Nemzetgyűlési napló, 1945. I. kötet • 1945. november 29. - 1946. május 9.

Ülésnapok - 1945-11

267 A nemzetgyűlés 11. ülése 1946. ugyanezeket a gondolatokat hordozza és ápolja magában. Az első Habsburg, aki Magyarországot megismerte, a habsburgi Berner fia, Ottó volt, aki már 1108-ban a német császárok oldalán Ma­gyarország ellen harcolt. A gondolatot, hogy Magyarország, Csehszlovákia és Ausztria egy, a német római birodalommai és a kelettel is szembenálló népek nagy hatalomiává váljék, habsburgi Rudolf vetette fel és I. Ferdinánd valósította meg tartósabban Magyarországon. Hogy ne a ma elfogult embere, hanem az oknyomozó történelem leszűrt higgadtsága mondja meg a véleményt e kérdésben, méltóz­tassanak megengedni nekem, hogy idehozhas­sak egy szószerinti idézetet, amely szól a kö­vetkezőképpen (olvassa): »A Habsburgok ha­talmaskodásra irányuló politikájuk miatt gyakran jutnak olyan . helyzetbe a magyar trónon, amikor csak álnokság, szószegés és ke­gyelemért esdeklő alázkodás mentheti meg éle­tüket és uralmukat is. Nem irtóznak igénybe­venni egyiket sem, mint ahogy megvan ben­nük a szilárd és soha nem lankadó akarat, hogy amit egyszer már megszereztek, azt ke­zükből ki ne engedjék többé és ami egyáltalán megszerezhető, meg is szerezzék maguknak. Hogy ez a politika célhoz jutott, abban a véletlennek, a szerencsének ugyanolyan nagy ' szerepe volt, mint az erőnek és állhatatosság­nak. Ugyanolyan része volt a magyar politika súlyos hibáinak és gyakran borzasztó korrup­ciójának is. A Habsburgok a szerencse játéká­nak különösen kedvelt szereplői voltak. Néha két hatalom versengése közben mint szeren­csés harmadik jelentkeznek, akire munka és áldozat nélkül mosolyog a diadal. Máskor ügyes ármányt szőnek, ha ez hasznukra vá­lik. Ha kell. hamisított oklevelekkel is dolgoz­nak. Szerződést kötnek, de ha kell, nem tart­ják meg; barátságot szőnek, de csak ha érde­keikkel egyezik, lesznek tényleg barátokká, ígéret, szóadás rendes fegyverük, de beváltá­suk és betartásuk egyáltalán nem fontos előt­tük. A cél náluk igazán minden eszközt szen­tesít. Magyarország is e mindenre kész poli­tika eszközeivel, a szerencse csodálatos ked­vezéseivel, de sajnos,, egyúttal a magyar po­litika borzasztó bűneivel, a szereplő kormány­férfiak mérhetetlen önzésének és korrupciójá­nak segítségével jutott a Habsburgok birto­kába. De amikor VI. Rudolf hamisított csa­ládi alaptörvény alapján Ausztria, Magyar­ország és Csehország egyesítésének nagy gon­dolatát örökíti meg, már nem új utakon járt, mert le voltak rakva e politika alapelvei jó­előre.« T. Nemzetgyűlés! Ezek Timon Ákos sza­vai Seres László tollából, a Magyar Nemzet Történetében. 137 Alaposan és jól leiszűrt kritikai megállapítások, amelyekhez mi ma már csak csatlakozhatunk és azt mondhatjuk, hogy a királyságnak a dinasztiától el nem választható intézménye, amely III. Károly személyében 1713-ban a pragmatica sanctio-ban szinte elválaszthatatlanul és lerázhatatlanul szakadt erre a nemzetre, a mi népünknek a közben történtek és a véres változások után már nem lehet eszménye és nem lehet életformája. így jutunk el, t. Nemzetgyűlés, a választ­ható második államformához, a köztársaság­hoz. Tévedés és az ősi magyar történelemnek bizonyosfokú elferdítése az, mintha ez az ál­lamforma nem volna a magyar nép és a nem­zet lelkisége szerint való. Sőt fordítva áll, mert ha népünk életének ősibb forrásához és l évi január hó 30-án, szerdán. 266 valódi alapjaihoz megyünk vissza, akkor ki­derül, Kézai Simon már megállapítja króni­kájában, hogy a 108 magyar lovag nemzetség ősei a scythiai 108 tartományból még Attila előtt, Krisztus után 370-ben rektort választot­tak, kapitányokat választottak, akik felett a választóközönség, a communitas állott. Ez volt az igazi magyar államforma és ez maradt meg Kézai Simon szerint Gézáig, Szent István atyjáig, a második honfoglalás korában is. Es III. Béla névtelen jegyzője, Anonymus, maga is azt jegyzi fel, hogy a hét vezérek pedig nem foszthatok meg a fejedelem által törzsfői tisztüktől, mert szabad választás útján jutot­tak a vezérségbe és az Aranybulla, amely a hatalom túlkapásaival szemben a nép védeke­zése volt, nlég mindig úgy rendelkezett, hogy ontassék ugyan vére a lázadó vezérnek vagy törzsfőnek, de közösíttessék ki az esküszegő fejedelem is anatémával. Azt jelenti ez, t. Nemzetgyűlés, hogy igenis, ez az államforma volt kezdetben is az ősi magyar államforma és csak a későbbiek során — amint az előadó úr helyesen kiemelte — a hatalom és a nép, az uralkodó és az uralkodottak közötti harc ered­ménye hozta és fejlesztette ki ránk a ma már időszerűtlen államformát. T. Nemzetgyűlés! Amikor tehát pártom a maga egészében és egyhangúan állott a köz­társasági államforma mellé, csak a mögötte álló tömegek természetes és kivételt alig mu­tató szellemének és életszükségleteinek tett eleget. Ugyanakkor meggondolás tárgyává tettük és tesszük azt is, hogy csak az az alkot­mányváltozás lehet helyes, amelyben a be­avatkozás mértéke a fejlődés akadályainak elhárításáig terjed, egyébként maga az alkot­mány csak fejlődő és nem fejlesztett alkot­mány lehet, az alkotmány maga csak olyan lehet, amely a magyar nép lelkének szükség­lete, a magyar nép lelkében kialakult és már élő vágyak formába Öntése, mert állandósá­got csak az ilyen módon kialakult alkotmány nyerhet, maradandó csak ez lehet a mi né­pünk lelkében. T. Nemzetgyűlés! Ha a választható állam­formák közül a köztársaság és a királyság államformáit vesszük, az előadó úr elvi meg­állapításai talán kiegészíthetők volnának any­nyival, hogy akár Campbell, akár Robertson, akár Macaulay, akár Adams vagy Barthé­lémy 138 elméleteit nézzük is, a monarchikus vagy a királyi államformáról ők maguk Európára és a világra szólóan is megállapít­ják, hogy csak azok a királyságok váltak be államformaként, amelyek elnevezésükön túl •szellemükben a nép uralmára és a népi aka­ratra épültek fel. Miután pedig a magyarnem­zet most megélt változásaiban nem szükséges, hogy a hagyományok kedvéért az elnevezé­seknél maradjon, a szellem mellett a köztár­sasági államforma elnevezésével is szükséglete és igénye lehet a mai magyar államnak. Szeretném, t. Nemzetgyűlés, lerögzíteni pártomnak azt az álláspontját, hogy a köztár­sasági államformával nem kívánunk és nem akarunk szakítani dicsőséges magyar mul­tunkkal és nem akarjuk őseink és atyáink ha­gyományait sem félretenni. A múlt vétkeivel és bűneivel kívánunk szakítani! (Ügy van! Ügy van! — Élénk helyeslés és taps a kis­gazdapárton.) Szeretném leszögezni pártomnak azt az álláspontját is, hogy az új irányvétellel cé­lunk az, hogy valahogyan magyar sorsunk­nak azt a mulasztását, a magyar élet méhe-

Next

/
Thumbnails
Contents