Képviselőházi napló, 1939. XIX. kötet • 1943. december 10. - 1944. november 9.

Ülésnapok - 1939-353

18 Az országgyűlés képviselőházának 353. Laky Dezső: T. Ház! Méltóztassanak nekem megengedni, hogy mindenekelőtt kijelentsem, hogy én a kormány politikájával szemben általában és gazdaságpolitikájával szemben is teljes bizalommal viseltetvén, a törvényjavaslat szövegét elfogadom. Az előttem szólott t. képviselő úr beszédéről legyen szabad megjegyeznem, hogy nagyon sok válóban értékes anyag volt benne. A mostani időkben én nem is kívánok versenyre kelni Kunder Antal t. képviselőtársammal abban a tekintetben, hogy vájjon ő mint amatŐr-statisztikus ennek a tudománynak a módszereit jobban ismeri-e, mint én, akinek ez hivatásom szerint kötelességem. Meglesz majd a módom, hogy a továbbiak során néhányszor mégis csak rámutassak arra, hogy a számokkal csínján kell bánni és a legmesszebbmenő jóakarat, gondoskodás mellett is történhetnek olyan félreértések, amelyeket célszerű a másik oldalon helyreigazítani. Amikor ezt a helyreigazítást elsőízben meg kívánom tenni, akkor az előttem szólott képviselő úrnak, bár beszéde vége felé előadott, de szerintem is, egyik legfontosabb .megállapításával kívánok foglalkozni, azzal, amelyben ő a Magyarország egész közellátása, tovább megyek, a magam neszéről is azt mondom, szinte köznyugalma és közbékéje szempontjából szinte sorsdöntőén fontos textilellátásnak kérdését vizsgálta, visszatérve erre a problémára, más vonatkozásban, mert már korábban a termelés kérdéseit szintén roppant érdekesen fejtegette. Mélyen t. képviselő úr, a legutóbbi népszámlálás munkálatai alapján ezidőszerint még nem tudlonipontosan megmondani, de való« színüleg aligha tévedek, ha azt állítom, hogy a képviselő úrnak az a felfogása, hogy Magyarország népességének legalább is kétharmad része mezőgazdasági elem, alighanem félreértésen nyugszik. Tudom, amint ez a képviselő úr minden beszédéből kitűnik, hogy nagyon nagy érdeklődéssel szokott foglalkozni a mezőgazdaság problémáival. A mezőgazdasági népesség számaránya azonban sokkal kisebb az említett százaléknál és ha nem is tudunk ebben a tekintetben pontosabb számot idézni, valószínű, hogy erősen a 60%-on innen van. Nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy azok a számítások, amelyeket a képviselő úr volt szíves ebben a vonatkozásban a textilellátásról előttünk kifejteni, alighanem tévedésen alapulnak, amelyről én iziben hangsúlyozom, hogy nyilvánvalóan jóhiszemű tévedés. De mégis hozzá kell tennem, hogy a mai Magyarország háborús gazdasági helyzetének nem kellő méltánylásából erednek azok a számok, amelyek egy esetleg vitatható, vagy csak részben jó számításhoz igazodó feltevések keretén belül azt mondják, hogy a mezőgazdasági lakosság textilellátására jelenleg körülbelül egymillió kilogrammnak megfelelő fonálmennyiség jut, ami természetesen — bölcsen igazsága van a képviselő úrnak — végtelenül kevés és mindenki roppant örülne, ha ennek sokszorosát tudnák az agrárlakosság számára adni, s ezen túlmenően az ország egész érdekelt lakosságának, csakhogy persze ez a kérdés korántsem intézhető el egyszerűen olymódon, hogy hiszen Magyarországnak éppúgy, mint régebben, könnyűszerrel megvolna a módja import révén ezt a pamutmennyiséget megszerezni. (Rassay Károly: Nem mondta, hogy könynyűszerrel! — vitéç Imrédy Béla: Egyáltalán nem mondta!) Kérem, a képviselő úr a Törökországból való behozatalról beszélt. (vitéz Imrédy Béla: Hogy lehet behozni, de nem anyülése 1943 december 10-én, pénteken. nyit, ahogyan a képviselő úr beállítja! — Kunder Antal: Ne ferdítsük el a dolgokat!) Egymillió kilogrammot mondtam. Hivatkoztam Kunder képviselő úrra. Nyilvánvalóan nem lehet annyit behozni, amennyit bizonyosan valamennyien kívánunk. Ezt kívánom megmondani, t. képviselő úr, nyugodtan, minden szenvedély nélkül. (Kunder Antal: De lehet behozni!) Hozunk is be. De nem annyit, amennyit kellene. Mélyen t. Képviselőház! Természetesen ezek a kérdések, hogy mit lehet és mit nem lehet behozni, a gazdaságpolitikának és a gazdaságpolitikát irányító kormányzatnak roppant fontos kérdései. Es aki közelről vagy távolról ismeri azoknak a tárgyalásoknak menetét, valamint anyagát, amelyek arra irányulnak, hogy a sokszorosan szintén idegen ellenőrzés alatt álló Törökország mit képes és milyen ellenérték fejében nekünk átengedni, az tudja, hogy boldogok lehetünk, ha onnan évenkénti—2 millió kilót be tudunk hozni pamutban. Természetesen ez megint nem csupán polgári célra szolgál, hanem elsősorban katonai célok kielégítésére. T. Ház! A magyar politikának abban a vonatkozásában, amely kivitetik vidéki ülésekre, megbeszélésekre, egyik állandóan visszatérő vitatémája, sokszor szinte viharsarka az, hogy vájjon a magyar királyi kormány felelős-e és milyen mértékben felelős azért, amiért nekünk is sír a lelkünk, hogy tudniillik mennyi rongyosi embert vagyunk kénytelenek faluhelyen látni. (Piukovich József: Ezelőtt öt évvel is ilyenek voltak!) Sajnos, még rongyosabbak lettek. Fáj a lelkünk, ha azt látjuk, hogy milyen nagy számban járnak mezítláb a felnőttek és a gyermekek télvíz idején a lábbelihiány következtében. De soha ne feledkezzünk meg arról, hogy akármilyen mértékben törekszik a kormány pontosan két és fél év óta, azaz 1941 tavasza óta a kotonin gyártásával és lehetőleg minél nagyobb mértékben való előállításával pótolni azt a hiányt, amely a textilalapanyagoknál mutatkozik, nem tudunk annyit termelni, amennyit kellene, mert nincs hozzá elegendő kender- és lenkórónk, meg más egyéb anyagunk, amiből kotonin előállítható volna, viszont a magyar föld eddig nem volt alkalmas arra, hogy megfelelő pamutnövényt tudjunk rajta termeszteni. Mélyen t. Ház! Felmerülhet az a kérdés, amelyet Kunder képviselő úr is említett beszédében, hogy vájjon lehetne-e, vagy sem, a textiléi látási, valamint a cipőellátást olyanformán megszervezni és bevonni a közellátás rendjébe, mint ahogyan az élelmiszerellátásba belevontunk egy sereg cikket? Mélyen t. Ház! Aligha kell nekem olyan jelesen képzett közgazdákkal szemben, mint amilyenekből szerény véleményem szerint a túloldalon jónéhány is van, rámutatnom arra, hogy ennek a megoldásnak van egy áthághatatlan akadálya. Az az akadálya, hogy míg egyfelől — különösképpen akkor, ha Istennek kegyessége felénk tekint, mint az idén tekintett egy jó tavasz és nyár formájában — tudunk elegendő élelmiszert termelni, amelyet szétoszthatunk, másfelől bármit is teszünk, az ország nem rendtelkezik elegendő gyapjúval s nincs elegendő pamutja. (Piukovich József: Ennek mi vagyunk az okai!) Ennek kö-