Képviselőházi napló, 1939. XVIII. kötet • 1943. november 22. - 1943. december 9.
Ülésnapok - 1939-352
Az országgyűlés képviselőházának 352. ülése 1943 december 9-én, csütörtökön, ügyosztály jóindulatától. Kérem e tekintetben a kormányzat gyors intézkedését és a rendelkezés megváltoiztatását visszamenőleg is azzal, hogy ilyen esetben/ az özvegy a postfmnmsi gyermek ntán a normális szülési segély többszörösét kapja meg. Ment, t. Ház, ha ez nem történtnek meg, akkor meg- kellenei történnie annak a furcsa helyzetnek, hogy ki kellene adni egy olyan rendelkieizést, hogy a hadbavonultniak harctéri kimenetele előtt ne legyen szabad háziaséietet élni és így -ne születhessek posthumius gyermeki. T. Ház! Amikor a hősi kultusszá] foglalkozom, akármennyire is tisztelem és beosülöm mindenkinek a felfogását és nézetét, foglalkoznom) kell Meskó Zoltán igen. t. képviselőtársam múlt hét osütöirtökjeni elmondott beszédéneik egy megállapításával. Meskó képviselő úr* a zsitdló- és a faj védelmi kérdéssel foglalkozva, aiat a ki jelen test tette, hogy azokat a zsidó muiníkasizolgálatosolkiat, akik hadtápiszolgáVtm lettek kiküldve, ott (Meskó Zoltán: Nemi hadtápról beszéltem!) laknákat szedtek és e közbeni elestek, hősi halottnak kell tekinteni. (Meskó ZoJtán: Nem beszéltem hádtálpról, frontról' beszéltem! Hadtáp nimcs! Tessék elolvasni!) A képviselő úr szósizerint a következőket mondotta (Elnök csenget. — Olvassa): »Emberek vagyunlk, háborúban vagyunk, és nyíltan kijelentem,, hogy azt, iaki ott aknákat szíedett és közben elesett, azt éni hősi halottnak tekintem.« T. Ház! Meg kell jegyeznem, nem tartozom azok köze. akik zsidókat szoktak reggelizni és a zsidókérdés megoldását komoly problémának tartom, amelyet nem lehet hangzatos jelszavakkal, időzített tömeghangulatra beállítva elintézni és emberileg meg tudom érteni azt a veszteséget és fájdalmat, amelyet az ilyen körülmények között elhalt munkaszolgálatois hozzátartozója érez. de ennek ellenére Meskó igen t. képviselő úr megállapítását — azt hiszem, szerényen kifejezve — nem tartom időszerűnek. Hősi^ halott csak az lehet, akit a magyar célok megértése hat át, aki átérzi a tőle megkívánt hazafiúi kötelességvállalást és kiállást, aki katonai kötelességét teljesítve, hősiesen, mint magyar honvéd áll ki és áldozza életét a magyar szebb jövőért. (Taps. — Meskó Zoltán: Nem szabad kiküldeni, itthou dolgozzék!) Azt hiszem, ezzel a megállapítással tartoztunk és^ tartozunk dicső magyar honvédeinknek, akik ebben a háborúban életüket áldozták azért, hogy segítsék felépíteni a keresztény és magyar nemzet újabb ezeréves boldog jövőjét, (Úgy van!) T. Ház! Minden magyar embernek, aki érzi és fel tudja fogni a mai komoly időket, aggódó szemmel kell néznie azokat a jelenségeket, amelyek nem szolgálják a nagy célok'elérését, amelyek jogosan nyugtalanságot keltenek a dolgozó magyar társadalom tömegében. Kötelességünk, hogy minden erőnkkel kiküszöböljünk minden olyan zavaró eseményt gazdasági életünk bői, amely a belső front szilárdságát aláássa, amely magyar és- magyar közé kü'önbséget tevő válaszfalakat húz és amely a defetizmus hordozójává válhatik. Ha a mai komoly idők tudatában járjuk végMg Budapest forgalmas utcáit vagy akár a vidéki városokét, nem térhetünk nyugodtan napirendre afelett, hogy a fényes és csillogó kirakatokban a luxuscikkek, tömegeit látjuk. (Ügy van!) Felvetődik bennünk az a gondolat, hogy összeegyeztethető-e ez a háború által magyaros becsülettel vállalandó lemondással és nem kelt>e ez jogos felháborodást azokban a rétegekben, amelyek a háborús gazdálkodás által előállott természetes anyaghiány következtében Dem juthatnak birtokába még a legszükségesebbeknek sem. És ha nézzük és látjuk a kirakatokban lévő áruknak a háború által megedzett fantáziánkat is felülmúló fantasztikus árait, akkor felvetődik a gondolat és meggyőződésünk ellenére is kétkedés fog el bennünket a pengő értékálHása tekintetében! és aggódó érzéssel akarjuk kiáltani: yij! Szerény nézetem szerint itt erélyes kézzel kell a kormányzatnak a kérdésbe belenyúlnia és kímélet nélkül kell mindenkit, aki nem érzi meg az idők szavát, figyelmeztetnie, hogy legyen tényleg minden magyar részese az áldozatvállalásnak és hasznos tagja a társadalomnak. Meg vagyok győződve róla, hogy azok, kik ezeket a fantasztikus árakat könnyedén fizetik meg, el vannak látva hosszú időre minden közszükségleti cikkel, amelyeket társadalmi pozíciójuk betöltése tőlük megkíván; e tekintetben azonban azt hiszem, hogy csak egy társadalmi pozíció az irányadó, azé a társadalomé, amely dolgozik ott, ahová őt a magyar "sors állította és rendelte. - Kérdés már most, nem lehëtne-e és nem kellene-e fentemlített cikkek anyagát a tömeg* ellátására felhasználni, ha mindjárt > bizonyos szervektől anyagi áldozatot is kívánnának ezek a rendelkezések. A közellátás frontján, amint azt a bizottságban és a plénumban elhangzott beszédekből sokszor hallottuk, de az életben is látjuk, különösen, ha a vidéket járjuk, a lábbeli és ruházati cikkek kérdése egyike a legkomolyabb problémáinknak. Tudom, hogy az illetékes kocrmányszervek is átérzik e r kérdés fontosságát és hogy e téren dicséretet érdemlő intézkedések történtek, azonban ne ringassuk magunkat abbau a tudatban, hogy most már minden rendben van. Szükségesnek tartanám a dolgozó társadalomnak lábbeli és ruházati cikkekkel való ellátását egy rendszerbe foglalni és erre talán legalkalmasabb volna, a külföldön már bevált és jól bevált pontrendszer bevezetése; de olyképpen gondolom, hogy a társadalomnak azt a részét, amely majdnem bizonyosra vehető, hogy e cikkekből hosszabb vagy rövidebb időre el van már látva, kikapcsoljuk. Ennek az'elgondolásnak alapját képezné, hogy egy bizonyos jövedelem- vagy vagyonadót fizető adózó az adózás nagysága szerint egy vagy több évre az ellátásból ki legyen kapcsolva, mert valljuk be őszintén, hogy mi is mindnyájan, akik itt ülünk ebben a teremben, hozzátartozóinkkal együtt kibírjuk még egy-két évig. ha nem is tudunk ezekből a cikkekből vásárolni; legfeljebb kissé kopottabtan fogunk járni, de azt hiszem, hogy az a tét, amely ma kockánforog, megérdemli egy bizonyos kopottság vállalását. (Ügy van!) De ez vonatkozik ezekre és tízezrekre, talán százezrekre, mert alkalmam volt meggyőződni róla, a társadalom különböző rétegeinél, legyen az kisiparos, legyen az kiskereskedő, de jómódú kisgazda is, hogy bizony a pénzbőség következtében igyekezett mindenki 1 magát előre bebiztosítani a közellátásnak ezen a vonalán. Mert legyünk tisztában azzal, hogy nem elegendő a hazafiságot csak hirdetni és arról szónokolni, hogy a
