Képviselőházi napló, 1939. XIX. kötet • 1943. december 10. - 1944. november 9.
Ülésnapok - 1939-354
54 Az országgyűlés képviselőházának 354. gam részéről nem tudtam és nem tudok mindenben egyetérteni. Engem az az öncélú magyar külpolitikai hitvallás ejtett rabul és tart fogva, amelyet Gömbös fogalmazott meg és amelyet ma ez a párt vall magáénak. S ezen az álláspontomon, nemcsak hogy nem változtat, hanem meg is érősít benne az a körülmény, hogy a háború ötödik esztendejének állandó harctérig változásai és tragikus fejleményei egyszer itt. egyszer ott azokat a politikai törekvéseket látszanak igazolni, amelyeket az ellenzék két antipólusa képvisel. Arról is jobb szerettem volna hallgatni, hogy miért voltam belső ellenzéke a pártnak belpolitikai vonatkozásban, de kénytelen vagyok ezzel is foglalkozni. Jól méltóztatnak tudni, hogy képviselővé választásom óta, amióta alkalmam voit a pártvezetési gestiót közelről megismerni, mindig a legelső sorban állottam a belső elégedetlenek között, sőt nem egyszer én voltam a kezdeményezője azoknak az akcióknak, amelyek a hibákat intra muros kívánták orvosolni. Mindenekelőtt és mindenek felett azok ellen a metódusok és eszközök ellen szálltam síkra, amelyek mind világnézetemmel, mind a törvényhozói hivatással és felelősséggel összeférhet lenek voltak s amelyek az én felfogá"' som szerint nein a fejlődést, nem a megújulást és nem is a nemzeti újjászületést szolgálták, hanem amelyekben a legrosszabb emlékű baloldali forradalmak veszélye kísértett. (Kassay Károly: No hát minket ne keverjen bele! — Derültség,) Igaz ugyan, hogy a pártvezetőség ezeket az eszközöket és metódusokat minden egyes alkalommal megtagadta, sohasem legalizálta a hatalomratörésnek ezeket az alvilági útjait, de ezek az utak és fekete vonalak újra meg újra előbukkantak; pártvezetőségi tagok, országgyűlési képviselők súlyos ítéletekkel megbélyegezve börtönbe kerültek, vagv külföldre távoztak a következmények elől, úgyhogy meg kellett, hogy rendüljön a hitem läib'bami, íhtójgy a pártvezetőség alkalmas a Nyil^skereisztes Báír'tloft étsmozgalmát a meimzietifejlődés vonalába építoíeg beleilleszteni. (Maróthy Károly: Tóni bácsi mesedélutánja.) T- Ház! Tömegekkel rendelkező és azokat megmozgatni 'és hatalompolitikai célokra, beállítani képes párt vezetősége / mindig a legmagasabb rendű felelősséget viseli a nemzettel szemben, olyan — hangsúlyozom — minősített felelősséget, amelyet a harmadik emeleten nem háríthat el a második emeleten történtekért, A . megválasztott magyar kormányzóhelyettes tekintélyét súlyosan romboló _ röpcédulákat ugyanis a párt országos központjában találták meg. (Maróthy Károly: Nem illik ez! Nem •ízléses dolog ez! — Elnök csenget.) Nem én provokáltam ki. A képviselő úr úgylátszik nem volt itt beszédem elején és nem tudja, hogy elmondtam, amióta önöktől kiléptem nem szóltam erről egy szót sem- Ettől is meg akartam kímélni magamat (Halljuk! Halljuk! — Maróthy Károly elhagyja a termet. — Felkiáltások jobhfelöl: Maróthy jöjjön vissza! — Rátz Kálmán: Majd meglátod jobb lesz itt! — Derültség.) A legfőbb hadúr helvéttesét háború közepette ért ilyen minősíthetetlen támadás után lóntem ki a nártból másodszor és végleg: Ezt szégyeljem? Vagy talán azt, hogy mindezekről* a saját személyemet és politikai hitelemet is beárnyékoló ülése 1943 december 14-én, kedden. [• dolgokról^ és sok minden másról, a párt parlamenten kívüli metodikájának kalanaos tüneLeiről passzivitásom több mint egy esztendeje alatt egyeden szót sem szóltam? _ Ezeken a jelenségeken túl legelsősorban közjogi téren voltak súlyos aggályaim, amelyeket ; egyáltalán nem oszlatott ei Szálasinak az a bej JeJentése, hogy ő csak ugyanazt a hatalmat követeli magának, amellyel Olaszországban Mus| solini rendelkezett. (Felkiáltások jobbfelöl: \ Csáki) Ez a bejelentés sem volt alkalmas arra, hogy a párt és a mozgalom körül olyan -légkört teremtsen, mely az evolúciós kibontakozás lehetőségét biztosíthatta volna. (A kiotürlámpa kigyullad!) Tisztelettel kérnék öt perc meghoszszabbítást. Elnök: Méltóztatnak a kért meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a meghosszabbíi tást megadja. Keck Antal: A kormányzóhelyettesi intézj meny körüli alkotmányjogi vita sem szolgálta 1 ennek a légkörnek a megleremthetését, a válaszI fással kapcsolatos parlamenti magatartást- pej dig egyáltalán nem tudtam már összeegyeztetni ; közjogi fölfogásommal.i De ezenkívül a pártnak egész képviselőházi j munkája az elvi törések jegyeit hordozta magán. 1939-ben Hubay Kálmán pártvezető szemé| lyesen agitált mellettem a mohácsi választáI son, 1940-ben mégis benyújtották a nemzetiségi j javaslatot anélkül, hogy tudtam volna arról én. i akinek egy erősen nemzetiségi kerületnek a . döntő pillanatban minden pártot összefogó mélységes magyar öntudata a nemzetiségi hivatalos jelölttel szemben adott mandátumot. A mohácsi mlandátum nemcsiaík engerau hanem a pártot is kötelezte, s ha ezekután fejlődésnek tekintette bárki is azt a szerencsétlenül megfogalmazott és még szerencsétlenebbül benyújtott javaslatot, t. Ház, ez nem az én fejlődésem. En életem büszkeségének, a mohácsi mandátumnak a szellemében vártam a fejlő; dést ' Vagy fejlődós volt talán a földreform • ügyében tanúsított parlamenti gestio? A földf birtokpolitikai javaslat parlamenti tárgyalása ; elől a párt a helyett, hogy érvényesítette volna, vagy érvényesíteni igyekezett volna a választáj son hirdetett felfogását, kivonult a Házból és ; pedig olyan körülmények között, amelyek nem egyfajta fölényes elvi álláspont igazolására,, hanem ellenkezőleg, valami a törvényhozói fe, lelősséggel összeférhetetlen Öiiállótlanság száj n almás látszatának keltésére voltak alkalma; sak. (vitéz Lipcsey Márton: Hát ez is igaz!) Le kell szögeznem, hogy — távol lévén — távirati I lag tiltakoztam ez ellen az eljárás ellen. Általában megállapítható, hogy a parla1 menti attitűdbe minduntalan olyan elemek veí gyűltek, amelyek nemcsak a parlamentarizmus elvével voltak ellentétben, hanem még éleseb; ben szembenálltak a rendnek, 'fegyelemnek, s mindenekelőtt az egyéni felelősségnek azzal a j filozófiai rendszerével, amelyre áz_ antiparlamentáris felfogás hívei építik politikai tanításukat. Visszatekintve, mindnyájan tárgyilagosan megállapíthatjuk, hogy a túloldal attnak: idején sorozatosan elkövette ugyanazokat a hi: bákat, amelyeket általában a liberális parlai mentarizmus kinövéseiként és túihajtásaikéut ismerünk az utolsó évtizedek politikai történetéből.' Beleesett például'" ugyanabba a hibába, amely annakidején a Kisgazdapárt bukását