Képviselőházi napló, 1939. XIX. kötet • 1943. december 10. - 1944. november 9.

Ülésnapok - 1939-354

* Az országgyűlés képviselőházának 354. zásunkból kell adnunk, ha adunk valamit, (Vasvári Lajos: Mit adjunk? Adjuk át a hátaimat? Az ország vezetését1 — Meskó Zoltán: Sokat adtunk! Mindent odaadtunk: már! — Úgy van! a balközépen. — Meskó Zoltán: Többet már nem adhatunk!) mert ha szuverén elhatárcwzásunkból adjuk, meg, akkor. nem állhat _ elő az a helyzeit, hogy idegen hatalmak garanciája mellett legyünk 'kénytelenek adni. (Vasvári Lajos: Csak a hatalmat adhatjuk már! — Meskó Zoltán: Már mindenit odaadtunk! — Egy hang a középein: Te véded a nemzetiség,'ketf) Én szeretem a nemzetiségeiket, mint testvéreket. Nem védem őket, Bietet elsősorban n magam fajtáját védetni. (Meskó Zoltán: Nem iisHkelI védeni őket, inkább minket védjél!) íme, itt jelentkezik újra az, a hang, amely rőlí beszéltem. Tessék meghallgatni, hogy mát akarok ebben a kérdésben mondani. Ne méltóztassék türelmetlenkedni, mint Vasvári igen t. képviselőtársam teszi. Én itt nyíltan, őszintén beszéltem; vagy megértette valaki, vagy nem. Többet nem mondok, mint amennyit mondani afeartam, azt közbeszélásokkal belőlem kihozni meni lehet. Egy megállapítást azonban meg kell tennem. Adva van: a legfőbb prineipium, amit meg kell adnunk, törvényhozásilag ig a 'nemzetiségeknek: azt kell megadnunk törvényben, amit mi á magunk magyar testvérei számára követeltünk meg a megszállás idején a megszálló hatalmiakkal szemben. (Biró István: Többet kaptak! Sokkal többet! — Ügy vom! Úgy van! a középen.) Hát ha. megadtuk, akkor törvényben ÍB fektessük le. (Biró István: Sokbal többet adunk, mint amennyi a törvényben van! — íiaal Alajos: Pirós-sátrgá-kék rüMffoan járnák! Ránk huszonötöt vágtak, ha ai nemzetiszínű szalagot feltettük! i— Ügy van! Úgy van! a középen és balfelőlJ Annak alátámasztására, aim it mondtam, idézhetném Appomyi Albertnek 1926. március 25-én mondott beszédéből. (Egy hang a középen: RéOen volt! — Rassay Károly: Halljuk, hogy ő hogy mondta?!) Ahogyan, én elmondtam, az Appomiyi felfogásai volt. Szerinte, amikor visszatérnek a mi magyarjaink, — mert ő ezt előre látta — ugyanazt kell megadnunk a velük visszatérő nemzetiségeinknek, mint amit a megszállás alatt magyar testvéreink számára követeltünk. (Felkiáltások, a középen: Többet kaptak!) Ezt ,a kérdést azonban itt a plénumban nem lehet megbeszélni. Ezért kértem én a felhatalmazásig vita) siorán elmondott beszédemben, hogy tárgyaljuk meg, nem volna-e szükséges egy nemzetiségi bizottságot létesíteni, amelyben minden nyilvánosság kizárásával komolyan meg lehetne tárgyiallni ezeket a kényes kérdéseket. Egy húsztagú bizottságot kellene létesíteni, amely az országgyűlés felhatarlmazásával tarmaccsal szolgálna a kormánynak. Én tulajdonképpen neon is tudom, mi történik a iiieimzetiségi kérdés tekintetében. (Ga|al Alajos: Éppen azért ne beszélj róla!) Hiába tesznek nekem szemrehányást, nem tudom, mert valósággal a iatínoe diplomácia módszerei szerint foglalkoznak ezzel a kérdéssel. (Egy hang a- balközépen: Javítsák inkább a magyarok helyzetét!) Vájjon miért nem lehet ebben a kérdésben tiszta helyzetet teremteni és a kérdést törvényhozásilag rendezni? (Gaal Alajos: Ha nem tudsz arabusul, ne beszélj arabusul! — Rassay Károly: Kollektív alapra azért nem megyünk! Még ha ülése 1943 december 14-én, kedden. 39 innen követelik, alkkor sem!) Nagyon örülíni fogok, ha az a bizottság, amely — a/mennyiben ,a kormány jónak látja — ezt a kérdést, meg fogja tárgyalni, azt fogja megiál-Lapítani, hogy. aönint mindnyájan gondoljuk, mindent megtettünk, almit leheit. Ha ezt elértük, akkor a neumzotiségi kérdést nyugodtan kikapcsolhatjuk a neanzet sorskérdései közül. Mert az kétségtelein, hogy jekn'leg ez a. kérdés a végleges megnyugváshoz, még nem jutott el. ^ T. Ház! Azt hiszem, a, négy sorskérdés érintésével, bebizonyítottlaun, hogy ezek a kérdések még ma is nyomják a nemzet vállát, és- e kérdések tekintetében a Kállay-kormányt igenis nagy; felelősség terheli. Ha ebben az országban nincs meg a neanzeti egység, akkor ennek leg főbb oka az, hogy a miniszterelnök úr azt aem tudja megvalósítani. Mert a nemzeti egységet igenis meg -Lehet csinálni, de. ahhoz más szellem kell, mint amilyen a miniszterelnök úr redszeréből árad. (Rassay Károly: A neun tetsző pártokat meg kell szüntetni, úgy, amint onnan követeilik, úgy-e? Akkor majd meglesz az egység! — Maróthy Károly: Na, nem úgy! A zsidókkal megvan már!) \ A nemzeti egységeit csak a népi igazság alapján lehet megvalósítani. Ha valamennyien a népi igazság mellé állunk, ha az- egyenlőség megteremtését felülről kezdjük el, ha lehajtunk a nép millióihoz, akkor ez a kérdés —• merem állítana — megoldható lesz. Nem lehet a fordított folyamatot várni, hogy mindig a 14 millió igazodjék a vezetők véleményéhez. Ebben a tekintetben! elsősorban a vezetőknek kell jó példával előljárniok. De merem állítani, a miniszterelnölk úr legutóbbi beszéde a nemzeti egység ügyének nem tett jó szolgála tot, A miiiisztereliniöík úr ' valósággal szemünk előtt 'konstruálta meg azit a szakadékot, amely a kormánypártot szerinte

1 az ellenzéktől elválasztja. Valósággal megkonstruálta., mert az én megítélésem szerint ezt csak azért tarthatta szükségesnek, hogy ezzel a saját pártjában nagyohb fedezetet biztosítson magának. Arra ugyanis, hogy az, ellenzék hazafiságát kétségbevonja, nem volt szükség, ez 'kétségtelen. Ebből pedig az következik, hogy nemi. jó szolgálatot tett, a miniszterelnök úr' a nemzeti egységnek, amikor attól tette függővé hazafiság-unkat, hogy a külügyminiszter úr beszédének melyik tételénél tapsoltunk. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Mi ellenzékiek ilyen értékmérőt a magyar királyi miniszterelnök úrtól igazán nem vártunk. A miniszterelnök:; úr valósággal kisajátítja magának a magyar ppjiitikát és ezt kifejezetten meg is mondja. »Általánosítással vádolnak bennünket«, — mondotta legutóbbi beiszédében — »pedig ez a politika nem más, mint csak magyar.« Azt hiszem, hogy magyarul és magyarán nemcsak általánosságokat lehet mondani, hanem részletpro grammokat is lehetne elmondani. (Maróthy Károly: Az veszélyes!) De nemcsak a miniszter'elnök úr sajátítja ki magának a magyar politikát és eredményeit, hanem, säjinos, a propagandaminiszter úr is ugyanebbe a hibába esett, amikor például Nagykanizsán mondott beszédében a Mép. szerepével, tehát a saját pártjának a szerepével foglalkozva, a következődet mondotta (olvassa): »Ennek a pártnak és a párt által támogatott mindenkori kormánynak kö-