Képviselőházi napló, 1939. XIX. kötet • 1943. december 10. - 1944. november 9.

Ülésnapok - 1939-353

12 Az országgyűlés képviselőházának 353, amikor mind jobban belekerültünk a háborús gazdálkodásba, mind a külkereskedelem csök­kenése, mind pedig a kapacitások nagyarányú kihasználása folytán már a termelés anyagi oldalán is mutatkozott a helyzet súlyossága, s ezen a téren is szükség volt mélyebb bele­nyúlásra, így sürgetésünkre a pénzügyminisz­ter úr szentélyével ez az állás betöltést nyert. Én tehát úgy látom a dolgokat, hogy amint a liberális gazdasági és kormányzati rendsze­rekben a pénzügyminiszteren keresztül vég­eredményben összhangba hozható az egyes tár­cák működése, úgy ennek a pénzügyminiszteri működésnek az irányított, tervszerű gazdálko­dásban a csúcsminiszter működése felel meg, akinek fokozottabb mértékű belenyúlást kell. adnunk a tárcák működésének és általában a gazdasági életnek a területére. Az, amíF"a mi­niszterelnök úr állít, hogy tudniillik nem kell csúcsminiszter, pontosan megfelel annak az állításnak, mintha valaki liberális gazdasági vendben pénzügyminiszter nélkül óhajtana kormányozni. (Ügy van! Ügy van! a szélső­baloldalon.) Méltóztassék koncedálni, hogy a a tárcaminiszterek éppen úgy alá vannak ren­delve a pénzügyminiszternek, mert végered­ményben neki kell befolyást gyakorolnia az egyes tárcák kiadási kereteinek megállapítá­sára és neki kell a tárcák között bizonyos formula szeriiU szétosztani a meglévő anyagi lehetőségeket, (Ügy van! Ügy v\an! a szélsőbal­oldalon) mint ahogyan ma a csúcsminiszternek kell a materiális lehetősiálgek szétosztásának összhangba hozásáról gondoskodnia. (Helyes­lés a szélsőbaloldalon. — Nagy László: Ez vi­lágos!) Ha tehát a miniszterelnök úr a mi­niszteri felelősségről beszél, akkor azt kell mondanom, hogy a miniszteri -felelősséggel végeredményben éppen úgy nem egyeztethető össze az, hogy a pénzügyminiszter a tárca­miniszter számára a budget kiméretét előírja, mert neki tulajdonképpen önállóan kellene meg'szabnia budgetjét és amennyiben nem jön ki ebben a tekintetben a pénzügyminiszterrel, akkor ennek a konklúzióját le kellene vonnia. Ismétlem, ugyanazt a szerepet kell játszania az irányított gazdálkodásban a gazdasági csúcs­miniszternek, amelyet a pénzügyminiszter ját­szik a liberális gazdasági rendszerben. (He­lyeslés a szélsőbaloldalon,.) Egyébként méltóztassanak visszaemlékezni arra az időre, amikor 1939-ben megtörtént a mezőgazdaság számára az árrögzítés. Akkor még nem volt esúcsminiszter, mégis^ szükséges volt egy kormányzati ág részéről a másik kormányzati ágazat teendőibe való belenyúlás, hogy az árszínvonala valahogyan beilleszthető legyen a közös elgondolásokba. Akkor mi még a túloldal igen nagy helyeslése közben tettük szóvá, hogy ezek az ármegállapítások kifeje­zetten károsak a termelésre .és — pontosan visszaemlékszem — ugyanerről a helyről mon­dottam el egy beszédet- a kereskedelemügyi tárca költségvetésének vitájában,, amelyben rámutattam, hogy tarthatatlanok a gyapjú­árak, tarthatatlanok a zsírárak, A túloldalon élénken helyeseltek. A földművelésügyi mi­niszter úr — akkor Teleki Mihály gróf-volt az. — ugyancsak helyeselte a szavaimat, de mégsem volt módjában, hogy ez ellen a másik kormányzati ág részéről gyakorolt beleszólás ellen bármiképpen is védekezzék. Megvolt ez a miniszteri felelosségcsorbítás már akkor anélkül, hogy esúcsminiszter lett volna. A kö­zös" árfront kialakítása érdeltében a tárca­ülése 1943 december 10-én, pénteken. miniszterek ügykörét összhangba kellett hozni, •nondhatnám, alá kellett rendelni a közös ér­deknek. Teleki Mihály el bírta viselni ezért a felelősséget, holott ennek, az akkori árkor­mánybiztosság által a mezőgazdasági árszín­vonal területén elkövetett helytelen intézke­désnek a következményei hosszú hónapokon és éveken keresztül voltak érezhetők a mezőgaz­dasági termelésben. (Szögi Géza: Még ma is!) Teleki Mihály ezért nyugodtan vállalta a fe­lelősséget és mondhatom, hogy a kormányból való kiválása sem emiatt, hanem egészen más okok miatt következett be. Már most természetes dolog, hogy az anyaggazdálkodás területén valakánek rendet kell teremtenie. Ha a mezőgazdaság ma ce­mentet igényel ahhoz, hogy megfelelő _ számú silót tudjon építeni, akkor az igénylését össz­hangba kell hozni azzal, hogy egyáltalán mennyi cement termeltetett az országban, hogy mennyi szenet hasítottak ki a cementter­inelés céljaira és hogy a megtermelt cement­mennyiségből milyen mértékben részesedhetik a mezőgazdaság, milyen mértékben az ipar és milyen mértékben az egyéb — katonai iés más — szükségletek. Hasonló a helyzet a vas- és gépgyártásnál is. Végeredményben égy adott mennyiséget kell elosztani és valamennyien vagyunk annyira jó közgazdászok, hogy tud­juk, ha egy adott anyagmennyiségből valaki^ nek adok és pedig többet adok, ez csak a többi igénylő terhére mehet. Mán dien követelő igényt összhangba kell hozni a többivel. Hogy mennyi vasat adok a silóépítés céljaira, hogy (mennyit a gépgyár­tás céljaira, ezeket a mennyiségeket az adott összességből kell valahogyan kiszakítani. Ho­gyan történik ez ma esúcsminiszter nélkül? Az, egyes tárcák referensei ülnek össze bizott­ságiba és minden egyes tárca referensének az (érdeme és a harci kedve szerint adódik az a kvóta, amely a tárcát megilleti, (vitéz Imrédy Béla: Világos!) Méltóztassanak elfogadni azt, hogy ez végeredményben jelenthet pillanatnyi megoldást, de tervszerűséget semmi szín alatt nem jelenthet. Ezért telhát már csak az anyagi fronton, az anyagellátásban való rendcsinálás érdekében is feltétlenül szükséges, hogy ez a kérdlás egy központi hatáskörben a esúcsmi­niszter személyén keresztül oldass ék meg. Itt van az árkérdés. Ez ma éppen olyan probléma, mint amilyen volt annakidején 1939-ben, amikor . az árkormánybiztos első — hogy úgymondjam — hatalmi ténykedését ezen a téren gyakorolta. (Börcs János : Vala­mennyiünknek a hasznára!) Végeredményben elképzelhető egyáltalán, hogy nincs egy össze­fogó tényező, amely - a harmonikus árrend­szerbe beilleszti a termelés egyes ágazatait, a mezőgazdaságot, az ipart és a kereskedelmet a maga haszonkulcsaival? En, sajnos, nem Ta­tom azt, mintha az eddigi csúcsminiszt^j; úr ezt a működést gy álkor oïl ta volna. Mi igazán nagyrabecsüléssel viseltetünk a személye iránt és ha a miniszterelnök úr kijelentése, hogy ő nem akar csúcsminisztert látni, az ő szemé­lyére vonatkozik, akkor nagyrabecsülésünk természetesen csak növekszik iránta. De tár­gyilagosan meg kell állapítanom, hogy eddigi működését nekünk nem állott módunkban figyelemmel kísérni és azt kellett megállapí­tanunk, hogy azokon a területeken, ahol a tervszerű gazdálkodás legelemibb szükségle­teit kellett volna kielégíteni, például a- szénnél, a termelés és elosztás még ma is két külön

Next

/
Thumbnails
Contents