Képviselőházi napló, 1939. XIX. kötet • 1943. december 10. - 1944. november 9.

Ülésnapok - 1939-354

46 Az országgyűlés képviselőházának 354. ül t. uraim, én adoík a külföldnejk ennyi és eninyi i valutáris értékben vendéget, ' kiengedem őket az országból, de meigköveteliem attól az országtól, hogy legalább ugyanannyit, esetleg még többet küldijön és engedjem \j& az én országiomba. Megint csak azt kell teihát mondanom, hogy itt a kormánynak megint egy balanszírozó gazdaságpolitikát 'kell űznie, hogy én adok, de csak akkor, ha te is adsz* szóval a do ut des alapjául. T. Ház! A fával kapcsolatosan nagyon szeretnómi, ha a földmívelésügyi minisztérium ás a numiiszter úr, úgy is, mint erdélyi ember és úgy is, mint a fámák valóban egyik kiváló szakértője, az újrafásításnak, a facsemeteiskollák létesítésének kérdését és általában «ezeket a kérdéisleikiet kissé nagyobb tempóban, jobban, intenzívebben kezelné, fagyon jól tudjuk, hogy a fa életét nem lehet emberi mértékkel mérni, mert emberöltőkön, generációkom keresztül kell dolgozni az erdőben, és szeretettel kell áldo'zni, hogy hozzoo valamit, de 22 év alatt meg'kopaszíto'fcták, letarolták a hegyeinket. Ez ,a kérdés itt most mjegint belekapcsolódik az idegen forgalomba is, mert az éghajlatot is igen »ok helyem megváltoztatja a le táróit erdő,- de most már a fáról, mint gazdasági tényezőről beszélek. Ez'eknefe a letarolt erdőknek helyén az újrafásítás csak most indult mieg, elég lassú tempóban;, és nem tudom elképzelni, hogy mikor tudunk majd legközelebb azon a területem•megint termelni. (Gaal Alajos: Nem érjük megl) T. Ház! Éppen Kállay miniszterelnök úr mondta Marosvásárhelyt, hogy a magyar földet vissza kell adni a magyar embernek. Nálunk Erdélyben nagyon-nagyon szomorú statisztika mutatja azt, hogy hogyan csúszott ki lassan-lassan a magyar ember lába alól a magyar föld. El kell olvasni Tokajinak »Az eladó ország'« című könyvét, mert állítom, hogy aki sohasem foglalkozott ezzel a kérdéssel, az is megdöbbenéssel állapíthatja meg, hogy micsoda bűnös könnyelműség következtében állott elő az, a szomorú helyzet, hogy a magyar föld a magyar ember lába alól kicsúszott a nemzetiségek lába alá. Szöllősi t. képviselőtársamnak hívom fel megint a figyelmét erre. (Zaj a szélsőbaloldalon és a balközépen. — Egy nana a> balközépen: Az Albina! -— Gaal Alajos: A magyar bankok jó része is! A liberális, zsidó bankok!) A zsidó bankoknak csak üzlet volt, mindegy volt, hogy kinek adják, csak az volt a fontos, hogy, forgalmat bonyolítsanak le. (Piukovich József: Ismerjük a kérdést!) De ott volt a dolog nemzetgazdasági jelentősége, sőt Magyarország legfontosabb, kérdése is azért volt ez a kérdés, mert hiszen azé az ország, akié a föld. (Ügy van! jobbfelöl.). Minden erővel rajta kell lennünk tehát, hogy ezek az idegen tulajdonba jutott földek visszakerüljenek az ősfoglalók kezére. (Zaj. — Gaal Alajos: Három millió hold! Az Albina elvitte idegen pénzzel! — Mester Miklós: Igaz! Tanulhatnánk az Albinától, öreg!) T. Ház! Nagyon fontos a Székelyföld életében a legelőkérdés, főképpen a havasi legelök kérdése. Teleki Pál néhai miniszterelnök úrnak többek között volt egy nagyon igaz mondása, amely szerint senki magyar ember nem kerülhet és ne kerüljön rosszabb helyzetbe, mint amilyen helyzetben volt a román megszállás alatt. A földművelésügyi miniszter úr ése 1943 december 14-én, kedden. egy erdőrendeletet bocsátott ki az erdők viszszajuttatására vonatkozóan és az eredménye sok helyen az lett, hogy a letarolt és legelőkké átalakított erdőket is — sub titulo. erdő — visszaadták eredeti tulajdonosaiknak. Én nem akarok most másról beszélni, csak három Maros-Torda megyei községről,- Magyaróról, Görgény szentimréről és Görgény üregcsűrről, a legveszedelmesebb helyen élő három magyar végvárról. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Itt végződik a magyarság impériuma és itt végződik egy olyan román tenger, amely a román megszállás alatt is sovinisztább volt a iegsovénebb románnál és minden körülmények közt a vasgárdának ivóit a híve, akár el volt hivatalosan ismerve a vasgárda, akár nem. Ez a román vidékekbe beékelt, beszorított három magyar község kapott annak idején ilyen letarolt erdőből havasi legelőt. Most ezeket a legelőket a községektől visszavették ennek a bizonyos erdőrendeletnek alapján és visszaadták az eredeti tulajdonosoknak. (Piukovich József: Kik azok az eredeti tulajdonosok?) Az állam is volt, magánbirtokosok is. Nálunk nem voltak nagybirtokosok. (Piukovich József: Jó volna tudni! — Horváth Géza: Nem Bánff y volt?) Magyar emberektől vették el annak idején és a magyar állam ezeknek adta vissza. Ez hála Istennek, nem lezárt ügy, mert a földművelésügyi miniszter úr is tudomást szerzett erről az állapotról és én ismerve a földmívelésügyi miniszter úrnak az erdélyi politikában való jártasságát (Piukovich József: Eddig nem árulta el!), hiszem és meg vagyok róla győződve, hogy ezt a helyzetet is orvosolni fogja. Hogy ezt a kérdést idehoztaim a Ház elé, azt tisztán csak aizért tetteim:, hogy ne nyúljon nagyon hosszú időre énnek az orvoslása, miért bizony tüskét vertünk bele, a magyarok szívébe és siessünk, hogy minél hamarabb húzzuk ki ezt a tüskét. (Helyeslés a ba!középen.) A csifei magánjavak kérdéséről nem akarok beszélni, nagyon sokan beszéltek róla, csak azt akaromi kiérni itt a magyar kormányzattól, méltóztassék ezt a kérdést a. legsürgősebben nyugvópontra! juttatni. Tudom, hogy folynak a tárgyalások, rendelettervezetek vannait, de nagyon hálásak volnánk mi székelyek, hai végre ezt a kérdést valóban közmegelégedésre, közmeignyugvásm el lehetne- intézni. Pénzügyi poílitikánkró.! nem kívánok beszélni, c&aík azt kívánom megállapítani!, hogy bár paradoxonnak hangzik, igazat kell adjak szerény személyemben i

e> a pénzügyminiszter lírnak abban, hogy a pengő erős, pengőnk külföldi értéke szinte csodálatraméltóan megnőtt és egyetlen egy tényező van, aimely nem hisz a magyar pengőben, még pedig a magyar közvéleménynek egy igein tekintélyes' része. Nagyon szeretném, ha pénzpolitikánkban oda lehetne tendálni, hogy a pengőnek ezt a külföldi értékelését a belföldi köztudatbal is vigyük át és érezzük azt, hogy itt valóban nemies valutáról van szó, s az árak túlzott, ugrásszerű felemelkedése egyrészt a, badiszükséglietek miatt az áruellátásnak a nyersanyagimport majdnem minimumra való csökkenéséből eredő hiányára, másrészt pedig a fekete-piacrai, a mindent felhabzsolni akaró tőkére vezethető vissza. Nagyon jól tudjuk, igen sokan; vannak, akik, ha pénzük van, bármit és bármilyen áron hajlandók megvenni, csak azért, hogy a teljesen szubjektív megítélésük szerint rossz pengőtől szabaduljanak, Ezt