Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.
Ülésnapok - 1939-352
704 Az országgyűlés képviselőházának 352. és vissza kell kapcsolnunk aiz erdélyi kérdést ' az évezredes, magyar történelem folyamába. Azt erdélyi magyarságnak szerintem meg kell 'barátkoznia azizial a , gondolattal, hogy egész Erdélyt csak egy messzemenő erdélyi önkormányzat formái között, ott is a régi bárom nemzet uniójának történelmi közjoga szellemében lebet újból visszailleszteni hiánytalanul & Szent Korona együttesébe. (Rátz Kálmán: 1940-bem visszakaphattuk volna egész Erdélyt!) Erdély jelentőségét a magyar nemzet és a. magyar állam jövője szempontjából minden tisztességes magyar ember tudatában és idegeiben hordozza. Higyjék el nekem erdélyi t. képviselőtársaimi, hogy magam és pártom hazafiúi gondjai között a legnagyobb és legszentebb Erdély sorsa. (Ügy van! Ügy van! balfelol.) De azzal is tisztában vagyunk, hogy Erdély európai és világpolitikai jelentőségére mindjobban rá kell ébredjen jaz emberiség lelkiismerete is. És itt nem kisebb emberre hivatkozhatom, mint Churchill! Winston brit miniszterelnökre. (Zaj és felkiál ások a szélsőbaloldalon: Málr megint! Mindig!) Broad Lewis »Churchill Winston« című könyvében (Mozgás.) olvasható róla (olvassa): »Az. 1932. évben, mielőtt a, nemzeti szocialisták a hatalmat magukhoz: ragadták' volna, tartotta azt a beszédét, amelyet jó szakértők egyik legnagyobb beszédének tartanak; ebben' Európa problémáinak megoldására eszközül aa előző háború Jegyőzöttjei panaszainak elintézését javasolja, mivel ez a feltétele a győzők leszerelésének«. (Mozgás a széVs&baloldalon. — Pintér Béla: Feloszlattak bennünket!) »Megvalósítani valamiféle egyenlőségét a felfegyverzettségnek, — mondotta Churchill — az egy új európai háború napját idézné fel'. Sokkal biztonságosabb volna a vitát újból megnyitni olyan kérdésekről, aminő Danzig, a lengyel korridor és Erdély, ezek minden, kényes vonatkozása'fvial és nehézségeivel, izgalom nélkül és nyugodt atmoszférában, addig, amíg a győző hatalmak még erős fölénnyel rendelkeznelk.« (Állandó zaj és mozgás a szélsőbaloldalon.) Churchill brit miniszterelnök ,1932-e» megnyilatkozásaival egyetérve elmondhatjuk, hogy parva sapieutia regitur mundusi, vagy a XII. századból való Halotti Beszéd magyar szavával: »Isa por és hamu vágyniuk.« Lehet, hogy a lengyel tesitvérniemzet ügyeben nem volt egészen, igaza Nagybritannia mai miniszterelnökének, de egészem bizonyos, hogy lEinrnál inkább igazai volt Erdély kérdésében, és éni nem hiszem, hogy ma másképpen gondolkoznék. (Zaj a szélső ml Maion. — Abonyi Ferenc: 1918-ban ott feküdtünk előtte és mégsem segített!) Elnök: Csendet kérek! Bajcsy-Zsilinszky Endre: Az erdélyi ügyet ennek a történelmi országgyűlésnek is nagy európai kérdésként kell felfpgnia. Megoldását a magyar politikiai ész" minden találékonyságának. rugalmasságának, finomságának, a magyar szellem és gondolkodás ősi és mély emberségének teljes latbavetésével előkészítenie. Ami pedig Szlovákiát illeti, adva; van — éspedig úgy érzem, váltó zhata ti anul•—- a nagypolitikai alap: a lengyel-magyar testvériség és együttműködés Magyarország és Lengyelország között. Magyarország és Lemgyelorgziág között a legtermészetesebb összekötő kapocs lehetne a szabad, önálló, szuverén ülése 1943 deùêfnbèt &-ên, csütörtökön. Szlovákiai ( Zaj és mozgás jobbfeiől.) Ési ebbeli a helyzetben felmerül a kérdés: nem kellene-e a magyar nemzetnek — Deáknak a horvátok felé tett gesztusa szellemében — felhér lapot átnyújtania a szlovák nemzet számára: írja feiL rá, milyen, feltételek mellett tudná es akarná megújítani és folytatni az évezredes együttműködést a magyar nejnzettel a< teljes palritás (Szellemében és> intézményes formái között. Ál andó mozgás. — Rátz Kálmán: Csak így!) T. Ház! Miközben ekként pártom felfogását felvázolom a nemzetiségi kérdésnek nemcsak egyéni, hanem kollektív szellemű megoldása tekintetében, szeretnék rövidem rámutatni pártunk felfogására a magyar demokrácia és jogegyenlőség egyéb kérdésében is a jövőt illietőleg. Beszédem elején felvázoltam történél műnk mélyrehait ojtó belegyökerezettségét a jogegyenlőség gondolatába. (Mozgás « szélsőbaloldalon.) A XIII. század elején^ s attól fogva évszázadokon át a magyar nemzet nem volt hajlandó nyugati/ példák nyománi engedményeket tenini a hűbéri elv, konkrétebben az oligarchia eszmevilágának ép hatalmi előretörésének és a magyar Corpus lurisiban a, rendi világ jogrendjének keretei között végesvégig töretlenül maradt meg az ősi elv: minden szabad emberi egyenlőjogúsága.. Törtenelmüniki isimerétébea^ ési nemzetünk szellemének szolgálatában csak azt mondhatjuk, hogy ez az ösi, nemesi jogegyenlőség modern politikai és jogászi nyelvre lefordítva egyedül azt jelentheti: minden) állampolgár kivétel nélkül egyenlő jogokkal rendelkezik. {Zaj és mozgás.) Fájdalom, ez az elv — ne kutassuk e pillanatban minő nyomás és> minő valóságos vagy képzelt kényszer hatása alatt — [Zaj és eifanmondáisok a sz&^őbaloldalom) Elnök; Csendet kérek, képviselő urak! Bajcsy-Zsilinszky Endre: ... megtört legújabb törvényeink egyikében-másikában, elsősorban az első és második zsidótörvényben, valamint az új honvédelmi törvény szakaszaiban. (Zaj és 'ellentmondásaid a szélsőbaloldalon.) ' T. Ház! A magyar alkotmány történelmi és nem papirosalfcotmány. Nekünk nincsenek az úgynevezett charta-alkotmányok szerint való alaptörvényeinké forma szerint. De igenis vannak alkotmányunknak olyan alapelvei, amelyekiet alaptörvényszerüen kell felfognunk ési amelyekkel szemben nem érvényesülhet semmiféle ellentétes elvű törvényalkotás. (ÁL andó zaj a szélsőba'oidaltín.) Szeretném meggyőzni t képviselőtársaimat arról, hogy alkotmányunk jogegyenlőségi alapélve szempontjából enyhén, szólva korrekcióra szorulnak zsidótörvényeink és az új honvédelmi törvény, valamint, az úgynevezett fajvédő törvény. (Zaj és ellenmondásoh a szélsőbalo y d f a$on. — Ráta Kálmán: Ügy va ni! Azonnal revízió alá!) Ezt a korrekciót ennek az országgyűlésnek kell megvalósítania. (Rátz Kálmán: Mindkét törvényt el kell törölni! — Rassay Károly: El kell törölni!) Nem azért, mmtha idegien beavatkozás eö\ menekülnénk, hanem egysze rűen azért, mert ezt követeli meg & r magyar történelmi alkotmány egész szelleme és felépítése, államunk hagyományai és nemizetünk jogalkotó szelleme (Egy hamg a szélsőbalold ön: És Churchillé!), de a magyar nép tiszta és magasrendű embersége is. A magyiar nép