Képviselőházi napló, 1939. XIX. kötet • 1943. december 10. - 1944. november 9.

Ülésnapok - 1939-353

Az országgyűlés képviselőházának 353. ülése 1Ù48 december 10-én, pénteken. 23 viselőház, különösképpen két momentumra rámutatni. Az egyik az, hogy az anyaggazdálkodásba jobban és jobban mennyire bevonja a kormány a különböző érdekképviseleteket. Ügylátszik» meglehetősen bevált az a rendszer is, hogy a kisiparosság számára az anyagkiutalást az ipartestületek végzik. Sok más kérdést lehet itt még érinteni, a magam részéről is a kormánynak figyelmét egy olyan mozzanatra kívánnám felhívni, amelyre már felhívtam a költségvetés bizottsági tárgyalásánál is, és ez az, hogy az anyaggazdálkodásnak van egy Achilles-sarka, egy sebezhető pontja, amelyet okvetlenül, minden körülmények között nagyon gondosan fel kellene deríteni és meg kellene a módokat találni arra vonatkozólag, hogy ott a jövőben semmi néven nevezendő kifogás ne emeltethessék. Az anyaggazdálkodásnak mai rendjében ugyanis mi történik? Az, hogy nagyon sok tusakodás, nagyon sok elméleti elgondolás, nagyon sok jelentés és szétosztasd terv után különböző gazdasági egységek az anyagokból bizonyos mennyiséget megkapnak, A szétosztás tekintetében panaszokat általában nemigen hallunk, de az a baj, hogy nincs meg az anyaggazdálkodásnak ma még az a szervezete, hogy az a kiutalt anyagok útját figyelemmel tudja a továbbiakban is kísérni. (Ugy van! jobbfelől.) Ennek következtében nincs meg a feltétlen és biztos garancia arra, hogy minden kiutalt anyagot tényleg arra használnak fel, amire tulajdonképpen a közgazdasági célok érdetkében valóban szükséges volna. Ha ebben a tekintetben a kormány figyelmét megfelelő rendszer kiépítésére felhívjuk, nyilvánvaló módon helyes nyomon akarjuk elősegíteni az anyaggazdálkodás mai rendjének továbbfejlesztését. Azok között a kérdések között, amelyek még szőnyegre kerültek, ott szerepel az árkérdés is újra, meg újra. Egészen jól megértem ezt, hiszen ez a centrális kérdések egyike. Ezért ennek a javaslatnak tárgyalásánál evvel a problémával röviden nekem is foglalkoznom kell. En is boldog volnék, ha ebben az országban el tudatúik volna érni és valaha is el tudnánk érni az olyan árállandósítást, amelyet nem kisebb közgazdász, mint az angol Keynes is tulajdonképpen a jövő idők pénzértéke védelme középpontjának tart. De, aki a magyar közgazdaságnak azokat a küzdelmeit ismeri, amelyeket immár körülbelül öt esztendeje folytatunk, az tisztában van azzal, milyen sziszifuszi a munkája ebben a tekintetben a magyar gazdaságpolitika intézőinek. Szinte azt mondhatnám, hogy egy százkarú hidrának kell újra, meg újra a karjait levagdosni, amelyek mind megannyian azt akarják megakadályozni, hogy a kormányzatnak ebben a tekintetben való elgondolásai megfelelő formában érvényesülni tudjanak. Szinte szállóigévé vált a magyar politikában és kinn a gazdasági politikában is a har monikus árszint kérdése. Újra, meg újra azon vitatkozunk, arról beszélünk, hogy a harmonikus árszintet meg tudtuk, vagy nem tudtuk megcsinálni, (Rajniss Ferenc: Nem inkább harmonika« az? — Derültség « szélsőbalotdalon-), hát igen, — s nem billen-e ez ?a zárszint ide, vagy oda. Valóban kívánatos lenne, hogy az állandó árszint kiépíttessék, de vannak olyan akadályok, amelyeket Kunder képviselő úr is érintett, amelyek ebben a tekintetben mindenkor meglehetősen nehéz gátlást fognak jelenteni a kormány komoly törekvéseivel szemben. Egészen helyesen mondotta a képviselő úr, - szerény véleményem szerint is — hogy a szabad munkapiacon úszó munkaerők munkabére egy olyan kérdés, amely tulajdonképpen végső eredményben az árkérdést is befolyásolja, most ennek folytán olyan munkabérek merülnek fel a gazdasági életben, amelyek aránylagosan, más munkabérekkel szemben, nagyon magasak. Ezek tulajdonképpen fölös vásárlóerőt jelentenek a piacon és alkalmasak arra, hogy az árszínvonalat újra, meg újra megtámadják. Ebben a tekintetben közöttünk, képviselő úr, semmiféle véleményeltérés nincsen. Más kérdés az, hogy én honorálom-e azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a kormány a munkabér rögzítése és állandósítása érdekében tesz. Itt véleményem már az övével ellenkezik, mert en azokat a lépéseket, azokat az intézkedéseket, amelyekkel a kormány példának okáért a bányászati munkások bérét megállapítván, gondoskodik arról is, hogy ezek a munkások naturáliákat kapjanak, igen nagy és hatékony faktornak tartom abból a szempontból, hogy a munkabér színvonala tartassék meg olyan magaslaton, amelyet a kormányzat a maga elé kitűzött Programm szerint szándékozik betartaniEn ezt jónak tartom, mert hiszen éppen a bányászmunkásságnál a helyzet az, hogy más, egyéb dolgozó osztályokhoz képest, sőt nem is, csupán a munkás számára, hanem a családtagok számára is olyan mennyiségű élelmiszerek és más egyéb áruk adatnak ki, meglehetősen alacsony árakon, rendszerint az 1939. szeptemberi árakhoz igazodva, hogy a munkásság abba a helyzetbe kerül, hogy az a oizonyos műszakbér vagy az a bér, amelyet megkap, tulajdonképpen elégendő. A lényeg azonban az, ami a gazdasági élet mai sokoldal íságából következik, hogy bármilyen mértékben törekszik, a kormányzat a bérstabilitásra, ha bizonyos verseny támad valahol felmerülő munkaalkalmak folytán a szükséges munkaerők között, ez a verseny egyúttal a munkások bérét is felhajtja, ami azután a továbbiakban az ipari árf ronton később bizonyos változásokat idéz elő. A képviselő úr az árfrontot tárgyalva foglalkozott aj külkereskedelmi forgalomból származó árveszél vekkel és meg kell vallani, hogy így első hallásra és tapasztalatunk szerint is impresszionáló beállítás, ahogyan ő ezt a kérdést tárgyalta. Mert senki se lehet ebben az országban, aki helyeselni tudná azokat a szinte dermesztő árakat, amikor bizonyos textiliákért méterenként 3—400 pengőt kérnek el a vár-js egyes részein és ezen át, minden kétséget kizáróan, az egész árszint ellen is látszólag támadást intéznek. (Zftj a szélsőbaktldulon-) De legyen szabad a figyelmet ráterelnem arra, hogy itt egy nagyon nehéz közgazdasági kérdéssel állunk szemben. Tisztelettel kérek 30 perc meghosszabbítást. Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a kért meghosszabbításhoz hozzájárulni! (Igen!) A Ház a 30 perc hosszabbítást megadta. Laky Dezső: Mélyen t. Ház! A külkereskedelmi forgalom irányítása — mint valamennyien tudjuk -^ a kormányzatnak valóban elsőrendű