölcselő mondta: az ember előrefelé él. de hatrafelé ért. 338 Mi, akik a jövőnek feszülünk neki és egy olyan magyar jövjpt akarunk megteremteni.

Next

/
Thumbnails
Contents