Képviselőházi napló, 1939. XIX. kötet • 1943. december 10. - 1944. november 9.

Ülésnapok - 1939-353

Az országgyűlés képviselőházának 353. nem dolgozik legalább olyan kapacitással, hogy a magyar közgazdaságot bizonyos behozatalok szükségétől teljes mértékben tehermentesíteni tudnók. De vájjon nem tudja-e mindenki, aki a közgazdasági élet terén alapos jártassággal bír, hogy egyebek mellett a textiliparban valóban akkora jelentőségű viszkozagyár nem teljes kapacitással való dolgozásának mi volt és mi máig a hátráltatója. Az, hogy ennek a gyárnak berendezéséhez szükséges gépek igen jelentős résziét idegen nemzetgazdaságtól kellett megkapnunk és hogy ezeknek a gépeknek behozatalánál voltak akadályok, voltak nehézségek. Nem kétséges, hogy rendkívül örült volna a gyár, Öia ezeket a berendezéseket két évvel korábban kapja meg, de mit csináljon az, ha a gépekhez minden közbenjárás ellenére nem jut hozzá s kénytelen kivárni azt az időt, amikor a más országokból jövő rendelésekkel túlterhelt gyárak a magyarországi rendelést le tudják szállítani. Ebből nem lehet arra következtetni, hogy a magyar kormány a gazdaságpolitikában nem egészen áll résen. (Kunder Antal: Nem erről van szó! A cellulózé gyárról! Az más!) Erről volt szó. (Kunder Antal: A cellulózé gyárról! Ez műrostgyár! — Kölcsey Islván: Akkor nem beszélhet róla, ha nincs meg!)- Géphiány, mindig géphiány. A másik kérdés az olajfinomítók, továbbá az alum in iumgy árak kérdéee volt. Ezek szintén rendkívül érdekes és fontos kérdések, amelyeket azonban sohasem tudok csupán a mai időkszemszörgéből nézni, mert az én tekintetem. a múló jelenből mindenkor a messze jövőbe is pillant s úgy okoskodom és úgy érzéim, hogy a ! mai időknek sok minden nehézsége, változandósága mellett igenis, be kell rendezkednünk j arra, hogy azt a rendkívül nagy kincset, ame- I lyet a magyar föld a nyersolajban bír, minél finomabb formában tudjuk a külföldi közgazdaságok számára átengedni. Hiszen ha szabadon rendelekezünk ezzel az óriási kincsünkkel, | akkor nemcsupán hatalmas, nagy behozatali értékeket takarítunk meg, hanem ezenfelül rendkívül nagymennyiségű kiviteli értékhez^ is fogunk hozzájutni. Nyilvánvaló, ha egy országnak nyersolaja van, akkor nem arra törekszik, hogy a legolcsóbb formában exportálja, hanem olyan berendezkedéseket létesít, hogy az átalakításnak minden előnyét élvezze és mivel a mostani háborús időkben volt mód a nyersolaj hazai feldolgozására, azt mondom, bűnt követett volna el az a kormány, amely ezt nem tette volna meg és amely megengedte volna, hogy később hivatkozás történhessék arra, hogy Magyarország nyersolajat exportált, mert hiszen később megfelelő praxisra hivatkozva, elzárkózhattak volna az, exportállamok attól, hogy tőlünk feldolgozott olajat fogadjanak el. Mélyen t. Ház! Ami az aluminium kérdését illeti, a képviselő úrnak látszólag van valami igazsága, amikor azt mondja, hogy ez szénkérdés. Valóban széhkérdés az aluminium kérdés, valóban tény az is, hogy a timföldnek az előállítása sokkal kevesebbe kerül szénben gondolkozva, mintsem az alumíniumé, de amikor mindig anyaggazdálkodási bajokra hivatkozunk, felteszem a kérdést, szabad-e megfeledkeznünk ennek a háborúnak, a mai háborús gazdaságnak egyik legnagyobb szabású gazdasági eredményéről, arról, hogy megtaláltuk a magyar fémet, — aàogyan mondani szokták — amelyet alumíniumnak mondanak, hiszen ha ülése 1943 december 10-én, pénteken. '21 alumíniummal nem rendelkeznék, mólyen t Ház, a vaselláitásunk százszor nehezebb volna, mint amilyen, a rézellátásról nem is szólva. Ennek következtében, bár egészen nyilvánvaló, hogy szénben gondolkodva a helyzet talán nem egészen kifogástalan, mégis: a magyar közgazdiaság magasabbrendű érdekei feltétlenül szükségessé teszik azt, hogy aluminiumtermelésünket a lehetőség határain belül növelni tudjuk. Mivel ezt a kormány évek óta szervesen csinálja, ezért a magam részéről iránta igazán csak a bizalmamat tudom kifejezni. (Helyeslés a jobboldalon.) Mélyen t. Ház! A-textiliparral foglalkozva Kunder képviselő úr hivatkozott arra, hogy a cellulózegyártáshoz rüiért nem fogtunk hozzá eddig. (Kunder Antal: Nincs még cellu'lózegyár!)_ özörényben van. Teljes mértékben igaza van, vita ne^ül áll az, hogy ha ezzel az iparral korábban rendelkeztünk volna, sok mindenféle bajunk talán nem volna olyan, mint amilyen. De én mindenkor, ha lehet, visszanyúlva a múltba, és nekem az a meggyőző elesem, hogy a magyar közgazdasáigi minisztereknek, valamint az ipari minisztereknek is, attól a pillanattól fogva, amikor először nyílt meg az eszimei lehetőség arra, hogy Magyarország fában megint önálló lesz, részben tehát 1938. novemberétől, részben^ pedig 1939. márciusától, meglett volna a módjuk nemcsak a terveket kidolgozni, hanem azonnal, komoly lépést is tenni abban az irányban, hogy ilyen gyárak felállíttassanak. Könnyebb lett volna 1938. őszién és 1939. tvaszán foglalkozni ezzel, mintwm jóval később, amikor a gyári berendezkedéseknek már tényleg akadályai voltak; (Kunder Alttal: Egyéb dolgaink is voltak!) Minden kérdésnek két oldala van, mint ahogyan ,a< pénznek van egy fej- meg egy írásoldala, ha így forgatom, így néz ki, ha úgy forgatom máskép néz ki. (Kunder Antal: Ennek a mondásnak a fejoldala hiányzik! — Derültség a szélsőhaioldalon.) Ezeket a kérdéseket is csak minden szempont figyelembevételével lehet tárgyalni és bizony a fej annak idején nem működött. A termelés problémáit tárgyalva, a képviselő úr a mezőgazdasági termelésnek általunk is valóban teljes mértékben felfogott nagy problémáit is szemügyre vette és engem különösképpen egy rész ragadott meg az ő beszédéből, az, amidőn a mezőgazdaság gépesítéséiről szólott. Mélyen t. Ház! A mezőgazdaság gépesítése nagyon régi kérdés, amellyel nagyon sokat foglalkoztak, nem csupán a két világháború között, hanem az első világiháborút megelőző időben is, de különösképpen talán mégis az 1926—29-es évek voltak azok, amikor ez a kérdés az érdeklődés középpontjában állott, részben azoknak a tapasztalatoknak eredményeképpen, amelyeket az Északamerikai Egyesült Államokban gyűjtöttek a mezőgazdaság mechanizálása során, 1926-tóll 1929-ig a magyarországi mezőgazdiaság gépesítése valóban szinte szárnyakat kapva rohant előre és ha 1930. után, a válság nehéz idejében a magyar gazdaságpolitika nem lett volna olyan szűklátókörű, hogy megriadva a helyzet neíhézségeitől, szinte eltiltották az agrármunkásság foglalkoztatása érdekében a, mezőgazdaságban a gépek erősebb használatát, akkor talán előbbre haladhattunk volna, mint amilyen haladást ma* tényleg megállapítnatunk.