Képviselőházi napló, 1939. XIX. kötet • 1943. december 10. - 1944. november 9.

Ülésnapok - 1939-353

22 Az országgyűlés képviselőházának 353. De ha most, mélyen t. Ház, a háború csúcspontja táján a mezőgazdaság gépesítéséről beszélünk, ezt én úgy fogom fel, hogy ez a valóságban a jövőre vonatkozó gondoskodás. Ebben a tekintetben teljes mértékben azon a vonalon gondolkodom, mint Kunder képviselő úr gondolkodik és magam is, úgy hiszem, hogy a magyar mezőgazdaság termelékenységét is igen nagy mértékben lehet fokozni abban a pillanatban, ha a gépeknek sokkal több teret fogunk adni, mint ahogyan az ma a mezőgazdaságban megvan. De a képviselő úr kevesli azt a számot, hogy talán csak ezer traktorról volt szó. (Kunder Antal: A felosztást helytelenítem!) Nem! Azt tetszett mondani, képviselő úr, — ilyenformán — hogy hat községre jut egy traktor. (Kunder Antal: A támogatást helytelenítem, hogy ezt még pénzzel is támogatják!) Ez valóban nem olyan szám, amely miatt valami roppant nagy örömmámorban tudnánk, úszni. Szeretnénk, ha valamikor sokkal több traktort lehetne szétosztani. Ebben is jelentkezik azonban egyelőre az anyaggazdálkodás hatása, mert hiszen nincs módunkban annyi vasat és más anyagot erre a célra adni, mint amennyi kellene kétszer-háromszor több ilyen gép előállítására. Ami pedig azt illeti, hogy miképpen és hogyan történik ezeknek a traktoroknak a szétosztása, nem vonom kétségbe azt, hogy itt talán lehetnek bizonyos hibák, tévedések, melyek a szétosztás rendjét nem mutatják egészen tökéletesnek, de ez csak azt a kötelességet rója valójában a Háznak egyformán minden tagjára, hogy ezeket a hibákat a kormánnyal közölje, amely minden bizonnyal megtalálja a módját, hogy ezeket a hibákat gyorsan és gyökeresen korrigálják. A mezőgazdaság gépesítésénél szólott még a képviselő úr arról, hogy nem barátja a szövetkezeti megoldásnak, hanem mindenkor inkább az egyes személyeknek való juttatást he lyezi előtérbe- Ezt én mint olyan érdemes szempontot ragadom ki az okfejtésből, mert a képviselő úr egy olyan pártnak a híve, exponált tagja, elöljáró tagja, amely mindenkor a közösség gondolatának a propagálója (Kunder Antal: Bele is fogunk illeszkedni a közösségi gondolatba!) <s amely éppen ennek következtében az individuumot mindenkor a közösség alá helyezi. Felvetem a kérdést, hogy vájjon a közösségi gondolatnak mégis mi felel meg jobban: az a szövetkezeti rendszer-e, amely már az átkosnak mondott liberális rendszernek a keretében is mindenkor e rendszer kinövéseit volt hivatott megfelelő formában nyesegetni, vagy pedig az, amelyben az egyéni gondolkodás kívánalmai jutnak szóhoz. Nekem az a véleményem, hogy az igazság talán mégis ott van, amikor a szövetkezeti gondolatot kívánjuk erősebben istápolni. Az ipari és a mezőgazdasági termelés problémáinak tárgyalásánál tért át a képviselő úr beszédének egy nagyon fontos részére, amelyhez azután is újra visszahajolt, amikor a gazdasági miniszteri pozíciónak a jelentőségét fejtette ki. Azt, ami szerinte a lényege ennek a miniszteri pozíciónak, elmondotta ő egy roppant érdekes elmefuttatás kapcsán, hogy t. i. ha ma, ezekben a nehéz időkben nem kellene közgazdasági miniszter, akkor nincs

; szükség arra sem, hogy normális időkben pénzügyminiszter legyen. Nem tudom, hogy ez a gondolatkapülése 1943 december 10-én, pénteken. osolat helyes-e vagy nem, inkább mégis azt hiszem, hogy nem egészen helyes. Nem egészen helyes, hiszen pénzügyminiszterre úgy békés, mint háborús időkben feltétlen szükség van. (Kunder Antal: Mint abszurdumot mondottam!) Másrészt az a véleményem, hogy közgazdasági miniszterre lehetne szükség békeidőben is, nem csupán háborús időben. (Kunder Antal: Menynyivel inkább háborúban!) Ezért mondom, hogy valamennyien egyek vagyunk abban, hogy a közgazdasági miniszter funkciójának jelentőségét felismerjük és elismerjük, csak arról van szó, ezt magam is voltam bátor máskor kifejteni, s a mai időkben ez a nagy kérdés, hogy a ma érvényben levő miniszteri felelősségnek rendszerével össze lehet-e vagy sem egyeztetni az olyan közgazdasági miniszteri állást, amely azt jelentené, hogy a miniszter mellett a gazdasági minisztériumok élén a valóságban tulajdonképpen csak államtitkárok állnának, akik felelősséggel és engedelmességgel tartoznának a közgazdasági, vagy mondjuk másként: a csúcsminiszternek. A miniszterelnök úr egyáltalán nem mondotta beszédében, hogy Ő a szervezés jelentőségét lebecsüli. Nem becsüli azt le, teljes mértékben elismeri, csak azt mondotta, hogy ő ezidőszerint a szóbanforgó funkciót olyan végtelenül nagynak találja, hogy nem tudja, akadna-e ebben az országban egy olyan gazdaságilag iskolázott, kulturált ember, aki azt az óriási feladatkört él tudná látni, amit az ebben az értelemben vett tulajdonképpeni közgazdasági miniszternek a funkciója, illetőleg az állása jelentene. Voltam már bátor az elmúlt héten appropriációs beszédem alkalmával kihangsúlyozni, hogy az ellenzék talán más felfogásának ellenére megállapítható az idei év minden gazdaságpolitikai intézkedéséből, milyen mértékben hangolódik össze jobban és jobban a különböző gazdasági miniszterek tevékenysége és. bár ez nem görögtűzzel történik kifelé, sem (közgazdasági miniszternek túlhangos beszédével, mégis, aki a dolgokat tárgyilagosan nézi, annak ezt minden körülmények között meg ikell állapítania. Erintette Kunder képviselő úr az anyaggazdálkodás különösen nagyon fontos kérdését is, amelyet valóban szinte nem is lehet érdem szerint méltányolni. A közgazdasági miniszter funkciójába sorolandónak momdotta az anyaggazdálkodás kérdését is, mert a mai rend, amikor egy bizottságban különböző minisztériumok referensei hadakoznak egymással és ilyenformán alakul ki, hogy mily mennyiséget kap például szénből egy-egy cementgyár vagy más gyár — nem megfelelő. Ezt tehát ő nem találta teljes mértékben megfelelőnek. Mint ilyen nagyon nehéz problémánál rendszerint szokott lenni, valószínűleg a képviselő úrnak is igaza van részben. Mutatja ezt HZ íx körülmény is, hogy esztendők óta újra' meg újra azt teszi a magyar kormány, hogy az anyaggazdálkodás rendszerét iparkodik javítani. Bár ezzel szemben a kritika talán azt mondhatná, hogy íme, nem alkottuk meg azonnal azt a rendszert, amely örök időre szól, nekem mégis az'a szerény véleményem, hogy maga az a tény, hogy az anyaggazdálkodást iparkodunk mindig jobbá és jobbá tenni, mégis csak annak a becsületes, komoly törekvésnek a jele, amelyet ebben a vonatkozásban, ebben a rendkívül nehéz kérdésben a kormány kifejt- Szeretnék, itt mélyen t. Kép-