Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.

Ülésnapok - 1939-352

71Ô Az országgyűlés képviselőházának 852. ülése 1948 december 9-én, csütörtökön. helytálló, hogy csak Mussolinit és, Hitlert ! éltet.ék itt, eltekintve attól, hogy a miniszter- ' elnök úr háta mögött ülő párt is igen sokszor tapsolt és étitette Hitlert és Mussolinit, (Ügy van! Úgy pom! a szél sab aloldalon. — F&\Mé

f

tások jobbfelől: Nem is tagadjuk! — Oláh György: Hol a szakadék? — Egy hang a szélsőbaloldalon: Hol az igazmondás?) ami nem baj, igein, t. Ház, mert mi „Hitlernek és Mussolininak vagyunk szövetségesei, nem pedig Churohillnek és Sztálinnak. (Ügy van! Ügy van! Taps a szélsőbalo\dalon, a, jobboldalon és a közéven. — Felkiáltások jobbfelől: Nagyon jól tudjuk! Khiek mondja? — Palló Imre: Hiába akarják egyes csoportok... Oláh György: Hol vám a szálka dék? — Mozgás.) Elnök: Csendét kérek! Rajniss Ferenc: Következik az a rész, ahol állítólag nem tapsoltunk, amikor — , ahogyan a miniszterelnök úv mondotta — ró- | lünk, tehát magyarokról volt szó. MegáUapí- f torn, hogy a miniszterelnök úr által drámai módon felhívott rész a külügyminiszter úr beszédében nem is rólunk szólott, tehát a miniszterelnök úr a, leghatározottabb formákban, tévedett:, (Palló Imre: Már másodszor.) mert hiszen maga a miniszterelnök úr is azt mondotta, hogy Ghyezy külügyminiszter úr beszéd© beállította az ő magyarságra vonatkoizó tételét » világpolitikai perspektívába. A külügyminiszter úr ugyanis, amikor ez az ominózus taps történt, amely nem történt meg a miniszter úr szerint, (vitéz Imrédy Béla: De valóban megtörtént.) de a valóságban megtörtént. (Derülhég á szélsőbeloldalon^^ a'következőket mondotta (olvassa): »Szomszédainkkal szemben folytatott politikánk« — rögtön megállapítom, hogy ez abszohit_ helytelen, mert nem »szemben«, ez diplomáciai tévedés. (Derültség a szébsőbalold'alon.) — »megfelel annak az elvi álláspontnak, amelyet a kisnépek, jogairól, és kötelességeiről vallunk«. Én tisztelettel kérde^erni. hogy mi ebben az a világrengető nagy dolog, amely miatt mi itt tapsgöresök'be kellett volna hogy essünk? (Derültség és felkiáltások a szélsőbalo dalon: Hol a szakadék

1

?) A külügyminiszteri beszéd további része pedig így szól (olvassa): »Erős meggyőződésünk, hogy a'kisnépeknek joguk van önálló és független élethez és ahhoz, hogy saját hagyományaiknak és kívánságaiknak megfelelően rendezzék be az államaikat!«. Ezt Magyarországon minden negyedik osztályú újságíró .már ezerszer megírta. Nem elsőosztiávyú újságíró, hanem negyedikosztályú! (Derültség a szélsőbaloldalon.J Nyugodt, pedáns, bővített mondatról van szó, amely teljesen természetes és magától értetődő minden nacionaUsta előtt, sőt még az, igenlése is felesleges. Ez a. mondat azonban természetes összefüggésében az előtievaló mondathoz tartozik, amelyben a külügyminiszter úr a szomszédainkról beszélt, arról, hogy mi elismerjük a teljes egyéni önálló népi jogait azoknak a népeknek, amelyeknek országa megtehetősen nagyrészben a volt és örökké élő Nagy-Magyarország területéből tevődött össze, (Palló Imre: Itt valami sajtóhiba lésa ebben a beszédben!) A külügyminiszter úr beszédébe tehát Magyarországot itt csak másodlagosan lehet beleértelmezni. csak sejteti ez a mondat, hogy az a bizonyos »kisnép«, amelyről szó van, nem a, .bennünket környező népekre vonatkozik, hanem e,z, mi vagyunk: magyarok. Ez a külföldi és céhbeli diplomatáknak szóló mondat volt azon a bonyolult nyelvezeten, amelyen finom és előkelő külön stiusú diplomaták egymást szórakoztatták a regi ,io világban, csak ma már nem igiáü hasznaijak ezt sehol sem. H

a az igen t. külügyminiszter úr ehelyett a rendkívül finom, mondat helyett azt mondotta, volna itt a parlament ben, hogy Magyarországnak joga van a7, önálló szabad élethez, megnézhette volna a miniszter úr, hogy miiyen tapsvihar következett voJna be. (ügy van! Ügy van! a széhőbaloldalon.) Mi a csavaros diplomáciai kifejezéseket nem is akarjuk ismerni, mert értelmetleneknek, a mai világban hasznavehetetleneknek tartjuk. (Ügy van! a szélsőbaloldalion. — Palló Imre: Magyarul kívánunk gondolkozni. — Oláh György: Steril dolgok, steril ügyek ezek!) A képviselőház naplója -természetesen ennél a helynél is feljegyezte oldalunkon, az úgynevezett szélsöbaloldalon, tehát a szélsőjobboldalon történt ta-psot. (Felkiállások a szélsőbaloldalon: Hol a szakadék?) Személyesen én erre a jelenetre nem emlékezem, de én egészen biztosan nem tapsoltam és nem is fogok tapsolni sohasem, amikor az illetékes hely lázas buzgalommal sorol bennünket a kis népek közé. (Ügy van! a szé!sőbaloldalon.) T. Ház! Mi nemi vagyunk kis nép! (Horváth Géza: Nem bizony!) Amikor hallom ezt az újabban divatossá tett trianoni kifejezést, akkor az a gondosan takarékoskodó anya jut.eszeimbe, ki gyermekét a vasúton fé!jeggyel akarja utaztatni, árúikor 16 éves, mondván, hogy a lelkem; ínég csak most érte el hatodik életesztendejét. (Derültség és taps a széhőbaloldalom — Hokky Károly: Relativ dolgok ezek!) A relativitásra rögtön felelek, nem einsteini alapon, hanem az európai tények alapján. (Bodor Márton: Húszmillióan vagyunk!) Európában 27 komolyan számbavehető nép van beleértve még az egymilliós albán népet is. Negyvenmilliós lélekszám fölötti nép van négy. húsz-huszonöt millió közötti nép van kettő, ez Összesen hat. 10 és 15 millió közötti nép van három, — ha Törökországot egészében európai országnak vesszük, akkor van három — és a három közé tartozik a magyar nép is. Mögöttünk áll lélekszámban — most már erősen esik a lélekszám — 8-5.es 1 millió között 18 európai nép és ország. (Palló Imre: Ezek a kis népek, ezek beszélhetnek arról!) A 27 nép között tehát a rangsorszámunk a nagyhatalmak sorrendjében is 8-as vagy 9-es és ezért őszintén] mondom, nem értem meg, micsoda politikai hátsó rugója van mostanában kisnépi mivoltunk erős hangsúlyozásának. A számok ugyan Önmagukban csakugyan nem mondanak meg mindent, de Magyarország természetes történeti és politikai feladata, amelyet betöltött a múltban és amely feltétlenül hivatáaq marad a jövendőben is, inkább a számok fölé emeli a magyarságot és ennek a népnek a fontosságát, ehhez pedig az kell, hogy a magyarság- hisrsrveji, bízzék öntudatosan a maga rendeltetésében. Nem érzi meg a külöeryminiszter úr semmi képpen az a tragikus különbséget, amely a hivVta*osan vallott, de lényegében, sajnos- tisztéxfitlan szentistváni állameszme é« a kisnenelméletnek ezen in f prioritási komplexuma között van? Vagv talán azt hi^zi az igpn t. külügyminiszter úr, ho.gy a XX. században hasz-